Reformátusok Lapja, 1962 (62. évfolyam, 1-10. szám)
1962-05-01 / 5. szám
6 REFORMÁTUSOK LAPJA is gyönyörködött benne. Mondogatta: “Istenem, csak hazaérkezzen!” Nagyon fájt volna öreg szivének, ha nem jutott volna el a téri tő abba a kis ujáépitett templomba. Amikor a teritőt összecsomagolta, hogy hazaküldje, egy levélkét is mellé helyezett, amibe ezt irta (a vámosnak szánta): “Kedves Testvérem! Nagyon kérlek, ne vedd el ezt a teritőt. Nolcvanhárom éves édesanya küldi gyermekeinek utolsó üdvözletül. Egy református templomba engedd, hogy megérkezzen!” Nem sokára jött a boldog levél: “A terítő megérkezett!” Berta néni szeme ragyog a boldogságtól. Keze rendületlen jár — himez. Az öltések sorban, rendben, katonásan állnak, mint valamikor az a leánycsoport, akiket vezetgetett az élet útjára. Közben beszélgetünk s Berta néni boldogan tesz bizonyságot arról, hogy kislány korától kezdve érzi Isten különös kegyelmét életében. Érzi, hogy Isten kegyelme vezette a bajban, épugy, mint a jó napokban s most is Ő vezeti. “O tart engem, mert még feladatokat bizott reám, amiket el kell végeznem! Még sok a postamunkám!” Jó volt találkoznunk Isten egyik szolgáló leányával, aki most is figyelmeztet mindnyájunkat arra, hogy nem szabad elfáradni a munkában, mert még 83 éves korban is lehet Istennek és embertársainknak szolgálni! Csak meg kell látni, hogy hogyan és meg kell érezni, hogy Isten jó, Isten szeret, Isten vigyáz reánk! Isten áldja meg Berta néni! Isten éltesse sokáig! Nagy Balázs Dezsőné IMÁDSÁG ÉDESANYÁKÉRT Drága Édesatyánk az Ur Jézus Krisztusban! Fogadd kedvesen az Előtted térdreboruló magyar gyermekeid hódolatát, akik széles e világon szétszórva élünk. Hálásan köszönjük a Te minden nap megújuló kegyelemedet és sze- retetedet, amelyet oly gazdagon sugárzol reánk Szent Fiad által. A mai napon különösképpen azért adunk bálát Neked, hogy édesanyákat adtál nekünk, akiknek szenvedése árán láttuk meg a napvilágot. Légy áldott azért, hogy az édesanyai szív meleg, áldott és tiszta sugarain keresztül közvetlen és valóságos átélői voltunk a Te szeretetednek. — Köszönjük az édesanyai szív értünk való dobogását, magát nem kimélő, éjt-napot összetevő, bennünket mindig védő és értünk mindent áldozó gondoskodását. — Bocsáss meg, ha hálátlanok voltunk velük szemben. Tudjuk, hogy az édesanyáknak a szivén az volt a legfájóbb seb, amelyet azok ütöttek, akiket ők legjobban szerettek, akikért a legnagyobb áldozatot hozták. Tégy áldottá ezen a világon minden édesanyát, aki Krisztusban vetett hittel, belőle táplálkozó szeretettel és áldozatkészséggele neveli gyermekeit. Add, hogy nehéz, de gyönyörű szolgálatukban mindig az élet forrásánál, Jézusnál ujj üljön meg a szivük. Legyen áldott azoknak az édesanyáknak az emléke, akik nincsenek már közöttünk ezen a földön, de áldott szellemük, minket ma is átölelve tartó lelkűk által elkísérnek bennünket földi életünk végéig, amikor majd újra találkozni fogunk velük a szemtől-szembe látás boldog világában. Szenteld meg és áldd meg széles e világon a keresztyén családi tűzhelyeket, hogy azokból mind jobban áradjon az emberi életet megtartó hit és szeretet bátoritó, gyógvitó és vigasztaló erej e. Édesatyánk! Hallgasd meg alázatos könyörgésünket Jézus Krisztusunk nevében. Ámen. CSISZÁR ATTILA Nt. Szabó Zoltán lelkipásztor beiktatása Warrenben Március 25-én iktatta be Mahoning Presbytery a warreni (Ohio) egyház uj lelkészét Nt. Szabó Zoltánt lelkészi hivatalába. Az alkotmányos kérdéseket Rev. Ralph Thompson egyházmegyei elnök tette fel, a lelkészhez intézett hivatalos beszédet Nt. Nagy Ferenc cantoni lelkész, a gyülekezethez intézett hivatalos beszédet Rev. John Calvin Little General Presbyter mondották el. Magyar igehirdetést Nt. Bötty János youngstowni lelkész, az anvol nyelvű igehirdetést Rév. Charles McCrae az Egyházmegye alelnöke végezték, a magyar imát Nt. Marton Sándor youngstowni lelkész, az angol imát Rev. Kenneth Peterson warreni lelkész mondták el. Az istentisztelet többi részét Nt. Fürjész Béla sharoni lelkész vezette, aki egyben a beiktatási bankett áldomásmestere volt. Az egyház férfi és női tagjai, ifj. Veres Ferenc főgondnok és a tisztviselők vezetésével az ünnepély előkészítésében kiváló munkát végeztek. A beiktatáskor az egyháznak mind a három énekkara szerepelt. A banketten az asztali áldást Nt. Bodor Dániel nyugalmazott lelkipásztor mondotta. A Magyar Református Egyházkerületet Nt. Elek Áron tóparti egyház- megyei elnök képviselte (Fairport, Ohio-ból). Az ünnepségen számos más testvéregyház képviseltette magát.