Reformátusok Lapja, 1962 (62. évfolyam, 1-10. szám)
1962-05-01 / 5. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 5 BERTA NÉNI Nem tudom, hogy ősszel-é, vagy tavasszal-é, egy kislány-csoport látogatott el Debrecenből Nyíregyházára a “Kálvineum” meglátogatására 1938-ban. Izgatottan álltunk az igazgatói iroda előtt, várva, hogy Berta néni, az akkori igazgatónő előtt tisztelegjünk. Amint kinyílt az ajtó, egy kedves arcú, de szigorú tekintetű, idős asszony fogadott bennünket: Berta néni. Mindenki igy hívta. Nem csak a tanulóknak, de a tanároknak is “Berta nénije” volt. Még most is szinte hallom katonás, szigorú lépteinek hangját, ahogy a folyosókon végig vezetett bennünket és a szobaajtókban megjelenő, tisztelettel köszönő leányoknak adott egy-egy parancsot, utasítást. Istenem, mennyire hiányoznak ma leányainknak ilyen szigorú, de igazi, szerető szivü pedagógusok! Milyen más lenne a mai ifjúság viselkedése, ha ilyen tanárok kezéből kerülnének ki ebbe a megkergült, modern világba. Akkor nem lenne annyi tiszteletlen fiú és leány! E kis esemény óta sok év telt el. Közben a nagy vihar: a háború sokakat idegen “A REMÉNY . . Kicsiny házikó — henne lámpa-fény, A múltam egén, kialvó remény . . . Szemem lehunyva, visszafele néz, Simítja fejem — láthatatlan kéz. Anyámnak meleg kezét érezem, Múltba tekintve: igy emlékezem . . . Jelennek árva, ködös napjain, Reményem-vesztve, Mának lapjain. A Mának élve: gond-haj-küzdelem Sötét felhője kisér szüntelen . . . Nehéz Sors tárul napjaim elé, Hisz a szív majdhogy megszakad belé. Jövőmnek éje — Te láthatatlan! Hozz derűt felém, Te olthatatlan Pislogó mécses, halvány kis remény, Sugarad hintve biztatón elém. Világíts utamon, amíg élek, Láthassam tisztán, mily szép az élet. Múltnak, jelennek, jövőmnek egén, Legyen örökzöld mindig a Remény! Hammond, 1962 FEHÉR MÁRIA földre sodort. Kerestük az uj hazát, ahol élni lehet és felnevelhetjük gyermekeinket egy boldogabb jövendőre. Itt az idegenben pedig sokszor megtapasztaljuk, hogy “milyen kicsi is a világ”! Sok, kedves, otthoni ismerőssel találkozunk. Mi is nem rég Cordobában, az ország belsejében családlátogatásokat végeztünk és istentiszteletet tartottunk. Kedves házigazdánk felesége azt mondja egyik napon, hogy menjünk át a szomszédba, mert két nagymama várja látogatásunkat. Mi át is mentünk látogatóba. A szobában két, kedves öreg néni várt bennünket mosolyogva, szeretettel. Az egyik nagymama horgolt, a másik hímezett. Az egyik nagymamát már ismerem. De a másik nagymama, aki hímez, mintha az is ismerős lenne! Csak nézem, nézem. Honnét ismerem ezt a kedves arcot? És folyik a beszélgetés: honnét jöttünk, hova valók vagyunk? Ismerős városokat emlegetünk. Ekkor kerül szóba Nyíregyháza és a Kálvineum. S ekkor tör fel bennem a régi emlék: óh, hiszen akkor mi ismerjük egymást . . . Berta néni! Mert ő volt az. Elmesélte, hogy az élet vihara először Erdélyből Nyíregyházára a Kálvineumba, majd később pedig ide Argentínába sodorta őt is. S amikor elbeszéltem, miként voltam én egyszer a Kál- vineumot meglátogatni, a legtermészetesebb hangon mondja: “Hát, akkor mi jó ismerősök vagyunk”! Közbe nézem, nézem a nagymamát, ahogyan öltöget. Nyolcvanhárom éves és tele életkedvvel, feladatokkal! Mondja: “Tudod, milyen sok a dolgom! Annyi a ‘postamunkám’! Ezekért élek, mert ezeket el kell végeznem.” Most is egy magyaros párnát hímez, csókolózó galambokkal. Egy fiatal párnak készül, milyen szeretettel hímez! Ez meg itt egy bársony takaró, amely egy szószék biblia-tartójáról fog lelógni. A lelógó részre most hímez Alfa, Ómega és buzakalászt. Tündéruj jakkal, egyenletes, katonás öltésekkel hímez, olyan szép, olyan csodás! A fonal fénye ragyogja Berta néni 83 éves szivének minden szeretetét. Istennek boldog szolgálóleánya ő. Bár testi nyavalyák is kínozzák, de ő nem veszi észre, mert azt mondja: “Nincs rá időm! Még sok szeretetmunkát kell elvégeznem! Ha ilyen kedves munkáim vannak, nem szabad betegnek lennem!” A biblia-tartóra való bársony haza készül Magyarországra kedves vejének, aki most egy rom-templom felépítője lett. Most diszitgetik az Isten-házát! Nem rég egy Urasztalai térítőt küldött haza. Az is tiszta népi hímzésű remekmunka volt! Ő tervezte, ő hímezte s mikor elkészült vele olyan szép lett, hogy ő maga
