Reformátusok Lapja, 1962 (62. évfolyam, 1-10. szám)
1962-04-01 / 4. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 29 ARCKÉPEK: Körösi Csorna Sándor 1842 április 11-én halt meg Körösi Csorna Sándor, korának szerény, de nagy felkészültségű és vállalkozó szellemű magyar tudósa. A nagyenyedi kollégiumban és a göttingai egyetemen folytatott tanulmányainak elvégzése után, 35 éves korában, teljesen saját költségeire utalva indult el Ázsiába a magyarok őshazájának felkutatására. Leírhatatlan nehézségek árán érkezett meg a Himalája környékére. Több helyen fáradtságos kutatómunkát végzett. Megtanulta a tibeti nyelvet, hogy áttanulmányozhassa az akkor még ismeretlen északbuddhista irodalmat őseinkre utaló adatokért. Munkájával ugyanakkor megalapítója lett a tibeti nyelvtudománynak is. Olyan ismeretforrásokat tárt fel, amelyek nélkül Ázsia történelmének felderítése lehetetlen. Kulturszempontból óriási jelentőségű Tibeti Szótárát 1834-ben, angol segítséggel adta ki. A fenti képet — Körösi Csorna Sándor halálának 120 éves évfordulója alkalmából — Dr. Oláh László professzortól (Southern Illinois University) kaptuk kölcsön közlésre. Saját felvétele. Akkor készítette, amikor Jáva szigetén, a világhírű bogori botanikus kertben végzett élettani kutatásokat s mellette bebarangolta Ázsia nagy részét hallatlanul érdekes élmények közepette. Körösi Csorna Sándor darjeelingi kopott síremlékénél tett látogatása olyan rendkívüli hatással volt reá, hogy ma is meghatódva beszél róla: “A Himalája kapujában, ezer méteres, teával beültetett szakadék felett fekszik a kis elhagyatott angol sirkert . . . Fölöttem az óriás hegy cédrusainak csúcsát verte a köd, alattam a szakadék tátongott. Nehéz elmondani, hogy mit éreztem ... Ki tudná megállni könnyek nélkül, amikor a Mount Everest fagyos árnyékában megpillantja az árva sírt és magyar feliratot lát, éppen Széchenyi szavait, melyekben benne zeng a mi emigráns végzetünk is. Csak mi, számüzöttek tudjuk érezni azt a hontalanságot, ami eltölthette az őshaza kutatásának lázától fütött székely tudóst . . Három kőtábla van a négyszögletű emlékművön: A szülőfalu, Csomakörös emléktáblája, a Bengáli Angol Tudományos Társaság méltatása és a Magyar Tudományos Akadémia márványlapja Gróf Széchenyi István szavaival: “Egy szegény árva magyar, pénz- és taps nélkül, de elszánt, kitartó hazafiságtól lelkesítve, Körösi Csorna Sándor, bölcsőjét kereste a magyarnak és végre összeroskadt fáradalmai alatt. Távol a hazától alussza itt örök álmát, de él minden jobb magyar lelkében.” FOHÁSZKODÁS IRTA: BERZSENYI DÁNIEL Isten! kit a bölcs lángesze fel nem ér. Csak titkon érző lelke óhajtva sejt: Léted világit, mint az égő Nap, de szemünk bele nem tekinthet. A legmagasb menny s aether Uránjai, Mellyek körülted rendre keringenek, A láthatatlan férgek a te Bölcs kezeid remekelt csudái. Te hoztad e nagy Minden ezer nemét A semmiségből, a te szemöldöked Ronthat s teremthet száz világot, S a nagy idők fclyamit kiméri. Téged dicsőit a Zenith és Nadir. A szélvészek bus harca, az égi láng Villáma, harmatcsepp, virágszál Hirdeti nagy kezed alkotásit. Buzgón leomlom színed előtt. Dicső! Majdan, ha lelkem záraiból kikéi, S hozzád közelb járulhat, akkor Ami után eped, ott eléri. Addig letörlöm könnyeimet, s megyek Rendeltetésem pályafutásain A jobb s nemesb lelkeknek utján Merre erőm s inaim vihetnek. Biz'.on tekintem mély sirom éjjelét! Zordon, de oh nem, nem lehet az gonosz, Mert a Te munkád: ott is elszórt Csontjaimat kezeid takarják. Kevés olyan fenséges erejű hitvallást találunk magyar irodalmunkban, amelyik a keresztyén ember nagy reménységét, az örökéletbe vetett bizodalmát, olyan alázatos egyszerűséggel és mégis megrázó erővel tolmácsolja, mint Berzsenyi Dánielnek (1776-1836), a klasszikus versformák nagy mesterének a fenti költeménye. Szavai imádsággá, bizonyságtétellé válhatnak a mi ajkainkon is és előkészíthetik sziveinket a húsvéti feltámadás nagy csodájának méltó megünneplésére.
