Reformátusok Lapja, 1961 (61. évfolyam, 1-11. szám)
1961-01-01 / 1. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 7 A jövendőt keressük, mert “nincsen itt maradandó városunk” Egyházainkban a számadások idejéhez érkeztünk. Régi szokás szerint a legtöbb lelki- pásztor közli istentisztelet keretében gyülekezetével az elmúlt esztendő statisztikai adatait. Nagyon találóan mondta egyszer Ravasz László püspök, hogy az ilyen ismertetés felér egy-egy prédikációval. Maradandó hatása azonban csak úgy van minden prédikációnak, ha a hivők újra és újra elgondolkoznak a hallottak felett, igyekeznek annak tanulságait levonni és a jövőben azokhoz alkalmazkodni. Nagyon fontos tehát, hogy uj esztendő kezdetén a gyülekezet hitéleti, erkölcsi, vagyoni helyzetét az egyházak komoly megbeszélés és megfontolás tárgyává tegyék. Botor álmodozásba merül az olyan egyén és közösség, amelyik jelenvaló erői komoly számbavétele nélkül tűz ki maga elé uj programot. Mielőtt előre nézne, hátra kell néznie és pedig úgy, hogy mielőtt mások életét analizálná, önönmagát vizsgálja meg őszintén, alázattal, szigorúan. Nem feledkezett-e meg az elmúlt esztendőben a szeretet parancsáról, hogy “egymás terhét hordozzátok? . . . Arról, hogy minden vagyonának és tehetségének csak sáfára és nem tulajdonosa itt a földön? Nem feledkezett-e meg arról, hogy szolgálnia kell? . . . Szolgált-e jó szivvel? Vagy csak azért tette, mert szeret az élen járni, hogy mások lássák? . . . Mit tett az elmúlt esztendőben a hivek közötti béke megőrzésére? . . . Adakozott-e az anya- szentegyházra s ha igen, elegendőt? Közel jár a bibliai tizedhez? . . . Ha egyházainkban akkor gyűlnének egybe a tagok évi közgyűlésre csak, amikor már ki-ki önmagának őszintén megfelelt a fenti kérdésekre, akkor biztatóbb reménységgel nézhetnének az elé, hogy példaadóbb egyetértésben tudják majd levonni a tanulságokat az elmúlt esztendő statisztikai adataiból. Ha mindenki átvizsgálná alázattal először önön szivét, akkor nem árnyékolná be kérkedés, hántás, hivalkodás, dicsekedés, vagy gyanúsítás a “bölcs’’ és “példás” presbiterek, atyafiak és felszólalók hangját. Felmérhetetlen nagy jelentősége van a komoly felelősségtudattal összehozott és levezetett közgyűléseknek a gyülekezetek életében. Való igaz az, hogy az egyházban uralkodó hitéletről fest tükörképet egy-egy közgyűlés, s az, hogy hányán jelennek meg rajta? hányán szólnak a problémákhoz? hogyan szólnak hozzá a problémákhoz? mik az egyház problémái? egyensúlyban van-e a szeretet, közösségi érzés a tagok önkéntes és jókedvű adakozásával? van-e bennük missziói érzés? a döntések szeretetben történnek-e, vagy hideg sértődöttséggel félrevonul a kisebbség? Azután a gyűléseknek vége szakad. Mi lesz a tervekkel? Hányán lesznek kéznél majd akkor, amikor meg kellene őket valósítani? Nem elég észrevenni és elhatározni a jó irányt! Minden gyülekezetnek nagy szüksége van toTANÁCS IRTA: GYULAI PÁL Kiket szeretsz s akik szeretnek, Ha bántanak, ha megsebeznek, Ne haragudj' rájuk sokáig! De öntsd ki szived' s ha letörléd A fájdalom kicsordult könnyét: Bocsáss meg! hidd, enyhedre válik. Oh, egymást hányszor félreértjük, Szeretteinket hányszor sértjük, Bár szivünk éppen nem akarja. Mi is talán vérzünk a sebben. Nekünk is fáj, még élesebben, De büszkeségünk be nem vallja. Ne légy te büszke, légy őszinte, Hived legott azzá lesz szinte, Oszlik gyanú, megenyhül bánat: Oly váratlan jöhet halálunk S ha egymástól haraggal válunk, A simái késő a bocsánat! vábbra is arra, hogy tagjai véleményének, meglátásainak közvetlen, állandó kicserélése által minden kérdést újra és újra szálára bontson. Csak igy lesz élet, elevenség, növekedő hit az uj esztendőben anyaszentegyházainkban. . . . Legyen egyéni és gyülekezeti életünk szolgálataiban áldássá és erővé az a biztos tudat, hogy Krisztus szeretete a megváltásban felénkhajolt, hogy Szent Leikével állandóan irányit ja és vezérli azt, aki őszintén Hozzá fordul s hogy “akik az Istent szeretik, azoknak minden javokra van”. Amelyik egyházban a közgyűlés ennek a tudatnak a megerősítését szolgálja elsősorban s aki ezt hiszi, az bátran indulhat az uj esztendőbe, mert tudja, hogy az ismeretlen jövendőben váratlan történhet vele — de véletlen nem,
