Reformátusok Lapja, 1961 (61. évfolyam, 1-11. szám)

1961-01-01 / 1. szám

8

REFORMÁTUSOK LAPJA

'QzCvcteke,

:sátokmo. NE

'/7ZCP*

kukáitokat:

IMÁDSÁG ÚJÉV KEZDETÉN

Örökkévaló felség, nagy Isten! ki felülállsz a változás törvényein, magad lévén az első és az utolsó, a kezdet és a végzet: előtted az évezredek és a szempillantás nem különböznek. Oh, Uram! a halandó ember véges gondolatával eltéved örökléted mélységében, és érezvén saját árnyékéletének semmiségét, mely csak ideig tart: mély alázattal hajlik meg örök végtelenséged előtt.

Áldalak és dicsöitelek Téged én is e reám virradt uj esztendőben, melyre eljuttattál! Ez is élő bizonysága folyvást áradozó atyai szere- tetednek, mely nincs időhöz kötve; az évek változásaitól nincs korlátozva; melynek teljességében az emberi érdemetlenség miatt sem esik apadás.

Kegyelmes gondjaidba ajánlom hát magamat,

jóságodtól kérek minden földi és lelki áldást ez év folyása alatt is. Részeltess az élet javaiban olyan mértékkel, mely az igaz megelégedésre s a kötelesség betöltésére szükséges. Tartsd meg egészségem s életkedvemet, szivem, ártatlan örömét és nyugalmát. Terjeszd ki a békesség szárnyait felettem, kedveseim és hazám felett. A reám jöhető keserűségek közt vigasztalj, ne tégy ki gyönge erőmet haladó kísérteteknek s megpróbáltatás idején atyai hatalmad dicsőítse meg magát az én félénk erőtlenségemben. És amikép megujitád napjaimat: az erős lelket is újítsd meg énbennem, adj uj életet! hogy szüntelen a kegyesség utján járván: szent tetszésed szerint tölthessem el napjaimat. Amen.

TOMPA MIHÁLY (Olajág)

AZ ELFELEJTETTEK

Irta: Kish Attila

Valaha egy bölcs ember azt mondta, hogy csak egyetlen állandó dolog van a világon, s ez: a változás. Nagyon igaza volt. Ezt magunk tapasztalhatjuk legjobban itt a 20-ik században, az élet gyors iramában, háborúkban és forradalmakban. A világ tele van zűrzavarral, forrongással, elnyomással, kiegyezkedésekkel és megalkuvással. A háború és az úgynevezett béke igen sok embert hajléktalanná és hontalanná tett. Ezek közül soknak megadatott az alkalom, hogy uj hazájában letelepedhessék és uj életet kezdjen. Lassan bele is illeszkedtek az uj környezetbe. A régi és uj kivándoroltak hamar elfelejtkeztek azokról a menekültekről, akiknek a sors nem adta meg a lehetőséget egy uj haza elérésére. Igen, elfelejtkeztünk a menekültek szomorú sorsáról, szenvedéséről és bánatáról. Ezek az “elfelejtettek” nagy szegénységben, nyomorúságban élnek Ausztriában, Németországban, Jugoszláviában és szerte e széles világon.

Ezen a nyáron — visszaemlékezve azokra az időkre, amikor még én is mint menekült éltem Németországban — jelentkeztem és elmentem mint önkéntes munkás az Egyházak Világtanácsa “Ausztriai Magyar Menekült Programján” dolgozni. Az emberekben való hitem igen értékes tapasztalatokkal gyarapodott. Nem

kaptam nagy ellenszolgáltatást munkámért, de a kicsi, hálateljes “köszönöm szépen” igen sokat jelentett számomra. A munkám nem volt fényes, vagy kimagasló, de érdekes és ösztönző. Ez a munka nem csak fizikai erőt követelt, hanem megértést és keresztyéni türelmet. A fiuk, akiknek és akikkel dolgoztam, 14-18 év között voltak. 1956-ban hagyták el Magyar- országot, s azóta is táborokban és otthonokban élnek. Egy jellegzetes vonás mindegyiken rajta van, amiről rá lehet ismerni, hogy menekültek. Hiányzik náluk a jó szellem, az érdeklődés, a törekvés.

Ez a hiány minden fiúnál más és más volt. Az egyiknek szüksége volt, hogy az emberekben való hite megerősödjék, a másiknak egy uj ingre. Az egyik vágyott megértő barátságra, mig a másikat meg kellett ismertetni az uj élettel és annak problémáival. Ez volt a mi feladatunk és kötelességünk, kielégíteni és megadni szükségleteiket. Két példát szeretnék felhozni.

János igen rossz családi viszonyok között cseperedett fel. Hiányzott részére a megértő szülői szeretet, hiányzott a fegyelem. Bár igen éles eszü volt, még sem akart iskolába menni, de semmiféle munkát se vállalt, gondolva, a (Folytatása a 18-ik oldalon)