Reformátusok Lapja, 1961 (61. évfolyam, 1-11. szám)
1961-10-01 / 9. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA gyományból. Az egyházi évnek a megtartása, annak nagy ünnepeit az Úrvacsora sákramen- tumával való egybekötése az a kétségtelen magyar kálvinista plusz, amelyet hiába keresett valaki Béza Génijében vagy Melville St. Giles katedrálisában. Amikor a magyar reformáció éppenséggel az Úrvacsora tanában mutat egy Kálvint is megelőző sajátságos középutat Luther és Zwingli között, egészen lehetetlennek látszik előttünk azoknak a különben nagy egyháztörténészeinknek az erőlködése, akik Kálvin irányában érzett antipátiájuk következtében az egész magyar református örökséget Zwingli epigonjaiként tüntetik fel. Agendáinkban már korán elő fordulnak Kálvintól, Bucertől, Buliingertől, a hollandoktól és a francia ágendáskönyvből kölcsönvett bün- valló és hálaadó imák bizonyitva, hogy mennyire ökumenikus volt a magyar kálvinizmus: Döbbenetesen gyönyörű azóta annak a még ma is használt három hitvalló kérdésnek a története, amelyet sem racionálizmus, sem egyénieskedő pietizmus, sem liberálizmus, vagy orthodox precisizmus nem tudott eltüntetni, a közös zsinatot sohasem tartott egységes egyház- szervezetet soha nem alkotott magyar reformá- tusság három évszázadnak minden politikai szét- szakitottságán keresztül. Aki ismeri a svájci kantonok, a holland provinciák és a német fejedelemségek egyházainak theológiai, liturgiái és egyházalkotmány összevisszaságait, az angolszász kálvinizmusnak “divine jure” presbiteri vagy episzkoposz vitáit és tragikus széthullását, feldarabolódását, hihetetlennek látszik például az, hogy az egymástól való elszakitottság, hivatalos kapcsolatok és más állami berendezkedésen belül élő keleteurópai református egyházak theológiai, kegyességi és formai azonosságukat annyira megtartották. Példákat lehetne megsokszorozni. Egészen 1592-ig Wittenbergben vannak a magyar református egyház későbbi nagyjai. “Corporative” mennek a lutheránus egyház latin nyelvű communió-jára, azok, akiket már a negyvenes évek óta állandóan eretnekeknek jelentgetnek fel a szepességi és erdélyi szász lutheránus atyafiak. Még a XVIII. században az angol nemzeti egyházban, minden további nélkül szolgálhat, urvacsoráztathat akármelyik Debrecenből vagy Nagyenyedről ott kikötött atyafi, mint például Sinai Miklós későbbi debreceni püspök. Az orthodoxia szárazságától menekülni kívánó theológusok között nemcsak a pietizmus- nak vagy a racionálizmusnak vannak szállás- csinálói, hanem lappang egy olyan mérsékelt “magasegyházi” irányzat is, amelyik a reformáció két földrajzilag legtávolabb eső végletének az anglikán és a magyar egyháznak “katholikumában” keres menekvést, mint például a francia hugenotta Maresius Sámuel. III. — A XIX. és XX. század ébredési mozgalmaiban inkább nyugati atyánkfiaival való azonosságunk megállapítására törekedtünk. Ma is sokszor lekincsinyeljük népünk felszínes és sokszor formális vallásosságát. A magyar reformáció által megmentett mérsékelt “katholi- kum”, az egyházi évnek a következetes betartása és a sákramentumi beállitságu kegyességi nagyban segítette egyházunkat abban, hogy a hűtlen szolgák és atyái református kegyességétől messze eltávolodott úri osztály ellenére is, a magyar református egyház jelentős paraszti tömegeket jelentő nép egyház, amelyik mint néhai Sebestyén Jenő mondaná “atavisz- tikus” magyar kálvinizmusával nem törte meg az egyház egységét és a hitetlen papok rá- nehezkedő jege alatt várta a régi mederben továbbfolyva a hitnek meleget és olvadást hozó napja felragyogását. Nem szabad azonban megállnunk bálványt imádni, sem magunkban, sem a múltban. A magyar református örökség legáldottabb üzenete “Ha forr az érc, a rossz salak kihull, De a nemesb rész tisztán megmarad.” MADÁCH abból a korból szól hozzánk, amikor az első szeretet melegségével az egész nép megújhodását szolgálni kívánva Keleteurópában Isten Szent Lelke elküldte azokat a krakkói és wittenbergi magyar, lengyel, cseh és tót reformátorokat. Magyar református örökség az egész nép jobb és teljesebb megújhodásának szolgálata kell legyen. Ha van Istentől megengedett és a ma nemzedékéhez szólóan is keleteurópai reformáció, magyar kálvinizmus — mint hisszük, hogy van — akkor ennek theológiai alapvetése nem lehet más, mint a számunkra konkrétizált szolgálatra való elküldés. Az Inkarnációnak jelentős mellékkörülménye az, hogy az üdvösségünket szolgálni jövő Fiú egyben egy bizonyos népnek, egy bizonyos tartománynak, de a hatalmas római világbirodalomnak is alattvalójává lett a testetöltés pillanatában. — A görög és héber nyelvű özvegyek teljesebb és jobb szolgálata érdekében indul el az Apostolok Cselekedetei könyvében a speciális egyházi hivatalos diakónia és tisztségek fejlődés. Magyar kálvinizmusnak tehát sajátságos eredetéből eredően a reábizott szolgálatot kell elvégezni önmaga fajisága bálványának imádása helyett. Komjáthy Aladár
