Reformátusok Lapja, 1960 (60. évfolyam, 1-18. szám)
1960-03-01 / 5. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 5 A KERESZTYÉN EGYSÉG MUNKÁLÓI A közelmúltban figyelemreméltó tanulmány jelent meg Cullmann Oscar, baseli protestáns theológiai tanár tollából. Az újszövetségi tudományok professzora ezúttal egy fontos gyakorlati kérdésre irányit ja a figyelmet, amikor nem kisebb problémát vet fel, mint a katolikus és protestáns közeledés, azaz szolidaritás kérdését. Cullmann professzor tanulmánya onnan indul ki, hogy bár az egyházak közötti szakadás Krisztus lelkületével összeegyezhetetlen állapot, mégis — emberi számitás szerint — különös isteni beavatkozás nélkül, az egyház szervezeti és tanbeli egységének helyreállitására jelen pillanatban kevés reménység van. A szakadás azért végzetes, az egység útja azért járhatatlan, mert az egyház lényegéről és az egység kérdéséről vallott tan a két felekezetben radikálisan más. Komoly, hitbeli meggyőződés és nem túlfűtött egyénieskedés vezeti a protestáns keresztyént, amikor nem veti alá magát a pápa tekintélyének, amely lépés pedig római katolikus tanitás szerint az egység első feltétele. Viszont megint csak hitbeli meggyőződés vezeti a római katolikus egyházat, amikor nem fogad el más egyházat vele egyenlő mérvűnek s ennek következtében nem ül le az Egyházak Világtanácsa képviselőivel, mint egyenrangú tárgyaló felekkel. Éppen ezért a katolikus és protestáns keresztyének közötti szervi egység létrehozatalára — emberi számitás szerint — ma kevés reménység van. Viszont éppen az egység hiányában válik szükségessé, hogy az összes keresztyének nem egységét, de egyetemlegességét tükröző szolidaritást mindkét táborban őszinte igyekezettel munkálják. Amilyen sötétenlátó Cullman professzor a szervezeti egység dolgában, olyan derülátó a katolikus-protestáns szolidaritáson alapuló közeledés kérdésében. Két meglevő gyakorlatra utal, amelyek már eddig is örvendetesen kifejezésre juttatták a katolikus-protestáns egyetemlegesség gondolatát. Az egyik a mindkét táborbeli hittudósok komoly és egyre szabadabban folyó eszmecseréje, amely gyakorlat ma már örvendetesen népszerű az európai kontinensen. A másik, a minden év januárjában világszerte megtartott imahét, melynek keretében katolikusok és protestánsok, ha nem is együtt, de legalább egy- időben imádkoznak az egyház egységéért. Cullmann professzor szerint, itt nem szabad megállni, hanem egy újabb határozott lépést kell tenni előre a keresztyén szolidaritás megvalósitása felé. Nem elég imádkozni az egységért. A tudósok eszmecseréje se elegendő. Az imádságos gondolatot kisérnie kell az áldozathozatalnak. Éppen erre az áldozathozatalra---------------------------------------------------------------------^ Mimódon igazulsz meg Isten előtt? “Egyedül a Jézus Krisztusban való igaz hit által, olymódon, hogy bár lelkiismeretem vádol, hogy Istennek minden parancsolata ellen súlyosan vétkeztem és soha azoknak egyikét sem tartottam meg, sőt még mindig hajlandó vagyok minden gonoszra, Isten mégis, minden érdemem nélkül, ingyen kegyelméből, nekem ajándékozza és tulajdonítja Krisztusnak tökéletes elégtételét, igazságát (igaz voltát) és szentségét, mintha soha semmi bűnöm nem lett volna, sőt mintha mindenben olyan engedelmes lettem volna, amilyen engedelmes volt érettem Krisztus — de csak akkor, ha e jótéteményeket hivő szívvel elfogadom.” (A Heidelbergi Káté 60. kérdése és felelete) v_________________________________________J vonatkozik Cullmann professzor inditványa, melyet igy fogalmaz meg: A világegyetemes imahét vasárnapján gyüjtessenek kölcsönös szeretet- adományok a másik felekezetbeli egyház szegényeinek támogatására. Rámutat, hogy az ilyen természetű adakozás gyakorlatával találkozunk az Újszövetség lapjain, amikor is a pogány- eredetü keresztyének szeretetadományt gyűjtöttek a zsidóeredetü jeruzsálemi keresztyének szegényei számára, hogy ezzel kifejezésre juttassák az őskeresztyén egyház egységét. Ma az egyház egységéről beszélni nehéz. Viszont a kölcsönös áldozathozatalnak egy ilyen megnyilvánulása kifejezésre juttathatná mindazoknak a keresztyéneknek egyetemlegességét, összetartozandóságát, akik széttagoltságukban is egyek abban, hogy segítségül hívják az egy Jézus Krisztus nevét. A gondolat visszhangra talált. Cullman professzor elmondja, hogy Rómában tartott egyik előadása után, valaki papircsomagba göngyölt pénzt csúsztatott kezébe. A papíron ez a felírás volt: Egy római katolikus szerzetes adománya egy arra rászoruló protestáns nélkülöző számára. Cullmann professzor az összeget átnyújtotta a valdensek protestáns lelkészképző intézete igazgatójának, aki növendékeinek elmondotta az adomány történetét, mire azok nyomban gyűjtést rendeztek s annak eredményét átküldték egy szomszédos kolostor apátjához azzal a kéréssel, hogy a protestáns diákok eme szeretetadományát szíveskedjék eljuttatni Róma katolikus szegényei valamelyikéhez. Ez három évvel ezelőtt történt. Azóta a katolikus-protestáns egyetemlegességet kifejező szolidaritás gondolata, legalább is Európában,
