Reformátusok Lapja, 1960 (60. évfolyam, 1-18. szám)
1960-12-01 / 18. szám
12 REFORMÁTUSOK LAPJA JÓNÁS KÖNYVE BABITS MIHÁLY KÖLTEMÉNYE NEGYEDIK RÉSZ Mert látá az Ur, hogy ott egyik-másik szívben még Jónás szava kicsirázik mini a jó mag, ha termőföldre hüllőit, s pislog mini a iüz, mely titkon kigyulladt. S gondolta: "Van időm, én várhatok. Előttem szolgáim, a századok, fújják szikrámat, mig láng lesz belőle; bár Jónás ezt már nem látja, a dőre. Jónás majd elmegy, de helyette jő más", igy gondolá az Ur; csak ezt nem tudta Jónás, s azért felette megharaguvék, és mondta: "Mikor ide kijövék, s azóta napról-napra s egyre többen jöttek a városból kérdezni tőlem, kicsit gúnyolva, kicsit félve-bánva, hány nap van hátra még? S én számról-számra közlém pontosan. S most szégyenben hagytál! Hazudtam én és hazudott a naptár. És hazudott az Isten! Ezt akartad? Bűnbánók jószándékát megzavartad. Hiszen tudhattam! Kellett volna tudni! Azért vágytam hajón Tarsisba futni . . . Mert te vagy aki fordít rosszat jóra, minden gonosznak elváltozatója. De már az én lelkem vedd vissza tőlem, mert jobb nekem meghalnom hogysem élnem." Tudnivaló pedig itt hogy kimenve a városból Jónás, ül vala szembe, a város ellenébe, napkeletnek, árnyékában, mert egy nagylevelü töknek indái ott fölfutva egy kiszáradt, hőségtől sújtott fára olyan árnyat tartottak, ernyőt eltikkadt fejére, hogy azalól leshetett Ninivére fátylában a nagy fények fonta ködnek. Aztán egy reggel, hajnaltájra, szerzett a nagy Úristen egy kicsinyke férget, mely a töknek tövét megrágta volna és tette, hogy indája lekonyulna, leveie megpörögve kunkorodna s az egész tök elaszva szomorodna. Olyan vékonnyá fonnyadt, amily nagyra felnőtt: nem tartott többet sem árnyat sem ernyőt. S akkor az Isten szerze melegei s napkeleti száraztó szeleket s lön hogy a nap hévsége megsütötte Jónás fejét, és megcsapván, felette bágyadttá szédítette, úgyhogy immár úgy érzé, minden körülötte himbál, mintha megint a hajón volna; gyomra kavargóit és gyötrőn égette szomja s ezt nyögte csak: "Lelkem vedd vissza, kérlek, mert jobb már hogy meghaljak, semhogy éljek." S monda az Ur Jónásnak: "Lásd, valóban méltán búsulsz s vádolsz-e haragodbar a széleslombu, kövér tök miatt, hogy hüs árnya fejedről elapadt?" S felelt, kitörvén Jónásból a méreg: "Méltán haragszom azért, migcsak élek!" És monda akkor az Isten: "Te szánod a tököt, amely egy éjszaka támadt s egy másik éjszaka elhervadoll; amelyért kezed nem munkálkodott; amelyet nem ápoltál, nem neveltél, lombja alatt, csak lustán elhevertél. És én ne szánjam Ninivét, amely évszázadok folytán épült vala fel? melynek tornyai vetekedve kelnek? mely mintegy győztes harci tábor terjed a sivatagban, és utcái mint képeskönyv, amit a történet irt, nyílnak elém? Ne szánjam Ninivének ormát mely lépcsőt emel a jövőnek? A várost amely mint egy fáklya égett nagy korszakokon át, és nemzedékek éltek fényénél, s nem birt meg vele a sivatagnak annyi vad szele? Melyben lakott sok százszor ezer ember s rakta fészkét munkálva türelemmel: ő sem tudta, és ki választja széjjel, mit rakott jobb-, s mit rakott balkezével? Bizd azt reám, majd szétválasztom én. A szó tiéd, a fegyver az enyém. Te csak prédikálj, Jónás, én cselekszem. Ninive nem él örökké. A tök sem, s Jónás sem. Eljön az ideje még, születni fognak újabb Ninivék és jönnek uj Jónások, mint e töknek magvaiból uj indák cseperednek, s negyven nap, negyven év, vagy ezer-annyi az én szájamban ugyanazt jelenti." így szólt az Ur. és Jónás hallgatott. A nap az égen lassan ballagott. Messze lépcsős tornyai Ninivének a hőtől ringatva emelkedőnek. A szörnyű város mint zihálva roppant eleven állat, nyúlt el a homokban. JÓNÁS IMÁJA Hozzám már hűtlen lettek a szavak, vagy én lettem, mint túláradt patak oly tétova céltalan parttalan s úgy hordom régi sok hiú szavam mint a tévelygő ár az elszakadt sövényt jelzőkarókat gátakat. Oh bár adna a Gazda patakom sodrának medret, biztos utakon vinni tenger felé, bár verseim csücskére Tőle volna szabva rim előre kész, s mely itt áll polcomon, szent Bibliája lenne verstanom, hogy ki mint Jónás, rest szolgája, hajdan bujkálva, később mint Jónás a Halban leszálltam a kinoknak eleven süket és forró sötétjébe, nem
