Reformátusok Lapja, 1960 (60. évfolyam, 1-18. szám)

1960-01-15 / 2. szám

REFORMÁTUSOK LAPJA

11

temi városon, ahol a királynő trónörökös leánya jár most iskolába. Ez az a híres város, amelynek lakói nem az adómentességet választották, amikor hősi védelmükért királyuk meg akarta jutalmazni őket, hanem a másik ajándékot, az egyetemet.

Hágában természetesen a Békepalota érdekelt bennünket legjobban, mit tudvalevőleg 1913-ban épitettek fel, Carnegie András acélgyáros ajándékából. Érdekes, hogy eredetileg az általános fegyverkezés korlátozására és az orosz cár kezdeményezésével hívták össze azt a világkonferenciát 1898-ban, amelyik ugyan semmit sem tudott tenni a kitűzött cél érdekében, de legalább életrehívta a nemzetközi világbíróságot, aminek a működését eddig még szintén meghiúsították a világháborúk, amik egy évvel azután törtek ki, amikor a Békepalota megépült! Mekkora iróniája a sorsnak! Én azonban erősen hiszem, hogy a nemzetközi legfőbb bíróság működése csak késett, de föltétlenül el fog érkezni. Ezért indítványoztam Magyar Egyházkerületünknek azt a határozatát, hogy országunk elnökétől kérjük a magyar elnyomatás ügyének a nemzetek legfőbb bírósága elé való fellebbezését. Az utóbbi hetekben jól esett olvasnom a hírt, hogy elnökünk csakugyan sürgeti a nemzetközi bíróság helyre- állítását és működésének újrakezdését.

Míg Tüski barátunk az egyházi hivatalba ment, azalatt mi megtekintettük a Békepalotát. Sajnos, nincsen helyünk szépségeinek és nagy- szerűségének leírására. Álmélkodással csodáltuk pompáját. Nem csoda, hogy olyan ékes, hisz’ földünk minden valamire való országa hozzá- járúit valamilyen ajándékkal az épület díszítéséhez. Azt a négy gyönyörű majolika vázát, amit Magyarország küldött, kecses alakjukért és színükért nemcsak a magyar látogató csodálja meg. Szobrok, csodás festmények, drága szőnyegek és selyem falburkolatok szépségeivel alig tudunk betelni. Mintha csak Versailles remekeit látnánk megint, azzal a nagy különbséggel, hogy itt még a művészi tárgyaknak is megvan a maga nagy értékű létcélja és gyakorlati hasznossága, nem úgy mint amott.

Normát váratlan kitüntetés is érte a nemzetek nagy tanácstermében, ahol az Egyesült Államok címerével ékesített székbe ültették és Mamie Eisenhower néven tisztelték, míg a velünk járó nagy női csoport képviselője Hollandia székét kapta. (Most már több joggal költözhettünk az Eisenhower Boulevardra!)

A Békepalota megtekintése után az előre megállapított étteremben megvártuk Tüki barátunkat és vele megebédelvén, körüljártuk az óvárost, annak a régi széles és állandóan vízzel teli várároknak a mentén, ami az egészet még ma is körülveszi. A régi falak is állanak még, a szögletbástyákat azonban mindenütt egy-egy közintézet épületévé alakították át. Gyönyörű park ez az egész körút; a vízen hattyúk úszkálnak, a dús lombozatú fákon madarak énekelnek, alattuk gyermeksereg játszadozik. Rendkívül élvezetes látványosság volt ez a múlt és jelen összeolvadásának határvonalán. Hát még mikor behajtottunk a belsőváros régimódi várkapuján keresztül a kormány épületek közé! A parlament és a minisztériumok irodaépületei még mind a múlt romantikus maradványai; az ünnepélyeket is, amilyen pl. a parlament megnyitása, a régi ceremóniák külsőségei között végzik, akárcsak Angolországban.

Ezek a régi nemzetek megtapasztalták, hogy a monarchikus államformának vannak előnyei a demokrácia fölött, ha azokat szigorúan alkotmányos formák között gyakorolják. A demokráciához — csakúgy mint a keresztyénség- ben a kálvinizmus éléséhez — szellemi érettség és állandóan józan és biztos ítélőképesség szükséges, máskép lesülyed, mint ezt Francia- ország szomorú történetében látjuk. A demokráciának a kormányzásmódja a többségen alapúi, holott ez nemcsak félelmetes és végzetesen veszélyes alap is (amint azt szintén a francia forradalom mutatja legsötétebben), de élesen ellentétes azzal a történelmi ténnyel, hogy Isten mindig a kisebbséggel dolgozott. (Talán ezért is van az jól, hogy a kálvinizmus mindenütt kisebbség, még Hollandiában is. így illik a — kovászhoz.)

A város futó megtekintése után kimentünk az ország és Európa egyik leghíresebb tengeri fürdőtelepének megtekintésére Scheveningenbe. A fürdőszezon még nem kezdődött el, borús hideg is volt itt a tengerparton, így csak végig- kocsiztunk a rengeteg szálloda és turistaház között. Nem volt időnk arra sem, hogy benézhettünk volna a híres lilliputi-városkába, aminek Madurodam a neve; ahol a gyerekek a nekik derékig érő házak között járnak a teljesen kiépített tereken és útcákon és gyönyörködnek a hasonló nagyságú Diesel-vonatok és óceán járó gőzösök tökéletességeiben. De ha ezt is megnézzük, nem jutott volna elég időnk Utrechtre, már pedig Hollandia minden városa közül oda vágytam leginkább. Híres református theológiája már diákkoromban is nagyon vonzott; ha nem Genfet választom, Utrechtbe mentem volna.

Szép napsütésben, festői szélmalmok és virágos mezők között kocsikáztunk át Utrechtbe. Útközben Tüski barátunk megbecsülhetetlen kalauznak bizonyúlt. Történelmi, egyházi, néprajzi és sok más vonatkozású magyarázatait jó lett volna megrögzítenünk, olyan értékesek voltak azok. Nagy tudása, népünk iránt való szere- tete és erős hite igazi szellemi napsütést árasztott beszélgetésünkre.

De az égen is javában sütött még a nap, amikor Utrechtbe megérkeztünk. Első útunkon