Reformátusok Lapja, 1960 (60. évfolyam, 1-18. szám)
1960-01-15 / 2. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 7 rűlmények között is. Hogy néha összekoccanunk? De ki is békűlünk! 5. Magyar fajtánk ügye érdekében? Ez idő szerint három vagy négy amerikai testvéregyházban tudjuk képviselni elnyomott szülőhazánk ügyét és tudunk számára barátokat nyerni közülük. Félszáz éven át köztük és velük együtt élésünk megalapozta előttük szavaink hitelét. Ezt a hitelt nemcsak hogy nem merítettük ki, de még tulajdonképpen egyszer sem vettük teljes mértékében igénybe, holott már szükség is, alkalom is lett volna rá. — Most fordítsunk hátat e barátoknak, akik még hozzá hitünkben is testvéreink, és szakítsuk el magunkat tőlük és mondjuk azt, hogy mi külön akarunk élni saját magunknak — és akkor még várjuk, hogy továbbra is ugyanolyan barátaink maradjanak, mint addig voltak?! Hasznos volna ez magyar fajtánk ügye érdekében? És ezért volna szükséges az uj, egységes külön magyar református egyház megalapítása Amerikában?! 6. Saját anyagi hasznunk érdekében? Mostanában nem egyszer hallottuk azt az érvelést, hogy amerikai egyházaink többet kérnek tőlünk, mint amennyit adnak nekünk: az apportionment évenként növekvő összege jóval nagyobb, mint amennyit kis missziós egyházainkra vagy lapunkra költ a közegyház. Aminek csak a fele igaz, mert kérni ugyan többet kérnek tőlünk, de mi bizony még mindig nem adunk annyit, mint ők kérnek vagy még any- nyit sem, amit ők adnak nekünk. Sőt amióta miamii gyülekezetünk oly könnyedén megtalálta a bejáratot Református Egyesületünk kincstárához (a hátúlsó ajtón keresztül, amint mondják): azóta még olyan emlegetést is hallunk, hogy a most már tíz milliós Egyesület még ki is tudja és fogja fizetni amerikai közegyházainkat az elveszítendő ingatlanok értékéért. Az ilyen felelőtlen beszédeket hangoztatok egyszerűen figyelmen kívül hagyják az állami törvényeket, melyek Egyesületünk tevékenységét korlátozzák; de figyelmen kívül hagynak sok más egyebet is: azt a nagy anyagi és erkölcsi támogatást, amiben félszáz éven át ezek az amerikai közegyházak részesítették gyülekezeteinket és népünket. A hálá- datosságot nem akarom érv gyanánt használni, de azt semmiképpen sem tudnám megérteni, ha valaki el akarná hitetni velem, hogy a mi saját anyagi érdekünkben van szükség az amerikai közegyházaktól való elszakadásra, mert az hasznosabb lesz a mi számunkra. Nem beszélek arról, hogy mekkora károkat okoz közegyházainknak a mi tőlünk várt missziói részesedés (apportionment) meg nem fizetése, amiben legtöbbször azok adják a negativ példát, akiknek a pozitív példaadással kellene az élen járniok: hanem csak azt kérdezem meg, hogy ugyan bizony milyen bizonyítékait adtuk idáig az egymás iránt való segítő készségnek? Keserű példáit ismerem a szóval tett ígéreteknek, amiket sohasem váltottak be. Ezért nem tudom elhinni, hogy saját magunk, vagyis magyar egyházaink, anyagi érdekében hasznosabb lesz, ha önálló egyháztestté formálódunk át, tehát ezért volna szükség az uj egyesült magyar református egyházra. 7. Önkormányzatunk érdekében? Hát persze, ez az. Ez a tervezet vezetőinek az alapérve és főindoka. Nézzünk hát a szemébe ennek az érvnek is. Alig hogy öt-hat egyház- községünk megszervezkedett, már külön magyar egyházmegyét formálhatott a régi Reformed Church keretében. Ez a külön magyar egyházmegye azalatt is megmaradt, amíg az egyházak legnagyobb része átment a magyarországi református egyház előbb egy, azután két egyházmegyéjéhez (1905-21). Később, amikor a magyarországi misszió megszűnt, a két egyházmegyével együtt immár háromra emelte fel az egyház magyar egyházmegyéinek a számát; az Evangelical Church egyesülésénél pedig négyre, mert akkor engedélyezték a magyar egyházkerület felállítását is. Bár az egyház- kerületi keret jóval nagyobb csizma, mint a- mekkorára nekünk a mi lábainkhoz mérve szükségünk lett volna: az még mindig fennáll, sőt fenn fog állani mindaddig, amíg saját maga nem fogja kérni megszüntetését. Sőt, az Egyház többi egyházkerületétől eltérőleg, mi még a négy egyházmegyét is megtarthattuk és tartjuk és mindegyik mindmáig működésben van. Azt kell hát hogy kérdezzem a külön egységes uj egyház tervezőitől, hogy ugyan bizony mivel lenne teljesebb vagy nagyobb az önkormányzatuk az egységes uj egyházban, mint amennyi szabadságunk itt van a mostani egyházmegyei és egyházkerűleti egyházkormányzatban? Hiszen, amire szükségünk van, azt mind megkapjuk és élvezzük ezek között a keretek között. — Igaz, hogy egy hiányzik: a papi címek. Az “esperes” meg főképpen a “püspök”. — De valljuk be Isten színe előtt, hogy EZEKÉRT volna csakugyan szükséges a külön magyar egyház felállítása? Pedig semmi más nem hiányzik önkormányzatunkban, csak ezek a címek. Ezekkel azonban vele jár a hierarchia — a papuralom! Ezt akarjuk? Minthogy minden más tekintetben szabadok vagyunk: ez volna az a bizonyos “sajátosság”, ami megkülönböztetné a mi magyar református egyházunkat a többiektől? Igaz: ez megkülönböztetné. Mert csak a mi magyar református egyházunk rontotta meg a kálvini írásértelmezést a római egyház püspökségének az utánzásával. Nem vitatom itt, hogy érdemes volt-e azokat a politikai előnyöket megszerezni ezen az áron — egyszerűen csak nem vagyok hajlandó elhinni, hogy EZÉRT volna szükség vagy hasznos egy külön amerikai magyar református egyház felállítása.
