Reformátusok Lapja, 1960 (60. évfolyam, 1-18. szám)
1960-09-01 / 15. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 11 Ojojz/hctc^ Senxießv Csendes vasárnap délután megálltam néhány percre és felnéztem az égre. Elnéztem a fellegek járását, hogyan vonulnak egyik a másik után, mint változtatják alakjukat, színüket. — Eszembe jutott hogyan mondta gyermek koromban egyik nővérem, aki mint második anyám él még mindig emlékezetemben: “Jól esik a szemednek, ha a kék égen pihenteted, vagy a zöld füvön legelteted.” Elgondolkoztam rajta. Milyen régen is volt, mikor még volt időm az égre nézni, vagy a zöld fűben gyönyörködni. Talán azért került szemem elé a szemüveg? De csak annyi az egész — kérdeztem magamtól — csak a szememmel volna baj ? Vájjon nem érzem másképpen is, hogy milyen messze vagyok a gyermekkori képektől? Milyen megnyugtató is volt csak arra nézni, ami szép és jól esik a szemnek. Milyen közel is éreztem akkor az eget, eltöltött valami nyugalom, békesség. Szebbnek láttam mindent magam körül, nem zavart a ma és holnap gondja, nem rémitett a jövő. Az égre néztem és éreztem, hogy mennyei Atyám olyan közel van hozzám, csak fel kell néznem az égre s máris elmondhatom neki minden örömömet, bánatomat. Ö megért, velem van örömben, bajban egyaránt. De miért nem lehetne ezt most is megtennem? Fűzöm tovább gondolataimat. O csak akkor volt közel, csak akkor érezhettem hogy itt van és részt vesz minden gondban, bajban, örömben? Vagy mi az, ami úgy változik kö- íülöttem, mint a fellegek járása? Az ég most is kék, a felhők most is úgy vonulnak rajta, mint régen, a fü zöld és jól esik a szemnek ránézni. Miért köt le a mindennap ezernyi dolga, gondja, baja, vagy éppen öröme? Nem volna jobb mindezek mellett mégis felnézni az égre és keresni Isten közelségét? Bizony nem a körülöttem való világ változott meg, hanem én változtam, nekem kell vissza térnem a mennyei Atyához, Aki szent Fiát adta értem, hogy levegye a terheket a vállamról és segitsen a mindennapok gondját, buját viselni. Hiszen Ő önként ajánlkozik, csak el kell fogadni, ki kell nyitnom jobban a lelki szemeimet, hogy meglássam Őt. S amikor leveszem szemeimet a földi dolgokról és felnézek az égre, csodálatos erővel áld meg, megszabadít a félelemtől, rettegéstől, ami eltölt engem is és oly sokakat ebben a mai félelemmel, bizonytalansággal telt világban. Kívánkozik az én lelkem is együtt mondani a zsoltáriróval: “Hozzád emelem szemeimet, oh, te egekben lakozó.” (Zsolt. 125:3.) Kováts Sárika Cikay A. (Bridgeport, Conn.) Köszönjük az ujságkivágásokat. Igen sajnálatos, hogy Father Arthur E. Norton (New Canaan, Conn.) olyan kéréssel mert nyilvánosan templomában a hívekhez fordulni, hogy ne engedjék ifjaikat a YMCA-be és azt semmilyen formában ne is pártolják. Még sajnálatosabb, hogy a felsőbb rom. kát. hatóságok azonnal siettek hivatalosan kijelenteni, hogy Rév. Nortonnal egyetértenek a kérdésben ... A YMCA keresztyén szellemű, nemes nevelő munkájáról Amerika szerte, sőt világszerte a legnagyobb elismeréssel nyilatkoznak mindenkor. Kapui nyitva állanak minden fajta nemzetiségű és val- lásu ifjú előtt . . . Az újságcikkből kitűnik, hogy New Canaan lakosságának csak 25 százaléka róm. kát. vallásu, mégis ilyen merész kijelentéssel és kéréssel merte egy kát. lelkész hiveit irányítani. Hogyne fordulnának elő sokkal kegyetlenebb és igazságtalanabb rendelkezések protestánsok és protestáns intézmények ellen világszerte olyan helyeken, ahol a kát. vallásuak többségben vannak. Imádkoznunk kell szüntelenül, hogy Krisztus tiszta Evangéliuma járja át azoknak a szivét, akik az Ö tanításaitól ma olyan messze állanak . . . Köszönjük levelét. KUTACKY LAJOSNÉ (London, Anglia.) Nagyon örülünk, hogy többek között a “Tamás a gyalogos” c. három számunkban folytatólagosan hozott cikkünk olyan kedves perceket szerzett a számára, mint irta levelében. Fiers Elek, a cikk Írója, nem a háborúban halt meg, mint férje gondolta, hanem még 1929-ben. Nt. Fiers először tanító volt s csak később, magánúton, nagy erőfeszítések mellett szerezte meg lelkipásztori oklevelét s a munkások, szegények pásztorolásának szentelte rövid életét. A magunk szavai helyett idézünk pár mondatot a Feformátus Figyelő, akkori hivatalos református lapból, melyből kitűnik, hogyan vélekedtek Fiers Elekről az országban. “. . . Egyike volt a legértékesebb és legszimpatikusabb egyéniségeknek, akik életüket az ő Uruknak és Krisztusuknak szolgálatára rendelték ...” — Ravasz László. “Tudjuk, hogy a Református Figyelő óriás családjában az ő Írásai voltak a legkedvesebb olvasmányok. Ő volt a legtermékenyebb inspiráló és a legkeményebb kritikus, aki tudta, mit jelent egy ügyért felelősséget érezni és áldozatot hozni.” Fiers Elek a budapesti Családutcai szegény munkásnegyed pásztora volt utoljára. Rákbetegségben szenvedett és tudta, hogy meg fog halni. “Imádságban, bucsucsókban vált el barátaitól” — szól róla az akkori beszámoló — “élőszóban végrendelkezett: egyszerűen temessetek el, ne legyen semmi pompa. Amit az egyház a temetésre kiadna, adja oda a családomnak.” Fiers Elek a Kerepesi-temetőben nyugszik, a város által adományozott sírboltban.
