Reformátusok Lapja, 1960 (60. évfolyam, 1-18. szám)
1960-05-01 / 9. szám
6 REFORMÁTUSOK LAPJA a szülőt s a gyermeket, mint a baj, keserűség, a bánat: "Nem úgy lelt — igy leli, mii legyünk? Üljünk Ián össze s tanakodjunk hol a hiba? — Hiába minden, boruljunk össze és zokogjunk, hiúsult álmaink felelt! . . . Anyám, a le szegény fiad Sohse volt ilyen egy veled! (Erdélyi József: Anyám) Anyák napján, egyszer egy évben, halott anyák, élőhalott anyák, élő anyák, a szeretetnek, megbecsülésnek, szomorú vágyakozásnak, féltő rajongásnak, mardosó önvádnak millió lélekhullámát sugározzák ki és fogják fel a lélek hullámhosszain. Titkok zárja pattan, régi sebek vére csur- ran, beszáradt könnyek patakja árad, dalok röppennek, kacajok szállnak, nevetések csobbannak sirok felé, meszeltfalu szobák felé, hegyeken, tengereken, erdőkön, életeken, halálokon át. A Kriza János gyűjtötte “Vadrózsák” bokráról száll a népdal: "Édesanyám karján neveli engemel. Még sem tudja az én bus életemet. Meri, ha tudná az én bus életemet. Éjjel, nappal megsiraina engemel." Szivalaku torták édessége köré, bokréták illatárja fölé boldog gyermekek gyűlnek boldog anyák lábainál, távbeszélődrótok, táviró- szikrák, légipostabélyegek viszik az üzenetek szavait, sóhajait — szivtől szivig, anyaszivig gyermekszivtől, szelek szárnyán, határokon át. Legalább egyszer egy évben, naptár által, kirakatok által, újságok által, mások által figyelmeztetvén, anyák napján. ifj. Szathmáry Lajos ABLAKOK Szobánk fehér volt, s én a pádon ülve építgettem kastélyt, s tornyokat. Nem voltam rossz — csak virgonc, tenni fürge, s a homlokomon ült már a gondolat. Jó volt kutatni, bújni a sarokban a falra Írni — mert künn volt Anyám! Pedig ő látott — mosolygó, féltő szemmel ügyelt rám — át a konyha ablakán. Szobánk fehér még és ő olvas halkan "A Hudson mentén kék-ezüst a köd." De vig szél kószál már a Central Parkban, s a karcsú felhőkarcolók között. A szó kevés, közlünk határok, tenger és otthon mégis tud mindent Anyám! Mert érez és sugárzó, könnyes szemmel figyel rám az élet ablakán. Szobánk sivár és én a padlón ülve keresgetem a régi tornyokat. Hulló hajam, mint teli füst, ónszürke és fáradt kézzel gyúrom sorsomat. Szobánk sivár, de én csak várok egyre, pedig már nem léphet be jó Anyám! És este csillagfény csordul szemembe. Anyám üzen az Ég ablakán. Szobánk kihalt, s a régi padló korhadt — az idő elmos, elfut, elkever . . . És holtak lettek, akik élők voltak s az emlékünk is lassan foszlik el. De nekünk túl az életen, halálon, megint lesz majd egy kis szobánk talán — s Anyám szeme vigyáz rám, mig játszom, mint mindég, át — a konyha ablakán. KANNÁS ALAJOS “Mindnyájan egyek legyetek . . Az összhangzatos együttműködés sehol sem olyan szükséges és illő, mint az egyház életében. Az egyház a Krisztus teste, vagyis olyan emberek közössége, akik hisznek a szeretet, béke, egység, méltányosság és együttműködés alapelveiben, amelyeket Jézus adott. A cél pedig fenséges: minden embert elvezetni az Istennek való engedelmességre. Ezt a munkát torzsalkodó, civódó, versengő, meggondolatlan és méltányosság nélkül való emberek nem tudják végezni, hanem csak olyanok, akik egymást szeretik, becsülik és egymás életét előmozdítják. Az egyház nem egyesek mutatványoskodása. Az Ur Lelkének kell átsugároznia az egyház minden tagjának életén úgy, hogy valóban “mindnyájan egyek legyenek” az Istenben. Ez az egység természetesen a szolgálatok nagy változatosságát tartalmazza aszerint, hogy melyik egyháztagnak milyen a képessége és hivatása. Ez az egység nem egyformaság, hanem a változatosság egysége. Mindenki igyekezzék megtalálni a maga helyét és munkáját a történelem legnagyobb mozgalmában — az Egyházban. Szigethy Béla (Kivonat a whartoni magyar református egyház 1959-es évkönyvének lelkészi jelentéséből)
