Reformátusok Lapja, 1959 (59. évfolyam, 1-22. szám)
1959-11-15 / 20. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 11 földről készült föld- és néprajzi tanúlmányt kiadni; úgy megszerette azt a földet, ahonnan felesége származott. (Az utolsó évben háromszor is elment Magyarországba, felesége sírjához is.) Ezt a tervét azonban már nem tudta megvalósítani: váratlan és korai halála (55 éves korában halt meg) megakadályozta ebben. Bizony szép jelképe az ő teljes hitvesi boldogságuknak az a két csókolózó galamb ott a budapesti emléktáblán! Sohasem ismertem tökéletesebb példáját az Istenben bízó és az 0 áldása alatt szolgáló házastársi életnek. Csodálkozhatik-e hát, aki csak ennyit is megértett lelki összeköttetésünkből, hogy a nyáron ajándékba kapott genfi útazásomnak az volt az egyik legkedvesebb terve, hogy meglátogatom azt a kertet és házat, ahol ez az Isten-áldotta emberpár élt. Ha már velük nem lehet itt találkoznom, legalább hajlékuk hadd hozza vissza elém örökre drága emléküket! — Mekkora csalódás volt, hogy ez a tervem nem teljesülhetett. Krüzsely lelkészünkkel és feleségemmel órákon át kerestük a Claparede-kastélyt, de még olyan embert is keveset találtunk, aki valaha is hallott róla. Már régen lerombolták, telkét és parkját széjjeldarabolták, nem találtunk belőle mást, mint itt-ott egy párat a régi nagy fák közül. Ötven esztendő elég volt, hogy minden semmivé legyen abból az álomból, amivel az az előkelő genfi nagyúr szerette azt a kis magyar asszonyt. így múlik el a világ dicsősége! Még párja is volt e keserves csalódásnak. Lausanne városára csak azért vettem fel útirendünkbe fél napot, hogy ott is megkeressek egy házat, amiben ötvenegy évvel ezelőtt pár hetet töltöttem: a De Saussure család ősi házát. Ez ám nem olyan modern épület volt, mint amit Genf milliomosa építtetett a feleségének, hanem századokat átélt igazi főúri palota, csodálatosan szép építkezési stílusban és mesésen gazdag berendezkedéssel. Igazi fejedelmi pompa vett itt körül, amikor — a 24 éves szegény kis református theológus diák! -— az ő pazar vendégszeretetükben részesültem, mint a magyar kormány és a Tudományos Akadémia kiküldöttje! Szinte el sem hinném, ha más mondaná — hiszen olyan az egész, mint valami szép tündérálom, amiben persze hogy nem lehet az embernek része még egyszer. Hiszen nem is azért mentem, hanem csak hogy még egyszer meglássam a házat. És ezt sem találtuk meg. Telefonkönyv, városi lakosság névsora, aztán a rendőrség — sehol semmi nyoma a De Saussure családnak. Igaz, hogy annál a félnapnál nem volt több időnk, hogy szélesebb körre terjesszük ki a nyomozást; így hát talán túlhamar hagytuk abba. Kihalt volna ez a család is, mint a Claparede-család Genfben?! És megsemmisült ez a főúri palota is? Mily kegyetlen, de komorságukban is hasznos tanúlságok voltak ezek a tapasztalások! Azt hisszük, hogy valaki voltunk — hogy itt járásunk hagy valami nyomot maga után — hogy talán megmarad a nevünk emlékezete. Vigyázzunk! Ötven év múlva már senki sem tud rólunk! Elmúlik a világ dicsősége — és benne a mi úgy vélt dicsőségünk is! — De nem múlik el az Isten dicsősége! És olyan megnyugtató, ha nem vágyunk többre, mint arra, hogy amíg itt járunk, és amerre csak járunk itt vagy odaát: mindenütt csak az Isten dicsőségét hirdessük és öregbítsük! Egyedül így lesz részünk az Ő dicsőségéből nekünk is kijáró örökségben, abban a “romol- hatatlan, szeplőtelen és hervadhatatlan örökségben1’, amiben részesült — az én hitem és reménységem szerint — Istennek ez a drága két szentje: Claparede Sándor úr meg a felesége. Legyen örökre áldott az emlékezetük! Mindennap ritkább lesz az erdő Mindennap ritkább lesz az erdő, mindennap halkabb lesz az ének, s megtelnek sárgúló levéllel a fák hegyén az árva fészkek. Könnyű terhét az őszi szél már a kert fölött mélázva hordja. A kopaszodó, őszi fáknak maholnap ködből lesz a lombja. A fák között messzire látni, előkerül kékje az égnek, öregszünk . . . jobban érdekelnek a titkotőrző messzeségek. Nézem a vézna, őszi fákat, míg vetkőznek a parancsszóra, így kell letenni földi kincsünk nekünk is, hogyha hív az óra. Hull a levél és hull a szépség, megtanúlunk messzebbre nézni . . . így gazdagít meg a reménység, hogy uj tavasz jön majd: az égi. Füle Lajos Lapunk uj postacíme: 210 EISENHOWER BOULEVARD LANCASTER, PA.
