Reformátusok Lapja, 1959 (59. évfolyam, 1-22. szám)
1959-11-15 / 20. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 7 és március 17.-én behajózták őket az Akikaze torpedó-rombolóra. Másfél éves gyermek is volt az áldozatok között. Molnár Mária sírva tartotta kezében Lomon József kezét és e szavakkal vált el tőle: — József, vedd kezedbe Jézus munkáját, ahogy én tettem eddig . . . Megcsörren a horgony lánc és a hajó kifut a nyílt tengerre. Lassan elmaradoznak a háttérben Mánusz ismert tájai, balra a távolban eltűnik Pitilu szigete is. Az Akikaze teste sötéten hasítja a habokat; a trópusi éjszaka ráterűl a tengerre. — Az ausztráliai Canberrában kiadott hivatalos jelentés megállapítja, hogy Molnár Máriát a japánok 1943 március 18.-án az Aki- kaze-társaival együtt agyonlőtték; holttestüket az óceánba vetették. 1943 végén az amerikai és japán gépek közt hatalmas légiharcok fejlődtek ki a szigetek felett: sohasem látott borzalmas színjáték volt ez a pápuák számára! Az amerikaiak túlerőben voltak: a fontos mánuszi röpterek rövidesen birtokukba kerültek. 1944 februárjában partraszálltak és elfoglalták az Admiralitás- szigeteket. Japán foglyot nem ejtettek: harc vagy üldözés közben mindnyájukat megölték. Az amerikaiak partraszállása sok technikai csodát ismertetett meg a kőkorszakbeli szinten élő benszülöttekkel, de további pusztítást is jelentett. Rövidesen kétezer árúraktár és katonai barakk állt a szigeteken, uj repülőterek is épültek. Mindezeken a helyeken természetesen a kókuszpálmák ezreit vágták ki. Pitilun is épült röptér s a növényzetet itt is jócskán kipusztították. Az amerikaiak kivonulása után sok terméketlenné vált terület maradt vissza és a pálmaerdők kiirtása az éghajlatot is megrontotta. A pitiluiak nagy része más szigetekre széledt szét. Walter csak 1947-ben került vissza kedves pápuái közé. Az internáló-táborban sokat búslakodott azon, hogy Isten félreállította őt a munkából, míg Molnár Mária és társai tovább dolgozhattak. — Most aztán mindent megértett: az internálás folytán egyedül ő maradt életben — összes többi társait a hullámsír nyelte el. Az uj kezdés tehát az ő feladata! Munkához látott. A pápuák könnyes örömmel fogadták: Lomon és társai kitűnő segítségei lettek. Krisztus munkája tovább folytatódott a szigetvilágban. VIII. Lomon József hozzám intézett levelének volt egy mondata, amelyet nem értettem. “Timótheus beteg, a betegek házában van, segítsetek imádkozni, hogy Jézus vegye el a betegségét.” — Ki ez a Timótheus? Ida néni rövidesen megfejtette a talányt: — Timótheus? A Lomon József második fia! Hogy az idős hölgyek kitűnő ismerői a rokoni kapcsolatoknak, ezt mindig tudtam. De hogy egyesek a pápua rokoni kapcsolatokat is ennyire ismerjék, ez őszinte csodálatot váltott ki belőlem. Timótheus súlyos tuberkulózissal került kórházba 1954 nyarán. Híradásom nyomán a magyar keresztyének közül sokan fordúltak gyógyúlásáért imáikban Istenhez. Ez a gyógyúlás 1955 nyarán — tehát egy év múlva — be is következett. Timothy pidgin-angol nyelven, a szigetlakok keverék-angol nyelvén írta levelét hozzánk. — Ebben így emlékezik meg gyógyúlásáról: “Betegségem egy évig tartott. Azonban Isten ettől is megszabadított. Köszönetét mondok Istennek érettetek, mert Walter hittérítőtől hallottam, hogy imádkoztatok gyógyúláso- mért. Ezért Isten megszabadított betegségemtől. Isten segített rajtam, hogyan hálálhattam volna ezt meg neki? Igazi köszönetül és hála- áldozatúl magamat adtam Istennek.” Valóban így is volt. Mánusz nyugati partvidékéhez közel van apró Nihon szigete. Itt még ma is kőkorszakbeli szinten élnek a pápuák az ősvadonban. Timótheus itt tanítóskodik, itt él fiatal feleségével és kicsiny gyermekével együtt. A kultúra fáklyahordozója a pogány világ sötétségében. És Krisztus tanúja. Azé a Krisztusé, Aki Menny és Föld Ura, hatalmasabb mindenkinél és még ott is tud segíteni, ahol minden magabiztos, önhitt emberi fölény és az egész világ tudománya csődöt mond. (Vége)
