Reformátusok Lapja, 1959 (59. évfolyam, 1-22. szám)

1959-11-15 / 20. szám

REFORMÁTUSOK LAPJA

Official Organ of the Evangelical and Reformed Church • . . Member of the Associated Church Press

Published semi-monthly (monthly in July and Aug.) for the Evangelical and Reformed Church by the Board of Business Management, the following members constituting the Church Papers Committee: William C. Mingle, Chairman; Carl J. Bender, Edward Dirks, Henry I. Stahr, Norman C. Zulauf and Robert C. Kienle, President of the Board, ex officio.

Send all correspondence and subscriptions to: Alexander Tóth, Editor and Manager 210 Eisenhower Boulevard Lancaster, Pa.

Subscription rates: $2.50 per year everywhere; single copies, 15 cents. Remittances should be by check, draft or money order, made payable to the REFORMÁTUSOK LAPJA. — Changes of address can be effected three weeks after receipt of both old and new addresses.

Entered as second class mail matter January 11, 1944, at the Post Office in Lancaster, Pa., under the Act of March 3, 1879. Additional entry at the Post Office in Pittsburgh, Pa. Acceptance for mailing at special rate of postage provided for in the Act of February 28, 1925, authorized June 4, 1938. Second class postage paid at Pittsburgh, Pa.

VÁRUNK VALAMI JOBBAT

Irta: Dr. Takaró Géza

Ádvent az egyházban csak négy hétig, de az ember életében valósággal addig tart, amig el nem jött számára az, ami teljesen kielégíti. Mert minden embert valami belső szükség, éhség és szomjúság hajt, unszol, ösztökél szünet nélkül a boldogság keresésére. Ahány ember, annyi utón tör előre e cél felé. Van, aki lihegve fut a pénz után, hogy ne kelljen többé dolgoznia, hogy restségben és testi élvezetekben tölthesse azután egész életét. Más, aki egészségét elvesztette, az után sóvárog, hogy ezt vissza nyerje. Akit szabadságától fosztottak meg, annak minden törekvése arra irányul, hogy ezt újra elérje és élvezhesse. Aki másoknak dolgozik, annak egyetlen vágya, hogy egyszer a maga ura lehessen. Akinek egy bérháza vagy egy gyára van, nem boldog — azt hiszi — amig hozzá nem szerez egy másodikat, harmadikat. Akinek ezer holdja van, vagy csak egymilliós bankbetéte, szintén elégedetlen, többet akar. S amikor mindezek elérték céljukat, akkor rájönnek, hogy csak az étvágyuk nőtt meg még többre; nem a megelégedést, nem a vélt és remélt boldogságot érték el.

Arany János szeliden int:

“Egész világ nem a mi birtokunk,

Amit a szív magába foghat,

Sajátunknak csak annyit mondhatunk.”

Az első századokban élt keresztyének kétségkívül boldog emberek voltak. Még ha üldözték is őket. Higgadt, derűs lelkiállapotukat soha nem vesztették el. Mint akik elérték vágyaik netovábbját, föléje emelkedtek e világnak, és a test kívánságainak. Nem zúgolódtak. Nem keseredtek el. Nem volt több kivánni-valójuk. Örültek. Repesett a lelkűk. Pál egyszer “elragadtatott a harmadik égig”, mérhetlenül magasabbra mint az első ég, melyen madarak repülnek, felhők úsznak; magasabbra mint a második ég, melyben naprendszerek, csillagvilágok keringnek kimért pályáikon; föl a harmadik égig — a paradicsomba!” Ma azt mondanák az ily nagyon örvendező lélekre, hogy a hetedik égben érzi magát. Az apostol ezért tudott szemébe nézni minden bajnak, szenvedésnek. Ezért nem tudta összetörni boldogságát az emberek hűtlensége és hálátlansága, mikor fogságában úgyszólván mindenki elhagyta. Ezért birt elviselni panasz nélkül “több fáradságot, több vereséget, több börtönt és halálos veszedelmet” — mint bárki más.

“Egyszer megköveztek, háromszor hajótörést szenvedtem, ötször kaptam negyvenet egy hij- ján; veszedelemben folyóvizeken, rablók közt; veszedelemben népem közt és pogányok között; veszedelemben városban, pusztában, tengeren; nyomorúságban, éhségben, szomjúságban; mindezeken kívül van — az összes gyülekezetek gondja.” És ez az ember mégis azt tudta Írni fogságából: “Örüljetek . . . !” De hozzátette:

. . az Urban!” Ez az ember szemébe tudott nevetni még a halálnak is: “Halál! — hol a te fulánkod? Pokol! — hol a te diadalmad? Hála az Istennek, aki nekünk adja a diadal- mat a mi Urunk Jézus Krisztus által.” Ma már csak az óhazai “De Profundis”-ból kapunk ilyen hangú leveleket — 1956 óta.

Örömük, bizonyosságuk, lelki nyugalmuk abból a mély meggyőződésből ered, hogy Isten szereti őket. Ezt bizonyította Jézus minden szavával, minden tettével, mikor az Atya megbízásából gyógyította a betegeket, jó útra térítette a bűnösöket, lecsendesitette a háborgó lelkeket, megvigasztalta a bánatos sziveket és feltámasztotta a halottakat. Minden akadályt elhárítani igyekezett az emberek boldogságának utjából. Mindent megtett azért, hogy — úgymond — “megmaradjon ti bennetek az én örömöm, és a ti örömetek beteljék.” Elérte célját, mert az emberi életek kiégett, sivár pusztasága dúsan termő gyümölcsös kertté változott, saját maguk és mások boldogságára. Eljött számukra Isten uralma az emberi szivek felett.

Rövidlátó emberek nem igy várták és várják a jobb világot, amelyért pedig még imádkozni is tanítják gyermekeiket: “Jöjjön el a Te országod.” Mikor a farizeusok megkérdez