Reformátusok Lapja, 1959 (59. évfolyam, 1-22. szám)
1959-11-15 / 20. szám
2 REFORMÁTUSOK LAPJA látnunk azt, hogy valaminek ki kell jönnie ebből a hálaadásból. Nem választhatjuk el a hálaadást a bűnbánattól. Mert senki sem adhat hálákat, aki nem akar élni és lenni valaki és teremteni valamit. Mi volt a mulasztásunk? A feleletet nem nehéz megtalálni. A hálaadásból ünneplést csináltunk — a bőségnek az ünneplését, nagy örömünnepélyt — de elfelejtkeztünk a Vendégről. Kihagytuk belőle az Istent. Megemlékeztünk a földnek a javairól, de nem emlékeztünk meg Arról, Aki minket gazdagokká tett és Akinek köszönhetjük azt, hogy bőségben élünk. Alázzuk hát meg magunkat ezen a napon. Jöjjenek halálos komolyságból a mi dicsérő szavaink és imádságaink és énekléseink. Határozzuk el magunkban végérvényesen, hogy ezután más úton járunk: Isten vezetését keressük és követjük. Akkor és csak akkor énekelhetjük teljes boldogsággal: “Isten áldja meg Amerikát!” Isten áldja meg földünket, a mi kezeinken keresztül, a mi szíveinken keresztül, és a mi hitünkön és igaz Istentiszteletünkön keresztül. Akkor majd olyan uj nemzedék fog felnőni, akit a mi pusztai tapasztalásaink próbáltak és tisztítottak meg, és az majd jogosabban énekelheti: “Adjunk hát hálát a mi Istenünknek mindnyájan, szívünkkel, kezünkkel és hangjainkkal, mert Ő csodálatos dolgokat cselekedett, ezért örvend O Benne mind az egész világ. Aki anyánk karjai óta egész útunkon csak áldott, az Ő szeretetének megszámlálhatatlan ajándékaival elhalmozott és még ma is a miénk Ő!” (A. H. L.) ELET A MELYBEN Azért, mert idefenn dermesztő tél havaz s rajtunk szeszélyeit tölti — csitt, semmi az, a mélyben szent és örök a tavasz. A fák lombja hová lett? elhalt, elfeketűlt? — Csitt, szunnyad uj rügyekben, csupán beljebb került, beljebb az anyafába, erős várba és nagyobb biztonságba. A rét virágai, mezők pompája hol? — Csitt, csak alább süllyedt, ott szunnyad valahol a néma, ős gyökérben: örök nyárban és örök erősségben. Azért, mivel a Csend oly dermedt, hangtalan, — csitt, Isten tudja csak, mennyi örvénye van! S aki tanúit a viharokkal bánni, a csendet nem tudja megzabolázni. Szín, illat, álom, rajongás: hová lettek? — Csitt, élnek mind, a mélybe menekedtek! A mélybe ás, aki aranyat ás, s a mélyből jön minden megújúlás. Reményik Sándor A keleti egyházmegye őszi munkáskonferenciája Az Evangéliumi és Református Egyház magyar egyházkerületének keleti egyházmegyéje október hó 18.-án délután tartotta őszi munkáskonferenciáját New Yorkban az Első Egyházban. A konferenciát Vitéz Ferenc egyházmegyei elnök nyitotta meg. Előadó volt az egyháztest részéről Rev. H. F. Klemme, a Committee on Social Action, J. H. Crum, a Churchmen’s Brotherhood, D. J. Snyder, Commission on World Service képviseletében. Dr Tóth Sándor, a Reformátusok Lapja szerkesztője a belgiumi magyar reformátusok helyzetét ismertette, melynek eredeményeképen $42.65 perselypénzt megsegítésükre küldött el az egyházmegye. A konferencia főtárgya Dr. Szabó István egyházkerületi elnök beszámolója volt a Committee of Nine és az egyházkerület tanácsának tárgyalásáról, egyház- kerületünk szerzett jogainak csorbithatatlan megtartásáról és az uj Egyesült Egyházba (United Church of Christ) átviteléről. Az egyházkerület jogainak megtartása szellemében szóltak hozzá többen a résztvevők közül A konferencia tagjainak általános véleménye az egyházkerület fennmaradása mellett tett határozott bizonyságok Dr. Szabó István elnök ismertette az egyházkerület, közelebbről a keleti egyházmegye keretébe tartozó miamii gyülekezet helyzetét. Sajnálatos, hogy világi bíróság törvényes beavatkozására volt szükség, amiért a miamii gyülekezet, törvényeink figyelembe nem vételével, távozni kívánt a magyar egyházkerület keretéből, melynek segítségével alakult és indult el. Az amerikai magyar református egység kérdésével kapcsolatban egyházkerületünk hivatalos gyűlésén már több, mint tiz esztendővel ezelőtt igenlő állást foglalt s nem a magyar egyházkerületen múlott, hogy egység nem jött létre. A további tárgyalások elé akadályt gördit a kiélesedett miamii helyzet. (Folytatása a 14.-ik oldalon)