Reformátusok Lapja, 1959 (59. évfolyam, 1-22. szám)
1959-11-01 / 19. szám
8 REFORMÁTUSOK LAPJA néhány vad pápua lelkét — mondotta az öreg Malmos. — Akkoriban Szelán volt a törzsfőnök Pitilun. Szelán valamikor maga is emberevő volt, népe szintén. Trópusi hőségben, maláriás láztól gyötörve, távol szeretteitől, egyedül kellett megállnia Máriának ebben a rettenetes sötét környezetben. A vadak szívét azonban lassanként meglágyította a szeretet, ami az idegen fehér nőből feléjük sugárzott. Pápua szakácsa, a fiatal Lomon József volt az első, akit Mária elvezetett Krisztushoz — folytatta elbeszélését Malmos Győző. — A pápuák hosszú, keskeny csónakjaikat hatalmas vitorlákkal, szerelik fel s ezekkel az alkotmányokkal messze kimerészkednek az óceánra. Mária is sok veszedelmes hajóútat tett meg a viharos vizeken. Lomon mindenüvé hűségesen, árnyékként kísérte őt. Az evezősöknek persze fizetség járt: akkoriban kutyafog volt a legbiztosabb valuta a pápuák szigetein. — Magam is sok kutyafogat küldtem ki nekik. Egyszer aztán azt írta Mária, hogy Szelán szeretné, ha valaki a fehérek országából a barátja lenne. Én lettem az. Márián keresztül többször levelet is váltottam a törzsfőnökkel. Lomon fiát, Pistát, Mária nevelte. Róla is mindig nagy érdeklődéssel vártuk a híreket fejezte be szavait Malmos Győző. Története rabúl ejtett. — Vájjon mi lett a további sorsuk? — tettem fel a kérdést. — Máriát 1943-ban egy torpedórombolón kivégezték a japánok; testét hullámsír nyelte el. Hogy Szelánnal, Lomonnal és Pistával mi lett, fogalmam sincs róla. De még ma is mindennap imámban hordozom őket. Csendes csodálattal hallgatom, hogy a nagy messzeségben élő szívek közt a Krisztus sze- retete milyen elszakíthatatlan kapcsolatokat tart fenn, évek és világrészek távolán keresztül is! És hirtelen az a különös érzésem támad, Pitilu szigetéről áttelepitett bennszülöttek, köztük balról a negyedik Lomon József hogy nekem magamnak is valami közöm van ezekhez az eseményekhez. V. Otthonn előveszem a könyvet, mit búcsúzáskor Malmostól kaptam ajándékba. Ivanyos Lajos állította össze, a címe: “Hét év a kannibálok földjén”. Arról az első hét esztendőről szól, melyet a magyar hittérítőnő a pápuák szigetein töltött. Molnár Mária munkálkodása sok lelket átformált Pitilun. Szelán keresztelése 1934-ben történt. Erről így írt Mária: Könnyekig megható volt, mikor ez a mintegy 34 éves ember meglehetősen ráncos arcával és különös kannibál jellegű ajkaival boldog sugárzással mondta el a hitvallást: — Hiszek egy Istenben . . . Istennek egyszülött Fiában . . .” Hát még a Po Kai története és a többi csodálatos élet-átalakúlás! A kókuszdió akkora, mint egy dinnye és komoly érték a szigeteken. Po Kai három kókuszdiót lopott valakitől, de aztán sok mindenre visszaemlékezett, amit a fehér “misszissz”-től hallott és nem hagyta nyugodni a lelkiismerete. Meg is betegedett. Lázasan ment el Máriához, megvallotta bűnét és fogadta, hogy öt kókuszdiót visz vissza annak, akitől hármat ellopott. Betegen mászott fel a hetven méter magas kókuszpálmára (akkora, mint egy tizenkét emeletes ház!) és ledobott öt hatalmas diót. Persze egyedül nem bírta visszavinni a károsúltnak: Mária és egy pápua leány segítettek neki. A szembejövők csodálkozva nézik a különös menetet és megkérdik: — Hova viszitek azokat a diókat? Kínos hallgatás. Végre Po Kai elszántan megszólal: — Loptam és most visszaviszem. A feketék még nagyobbat néztek erre. Ilyen csoda még nem történt Pitilun, hogy valaki visszavigye a kókuszdiót annak, akitől ellopta! Po Kai átadta a diókat — utána vidám és boldog lett és hamarosan meg is gyógyúlt! Azt hiszem, hogy nálunk Magyarországon nem igen fordúl elő, hogy valaki kamatostól visszavigye az üzembe azt, amit “mellékkeresetként” eltulajdonított onnan. A tanácshoz sem igen állítanak be azzal, hogy több termett, vagy nagyobb a kereset, mint amennyit bevallottak. Az apák még emberevők voltak, de a fiáktól bízvást példát vehetünk! (Folytatjuk. — E rendkívül érdekes és igaz történet befejezését következő számunkban fogjuk közölni.)
