Reformátusok Lapja, 1959 (59. évfolyam, 1-22. szám)
1959-10-15 / 18. szám
12 REFORMÁTUSOK LAPJA magyar gyülekezetek missziói és egyházkormányzati hatóságai egy önálló magyar református egyház megalapításához, amely minden magyar reformátust egyesít, hozzá ne járúltak volna — akár teljesen külön, akár velük af- filiációs viszonyban. Efelől kétségünk ma nincs. Csak egy dolgot idézzek Dr. Charles Schaeffer, az Evangelical and Reformed Church akkori belmissziós titkárának az Evangelical and Reformed Church keleti egyházmegyéje előtt tartott előadásából: “Ki tudja, vájjon a magyar református- ság nem azért jutott-e éppen ebben a korban Amerikába? Nem lehetséges-é, hogy ez a kis magyar diaspora Isten tervében olyan kegyelmi eszköz, amely által egy uj reformációt akar megindítani Amerikában? Ma még itt vannak önök 150 gyülekezetben, 50,000 hívükkel, bár szétszórva öt denomi- nációban, de mindnyájuknak ugyanazok a hagyományaik, ugyanaz az örökségük, ugyanaz a hittani felfogásuk, nyelvük, reménységük. HA A BEOLVADÁS POLITIKÁJÁT VÁLASZTJÁK, VÉGEREDMÉNYBEN ELVESZTIK MINDEN MEGKÜLÖNBÖZTETŐ VONÁSUKAT ÉS ELSZALASZTJÁK AZ EMLÍTETT NAGY ALKALMAT. Ha azonban az önkormányzatot választják és egyesülnek mindannyian a nagy feladat elvégzésére, az uj Amerika felépítéséhez a legértékesebb szolgálatot fogják végezni.” — (Takaró Géza fordítása.) Meg vagyok győződve, hogy az Evangéliumi és Református Egyház és a presbiteriá- nus egyház mai vezetői sem zárkóznának el attól, hogy egy nagy magyar református egység megteremtéséhez hozzájárúlásukat ne adnák. Éppenséggel ebben az ökumenikus korban ők keresztyéni szempontból belátnák azt, hogy Isten országát egy ilyen összefogás jobban szolgálná, mint a jelenlegi áldatlan helyzet. Az amerikai egyháztörténelem is megtanít arra, hogy ez a követendő út. Híres példa erre a svéd lutheránus Augustana Synod esete, mely évtizedes múlt és a nagy német lutheránus egyházhoz való tartozás után, már amerikai második generációjában lett önállóvá, mert felismerte, hogy a svéd lutheránizmus gazdag öröksége, lelki kincsei csak meggazdagítják az amerikai összlutheránizmust és azt sokkal jobban fejleszthetik önálló egyház formájában. Ezt az őket befogadó egyház meg is értette és a maga teljes egészében elbocsájtotta. Ma is, mint az Augustana Lutheran Church él önállóan, egy virágzó és lelkiekben gazdag életet. (A. R. Wentz: Lutheranism in America, pp. 194-208.) Nem a minket befogadó egyháztesteken múlik hát az egység, mint ahogy nem is rajtuk múlt soha. Hanem Isten előtt alázattal valljuk be, hogy RAJTUNK. Nekünk nem volt meg a hitünk, hogy meglássuk az amerikai magyar reformátusság ökumenikus elhivatottságát, melyre Dr. Schaeffer célzott és amelyet a nemzetközi református világ vezetői bennünk mindig megláttak, csak mi maradtunk vakok. Mint ahogy Babits Mihály a gyémántszóró asszonyhoz hasonlította a veszte felé rohanó nemzetet, mely kincseit, páratlan drágaköveit magától eldobálva rohan a tátongó szakadék felé: “Ragyogj, gyémánt, ragyogj, szükség van a fényre, vetni amaz őrült asszony lábai elébe. Mert anyánk ő, és miénk minden vesztesége. (Babits: Gyémántszóró asszony.) Az eldobált gyémánt a lelkiekben páratlanul gazdag magyar reformátusság lelki kincsei. Az egység megvalósítható Ha mi, presbiterek, lelkészek és népünk akarja, megvalósíthatjuk most is az egységet. “Meg kell értenünk az idők parancsoló szavát” — mondotta Dr. Haller. Alapokmányaink, egyezményeink megvannak, azokhoz kevés hozzátenni valónk van. Azokhoz csak a léleknek készsége szükséges. Ez a tizenegyedik óra. Ha akar az amerikai magyar reformátusság történelmet írni, ez az utolsó lehetősége. Még egy nagy próbát kell tennünk. Egy ORSZÁGOS REFORMÁTUS KONGRESSZUSRA KELL összejönnünk. Nemcsak lelkipásztoroknak, hanem főként a mi világi vezetőinknek, presbitereknek, hitükért és egyházukért égő egyháztagoknak, hogy szóljanak ebben a kérdésben. Ha minden egyházunkból csak öt- venen jönnének el, egy ötezres magyar református seregszemle lehetne. Ne féljünk megtudni, hogy emez Istentől nyert tanítás alapján mit akar az amerikai magyar református nép? Eddig is mindig az volt a baj, hogy sohasem kérdeztük meg népünket, mert nem volt elegendő hitünk. Richard Niebuhr, korunk egyik legkiválóbb tudósa, “Social Sources of Denominationalism” c. munkájában hivatkozik arra a tényre, hogy igen sokszor előfordúlt az amerikai egyháztörténelemben, hogy későbbi évjáratú bevándorlók nem tudtak alkalmazkodni az azonos hátterű és nemzetiségű egyházakhoz és bevándorlási évjáratok szerint is alakítottak merőben uj és sokszor ellenséges denominációkat. Jellemző magyar református népünkre, amit Dr. Szabó István clevelandi lelkészi jelentéseiből évről-évre látok és ez körülbelül megfelel a valóságos helyzetnek mindenütt, hogy öt különböző bevándorló réteg egy magyar református gyülekezetben tudja imádni Istenét. Ez is bizonyítja, hogy ebből a szempontból is az amerikai magyar reformátusság egységének nincs sem generációs, sem hitvallási akadálya. Az egység áldott lehetőségei Micsoda hatalmas lehetőségek előtt állunk? Megszervezhetjük a legalább száz anyaegyház
