Reformátusok Lapja, 1959 (59. évfolyam, 1-22. szám)
1959-10-15 / 18. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 7 magyarság értékeihez, amikor nyugat utain járva nap mint nap uj feladatok megoldására kell vállalkoznunk? Azokat a feladatokat, amelyeket nyugat állít elénk, magyar értelemmel és az egész magyarság sorsára irányúló szándékkal kell megoldanunk. Össze kell gyűjtenünk nyugat kincseit és át kell adnunk majd egyszer kifosztott népünknek. De hogy hasznát vehesse, már a gyűjtésben ott kell lennie a mélymagyarság megtartó, az egészséges kiválasztásban iránytszabó elveinek. Keletről jöttünk és nyugaté lettünk. — Nyugatot valljuk hittel és tudattal s kelet formázza nyelvünk és dalunk. Ez az egység adta egész történelmi sorsunk legmélyebb értelmét, ez az egység forrta ki a magyar alkat mélységes humánumát s aki ezt az egységet megbontja, a magyar nemzeti géniusz belső egyensúlyának a felborítására tesz kísérletet. Minden nemzeti géniusz mélyén egy gyermek arca szendereg, és ezt az arcot hordozták a nemzeti géniusz leghűségesebb képviselői. S ahogy az írás szerint megmondatott, hogy “ne botránkoztassátok meg a kisdedeket”, ugyanúgy meg van tiltva megbotránkoztatni, felháborítani a nemzetek lelke mélyén szendergő gyermekarcok harmóniáját is. A magyar géniusz arcában nyugat és kelet vonásai kitörölhetetlenül összeolvadt, kitagadhatatlan alkati elemek lettek. Ezeket az elemeket az Isten által elrendelt történelmi végzet forrasztotta egybe. Vájjon tudják-e azok, akik ezt az alkotást most erőszakkal szét akarják rombolni, hogy milyen reménytelen feladatra vállalkoztak? A GENFI KÁLVIN-JUBILEUMRÓL Vasárnaptól másik vasárnapig, május 31.- étől junius 7.-ikéig tartottak az ünnepélyek, amik két jubileumot kapcsoltak össze: Kálvin János születésének a négyszázötvenedik és az egyetem alapításának a négyszázadik évfordulóját. Mind a kettőt az egyház is meg az iskola is ünnepelte, de azért mégis szerda délután az egyházi ünnepélynek a záró és az iskolai ünnepélynek a kezdő közös Istentisztelete volt a Szent Péter székesegyházban. A mi útitervünk nem engedett egy hétig való megmaradást Kálvin városában; ezért részletesebben csak azokról az ünnepségekről számolhatunk be, amelyeken magunk is részt vehettünk. Az ünnepély ott kezdődött a reformáció emlékműve előtt, vasárnap délelőtt. Nem is lehetett volna másutt kezdeni. Ezt a területet, a domb tetején álló óvárost és annak a falát, ősidők óta “a bástyákon” elnevezéssel A reformáció emlékműve, jobb szélről Bocskay István szobrával illette Genf népe. Azért is illett oda oly tökéletesen a reformáció emlékműve, éppen oda és éppen abban a formában, ahogyan felállították. Mert így pontosan tudja kifejezni alapeszméjét: a reformáció lett Genfnek a bástyája. Az a négy reformátor, akik ott Genfben éltek és működtek, meg az a hat szövetségestársuk, akik más országokban védelmezték ugyanazt a tiszta hitet, nagyobb erőt jelentett a világ történelmére nézve, mint az atomerő megtalálása. Mert ezt tüstént rombolásra is alkalmazták, míg ők csak építettek és építésük az örökkévalóságra szólt. Első képünket pontosan azért közöljük, hogy szemléltetővé tegyük olvasóink előtt az emlékműnek a hátteréhez, az óvároshoz való helyzet-viszonyúlását. Ezen a képen a közönség ennek a megnyitó Istentiszteletnek a végét hallgatja; a lelkész még ott áll az emlékmű előtt. A város valamennyi templomában bevégezték az Istentiszteleteket tizenegy órára és fél tizenkettőkor már ott voltunk az emlékmű előtt és boldogan énekeltük mi is a reformáció énekeit, a Luther-chorált meg a huguenották és a kamizárdok csatadalait; olyan jó volt ezeket megint hallani: megtöltötték a szívünket a régi viharos századok komoly hangúi atával. Az Istentiszteletet televízión közvetítették Németországba, Franciaországba, Belgiumba, Hollandiába és Angliába. Bevégzése után harsonákat fúvó és dobot pergető kis svájci katonai szakasz vezette a sokaságot a kiállítási épületbe. Ebben a hatalmas teremben, ahol Billy Graham tízezer embernek prédikált, piknikasztalok mellé ültünk és ügyesen és gazdagon megtöltött papirdobozokból fogyasztottuk el az ízletes ebédet. A termet és asztalokat külföldi hölgyek díszítették fel virágokkal, ezzel is ki akarva mutatni együttérzésüket az ünneplő