Reformátusok Lapja, 1959 (59. évfolyam, 1-22. szám)
1959-09-15 / 16. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 5 BÉKESSÉG: JÉZUS HAGYATÉKA Rigó János homesieadi presbiterünk igehirdetése* “Békességet hagyok néktek, az én békémet adom néktek. Nem úgy adom, ahogy a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek és ne féljen.” (János 14:27.) Amikor gyermekkorunkban a hittant tanúltuk, úgy szüléink, mint tanítóink megmagyarázták nekünk, hogy miképpen keletkezett a világ? Először is arra tanítottak, hogy van egy örökkévaló Isten, akinek sem kezdete sem vége nincs. Azután megtanítottak arra, hogy ez az örökké élő Isten először teremtette az eget, a földet és sorjába egymás után a folyókat, tengereket, minden csúszó-mászó állatokat, égi madarakat és tengeri halakat. Amikor mindezek készen voltak, teremtette Isten az embert, hogy az uralkodjék a föld minden csúszó-mászó állatán, az ég madarain és a tenger halain. Szerzett az Úr Isten az embernek segítőtársat is, hozzá illőt. Nevezé az Isten az embert Ádámnak, Ádám az asszonyt Évának, és helyezé Isten őket az Éden kertjébe. Az Éden kertje olyan hely volt, ahol minden megvolt, amire az első emberpárnak szüksége volt. Nem kellett a földet művelni, nem kellett vetni, sem aratni. Munka nélkül bőven megvolt a mindennapi eledel. Ezért nevezték az Éden kertjét földi paradicsomnak. Ott megvolt a békesség is: a szív nyugodt volt, nem háborgott. Az első pár ember nem ismerte a félelmet, de nem tudta azt sem, hogy mi a szégyen. Szabad akarattal is felruházta Isten az embert, azonban egy kikötést mégis tett. Uralkodóvá tette ugyan az Éden kertje felett és megadta neki azt a kiváltságot, hogy mindent úgy cselekedjék, amint neki tetszik — azt az egyet kivéve, hogy ne táplálkozzék a jó és gonosz tudásának fájáról. Isten ezt parancsban tiltotta meg. Az Éden kertje bizonyára nagy terület volt, még ha egész területe kerthez hasonlított is; nagy terület kellett hogy legyen, mert folyóvíz is eredt belőle, ami négy főágra is szakadt. Azt mondhatnánk hát, hogy az Éden kertje akkora volt, mint egy ország; az első pár ember tehát egy egész országhoz hasonlítható területnek volt az uralkodója. Azt szokták mondani, hogy amikor az embernek jó dolga van, mindig jobbat kíván és keres. Csábításokkal találkozik, amikre sok ember hallgat, és a- helyett, hogy a jó sorsát, jó dolgát még jobbá tenné, * Rigó János testvérünk, egész életen át hűséges elöljárója egyházának, példás pénztárosa a gyülekezeti hitelszövetkezetnek, néhány hónappal ezelőtt veszítette el hitvestársát, kit Isten hazahívott magához. A fenti igehirdetés bizonyítja, hogy milyen rendületlenül megtartotta hite a nagy megpróbáltatásban is. Ezt az ígehirdetési szolgálatot a homesteadi templomban végezte, mikor lelkészük szabadságának idején reá került a sor. Boldogan közöljük e prédikáció teljes szövegét, annak bizonyságára, hogy mily nagy erőt és képességet tud adni Istennek Lelke a mi egyházaink tagjainak és elöljáróinak, akik Urunk evangéliumát buzgón olvassák és tanúlmányozzák. — Meghatódott érzésekkel adunk érte hálát a mi jóságos mennyei Atyánknak, Akinek kegyelmét továbbra is kérjük a mi szeretett testvérünk számára, aki most megérzi az Úr szavát: “elég néked az én kegyelmem!” a csábításokon keresztül jó dolga rosszra változik: bűnt követ el, ami maga után hozza a büntetést, így történt az Éva esete is: hallgatott a kígyó csábítására, a Sátán hamis beszédére. Bűnt cselekedett, nemcsak ő maga, hanem rávette Ádámot is, és így mind a ketten bűnösök lettek az Úr Isten előtt. Mivel bűnt cselekedtek, megszegték az Úr parancsát: az Isten kikergette őket az Éden kertjéből és elrendelte, hogy azontúl az ember véres verejtékkel keresse meg a mindennapi eledelt, az asszony pedig fájdalmakkal töltse viselőssége idejét és fájdalommal szülje magzatait és epekedjék az ő férje után, aki uralkodik őrajta. Tanúlságos az első pár ember életéből az, hogy mielőtt bűnbe estek volna, nem ismerték a félelmet, de nem ismerték a szégyent sem. Isten parancsának megszegése után azonban, amikor szólt Isten Ádámhoz, Ádám Évával együtt elrejtőzött a kert fái között. Amikor Isten kérdőre vonta, hogy miért rejtőzött el, Ádám azt válaszolta, hogy mezítelen, azért rejtőzött el. Tehát a bűn elkövetése maga után vonta a félelmet és a szégyent. így van ezzel a mostani ember is, amikor bűnt követ el: próbál elrejtőzni, fél a büntetéstől, retteg, nincs nyugta, nincs békessége. Amikor megfogják, szégyelli a bűnét. Úgy az első pár ember tudta, mint a mostani ember is tudja, hogy a bűn után büntetés jár. Isten megmondta Ádámnak, hogy ha a jó és gonosz tudásának fájáról eszik, bizony meghal. A mostani ember is tudja, hogy a bűnért büntetés jár, és mégis elköveti a bűnt. A nagy kérdés az, hogy miért?! Amikor mindezeket megtanúltuk, gyermekésszel úgy gondolkoztunk, hogy milyen tudatlan és balga lehetett az első pár ember, hogy inkább hallgattak a Sátán csábítására, mint az Úr Isten tiltó parancsára. Gondolkozás nélkül otthagyták a gondtalan életet a bizonytalanért, elvesztették a békességet, szívük nyugtalanná lett és félt. Ki merné állítani, hogy ez nem lett egyetemes emberi sors? A Bibliában számos példa van arra, hogy az ember békételen életet élt, a szive nyugtalankodott és félt. Ott látjuk ezt a Kain és Ábel példájában. Kain megöli Ábelt, mire Isten elűzi Káint, aki bujdosóvá lesz és élete békételen marad. Jákob becsapja Ézsaút, menekülnie kell és csak hosszú évek múlva tud megbékélni vele. Ott látjuk a zsidókat az Egyiptomból szabadúlás után, a pusztai vándorlás idején. Bár kiszabadúltak, békességük nem volt, nem voltak megelégedve, nem hallgattak Isten szavára. Mikor vezetőjük, Mózes, a hegyre ment, hogy átvegye Isten kezéből az uj törvényeket, ők azalatt aranyborjút öntöttek és azt imádták. Pedig jól tudták Isten tiltó törvényét, amely azt mondta, hogy “ne csinálj magadnak faragott képet és ne imádd azt!” Ilyen a mai világ is: nincs meg a béke, nincs nyugalom, a hatalmasok népeket és országokat rabszolgaságban tartanak. Az úgynevezett modern kor embere jól ismeri a törvényt: először is előtte van az ó-testamentomi törvény, az uj-testamentomban pedig Jézus Krisztus tanítása. Másodszor pedig előtte van a világ törvénye is, úgy a nemzeti, mint a nemzetközi törvény, amit az ember a saját maga kormányzására hozott. Megtarjta az ember ezeket a törvényeket és tanításokat? Úgy a múlt történelme, mint a jelenkor helyzete egyaránt azt bizonyítja, hogy nem. (Folytatása a 13.-ik oldalon)
