Reformátusok Lapja, 1959 (59. évfolyam, 1-22. szám)
1959-09-01 / 15. szám
6 REFORMÁTUSOK LAPJA AZ UJ HITVALLÁSRÓL Egyik készítőjének gondolataival Olvasóink lapunk áprilisi számában olvashatták azt a hitvallás-tervezetet, amelyet a most alakúlóban lévő uj egyháztest, a Krisztus Egyesült Egyháza, két évvel ezelőtt Cleve- landban tartott alakúló gyűlésének megbízásából egy e célra kiküldött bizottság készített és most júliusban odaterjesztett az Oberlinben tartott második egyetemes zsinati gyűlés elé. A bizottságnak nem az volt a feladata, hogy olyan hitvallást készítsen, ami helyettesítse vagy pótolja az Apostoli Hitvallást vagy a Heidelbergi Kátét. Az alakúló zsinat utasítása világosan szólt, hogy olyan hitvallást készítsenek, ami a hitnek a bizonyságtétele lesz, nem pedig a próbája. Munkájuknak ez az utasítás volt a kulcsa és alapja. Dr. Vassady Béla theológiai tanárunk, aki e bizottságnak maga is tagja volt, az általa szerkesztett THEOLOGY AND LIFE című szaklapban így ír ennek az utasításnak a jelentőségéről: “BIZONYSÁGTÉTEL ÉS NEM A HIT PRÓBÁJA. Ez utasítás nagyon érvényes evangéliumi igazságot fejez ki: a hitvallás (credo vagy káté) mindig kockázatos bizonyságtételnek a terméke és mint ilyen sohasem szolgálhat a hit végső próbájaként vagy zsinórmértéke gyanánt. Egyedül az Isten Igéje a hitnek a zsinórmértéke. És ha mi igazán hisszük, amint hogy hinnünk is kell, hogy az Úr még több igazságot és világosságot fog kihozni az O szent Igéjéből, akkor az Ő Igéjének és Lelkének vezetése alatt mindig készen fogunk állani arra, hogy felülvizsgáljuk vagy helyettesítsük korábbi hitvallásos könyveinket. És a mi részünkről ez a készség teljes hármóniában is van a nagy evangéliumi hitvallások és káték íróinak alázatos felfogásával. A Második Helvét Hitvallás előszavában példáúl e nagyon jellemző megállapítást olvashatjuk: “Ünnepélyes bizonyságot teszünk arról, hogy azoknak, akik az Isten Igéjéből valami jobbra fognak minket tanítani, készséggel és hálával engedni fogunk és követni fogjuk őket az Úr nevében.” Ezért tehát teljesen a mi evangéliumi hitvallásaink szellemében járunk el akkor, ha kijelentjük, hogy uj Egyesült Egyházunk leendő hitvallását csak bizonyságtételre és nem a hit próbája gyanánt fogjuk használni. És mégis úgy érzem, hogy valamit még hozzá kell adnunk ehez a kifejezéshez. Mi is kell hogy ünnepélyesen bizonyságot tegyünk arról, hogy ez a mi hitmegállapításunk nemcsak bizonyságtétel, hanem kipróbált bizonyság- tétel. Kipróbáltuk, mert mindent megtettünk arra nézve, hogy azon' át a padokban ülő vagy az utcán járó embereknek a saját nyelvükön adjuk a megváltó evangélium lényegét. Kipróbáltuk, mert atyáink hitvallásai szolgáltak iránymutatónkúl és iránytűnkül, folyton önmagukon is túl mindig csak arra mutatva, Aki egyedül igényelheti a mi hódolatunkat és magunk megadását.” Dr. Vassady aztán megmagyarázza cikkében azt, hogy az uj hitvallás csakugyan teljes egészében bizonyságtétel a mi Istenben való hitünkről, “régi hit modern bizonyságtétel formájában”. Ez az Isten — azt mondja — sohasem alszik és sohasem késik. Cselekvés Istene, aki mindig idejében van ott mindenütt. Cselekedeteit az uj hitvallás is igékkel és nem főnevekkel mondja el, és az igék mindig jelenidőt fejeznek ki. Isten hívja életre a világokat, O teremti az embert a maga képére, Ő helyezi eléje az élet és halál útjait, Ő jár utána, hogy megmentse a céltalanságtól és bűntől, és Ő ítéli meg az embereket és a népeket, a maga igazságos akarata szerint, amit próféták és apostolok által kijelentett. És 0 jött hozzánk Jézus Krisztusban és osztotta meg a mi közös sorsunkat. (E két igének a múlt ideje fejezi ki a történelemben megtörtént váltságművet.) Itt hiányoznak ugyan a megszokott kifejezések: “Istennek egyszülött Fia”, meg a “születék Szűz Máriától” és a “Szenvede Poncius Pilátus alatt”. De Urunk istenfiúságát igazolja mindjárt az első mondat: “Hiszünk Istenben, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyjában”, valamint ez a tétel a hitvallás közepén: “Jézus Krisztusban Ő (az Isten) jött hozzánk.” De ugyanúgy ott van ember-voltának a hangsúlyozása is: “a názáreti emberben”, ami tehát nem általában csak embert jelöl, hanem meghatározott történelmi személyt, akit mi úgy ismerünk, mint a bűn és halál meggyőzőjét, és ezért is méltán Urunkat. A SzentLélekről az Apostoli Hitvallásban csak éppen említés van azon a hittételen ki- vűl, hogy az Isten Fia “fogantaték SzentLélek- től”. Az uj hitvallás azonban rendkivűl fontos megállapításokat tesz a SzentLélekről, akit szintén az Isten “tölt ki reánk”. Azt mondja ugyanis, hogy ez az Isten maga is az “Örökkévaló Lélek”, és ez a Lélek teremti meg és újítja meg folytonosan a Jézus Krisztus Egyházát, aminek a szövetségében köti össze minden korok, nyelvek és fajok hívő népét. Az “egyetemes keresztyén anyaszentegyház” fogalma ott van ebben a tételben, sőt gazdagítja is ezt a szövetségre emlékeztetés: a szövetség Istentől indúl ki, de teljességre csak népe hűségében juthat. Az uj hitvallásnak kétségtelenül az a két bekezdése a legértékesebb része, ami a befejező mondatot megelőzi. Ez a rész az egész keresztyén életnek és hivatásnak az összefoglaló meghatározása. Adjuk át a szót megint Dr. Vassady hittudósunknak:
