Reformátusok Lapja, 1959 (59. évfolyam, 1-22. szám)
1959-08-15 / 14. szám
10 REFORMÁTUSOK LAPJA HARMADIK HÉT: Szombat este és vasárnap ugyanaz a sorrend, mint az első vasárnapon, tehát Lanklaar, Waterschei, Verviers, Liege (371 kilométer). Vasárnap este Brüsszelben tartanak Istentiszteletet az egyik presbiter és a lelkészné vezetésével. Csütörtök délután és este családlátogatás és házi- Istentisztelet Antwerpenben és Mechelenben (112 kilométer). NEGYEDIK HÉT: Vasárnap Istentiszteletek Brüsz- szelben fél 11 órakor, Flenuban fél 3 órakor, Char- leroiban 6 órakor (Brüsszeltől Flenu 71, onnan Charleroi 52 kilométer, onnan Brüsszel 59, összesen tehát 192 kilométer). Hétfő este Brüsszelben bibliaóra diákoknak és fiataloknak. Szerda este Nivellesben házi-Istentisztelet (76 kilométer). Ezeken kivűl tagok, családok, betegek és rabok látogatása a különböző helyeken. Szeretnénk bemutatni olvasóinknak Pándy lelkészt — ezért közöljük egy igehirdetését. Lelkészt abból lehet legbiztosabban megismerni. igehirdetés menekültek gyülekezetében ÉS MI MÉGIS ÉLÜNK (Jer. Sir. 3:22-24.) Csodákat váró, természetellenes látványosság után futó emberek — ne menjünk messze! Ne fussunk vidékre, vagy távoli országokba, kíváncsiságunkat kielégítő szenzációs események után, mert ma dicsőségesen világosodik meg előttünk Isten szeretete, amely a mi emberi mértékünkkel mérve mindig érthetetlen, természetellenes — éppen ezért: csoda. Itt ezen az egyszerű néki szentelt helyen, itt, benned, szívedben, most! Nem valami szemfényvesztést akar az igehirdetés, hiszen itt semmi különös nem történik. Valóban nem — de csak a vakoknak! Mi ám imádkoztunk az íge által: szemgyógyító írral kend meg a mi szemeinket, hogy lássunk! Ma Isten nekünk azt a kedvezést adja, hogy nem kell nagyon mélyre eveznünk. Ebben az órában látsz, hallasz, hangodat hallattad a dicsérő és imádó énekekben. Tehát élsz, nincs véged — és ez: csoda! A siralmak prófétája Jerémiás átéli ezt a csodát. Végignéz szenvedésein, múltjának nyomorúsága lepereg előtte, jelenének szenvedése akarja összetörni. Amint saját életét szemléli, lelke megalázkodik. S ez megnyitja szívét Isten előtt: megtapasztalja a csodát és bizonyságot tesz, hogy utána mi is vallást tehessünk: “Az Úr kegyelmessége az, hogy még nincsen végünk; mivel nem fogyatkozik el az Ő irgalmassága. Minden reggel meg-megújúl. Nagy a Te hűséged!” Az íge betör lázadó emberi világunkba s ki akar minket szabadítani onnan. Abból a világból, amely a Sátán sugalmazására ragadománynak tartja az életet — abból az emberi természetből, amely ugyan megtagadja a lelkieket, mégis Isten minden javát harácsolni akarja, de magát Istent nem akarja. Abból a megromlott természetből, amely bírálja Isten cselekedeteit s az emberi gonoszság következményeiért Istent vonja felelősségre. Az íge hatalmas tiszta tükröt tart elénk, hogy ez visszaverje földhöztapadtságunk minden ágát, annak minden rossz gyümölcsével együtt. “Az Úr kegyelmessége az, hogy még nincsen végünk!” Ha pedig ez így van, akkor az az idő, amelyben élünk: kegyelmi idő! Életünket gyógyító idő. Megtérésre, bűnbánatra való alkalom, a hazatalálás ideje tékozló fiúi mivoltunkból. Hogy még nincs végünk, hogy még Isten kegyelmének ideje vesz körűi, az nem más, mint a megnyitott ajtó bűn-börtönöm sivár falán. Az adós szolga ideje, akinek az adósságát még elengedhette az ura. A publikánus bűnbánatának ideje, aki így imádkozott: Uram, légy irgalmas nekem, bűnösnek! A kegyelmi idő olyan idő, amikor még élhetek bűneim bocsánatával. Helye a Golgotha, ahol a testbeöltözött Isten Jézus Krisztus megáldozott érettünk. Itt van az a hely, ahol az én érdemem és jócselekedetem szertefoszlik, mint a reggeli köd. Az Úr kegyelmessége ez: ingyen a Krisztus áldozatáért, ingyen, az ingyen időben. Ma az íge teljesen levetkőzteti rólunk emberi gőgünket. Nemcsak az üdvösség és bűnbocsánat a kegyelem számunkra, hanem az életünk is, a mi meghosszabbított időnk: éveink, hónapjaink, napjaink és óráink. Olyan ez a kegyelmi idő, mint érlelő nyárnak a termő időjárás. Isten kegyelmességét áldjuk a prófétával együtt, amikor azt mondjuk, hogy még nincsen végünk. Ez a bizonyságtétel ugyanakkor annak is alázatos beismerése, hogy már régen vége lehetett volna a mi időnknek s benne életünknek. Ki az közülünk, aki nem mondhatná el: a csodával határos, hogy még mindig élek. Ma szemünk előtt leperegnek az események, amik után ámúlva és csodálva, mint a tűzből kikapott üszög, tehetünk bizonyságot: az Úr kegyelmessége az, hogy még nincsen végünk! E csodálatunkat s vele együtt a kegyelem énekét nem próbálja megrontani a Sátán? De igen. Élénkbe sorolja terheinket, fájdalmainkat, elesettségünket, felnagyítja előttünk gyászunkat, a gonosz világ támadását, s mindezek által meghasonlásba visz és ránehezedik a lelkünkre, mint ahogy egykor az Illés és Jerémiás lelkére, annyira, hogy még az életünket sem kívánjuk magunknak. Nézzük csak, hogy beszél a siralmak prófétája Jerémiás az ő életéről: “Én vagyok az az ember, aki nyomorúságot látott az Ő haragjának vesszeje miatt. Bizony ellenem fordúlt, ellenem fordítja kezét minden nap. Megfonnyasztotta testemet és bőrömet, összeroncsolta csontjaimat. Sötét helyekre ültetett engem, mint az örökre meghaltakat. Körülkerített, hogy ki ne mehessek, nehézzé tette láncomat. Sőt ha kiáltok és segítségül hívom is, nem hallja meg imádságomat. Útaimat elterelte és darabokra vagdalt és elpusztított engem. Egész népemnek csúfjává lettem és gúnydalukká napestig. Eltöltött engem keserűséggel, megrészegített engem ürömmel. És kizártad lelkem a békességből, elfeledkeztem a jóról.” — Ugy-e mily sok hasonlatosság van a Jerémiás meg a mi életharcunk között?! — De egyet sohase feledjünk. A sötét színek mindig arra valók, még a legsötétebbek is, hogy előtörjön és annál inkább megmutassa magát a FÉNY! Életünknek igazi elsődleges fénye pedig sohasem a mi testi-fizikai életünk, sikereink, megbecsült voltunk, jó gyermekeink, testi - szellemi egészségünk, vagyonunk súlya — hanem az Isten ke-
