Reformátusok Lapja, 1959 (59. évfolyam, 1-22. szám)
1959-08-15 / 14. szám
H 2 REFORMÁTUSOK LAPJA Térjünk hát vissza megint, mint Kálvin mutatott rá példát, a Bibliához, ahonnan mi is megtanúljuk, hogyan “legyünk az Isten dicsőségének magasztalására mi, akik előre Krisztusba vetettük reményünket, miután előre elrendeltettünk Annak elhatározásához képest, Aki mindent az Ő akaratának tanácsa szerint munkál.” — Necsak jubiláljuk tehát a reformációt, hanem folytassuk, és az minket is megújít. Reformálni! Mindig reformálni! AZ EGYETEMES KERESZTYÉNSÉG HÍREIBŐL A protestáns episzkopális egyház múlt évi statisztikája. — Múlt évi szaporúlat a taglétszámban három és fél százalék: 3,274,867 megkeresztelt személy; az úrvacsorázók száma tavaly haladta meg először a két milliót: 2,008,068, ami majdnem kétszerese az 1915-ben jelentett számnak. Lelkészeik száma szintén szaporodott ugyan két százalékkal és ma 8,234, de közülük több mint 1,700 nyugalmazott lelkész. Keresztélések száma csökkent, de még jobban az esketéseké. Ellenben nagy mértékben növekedett iskoláinak népessége: 824,353 növendékük és százezer tanítjuk és hivatalnokuk van. Mindenféle egyházi célra együttvéve az adakozás 151,887*098 dollárra e- melkedett. Három legnagyobb egyházközségük New Yorkban van, mindegyiknek háromezernél több a tagja. Denverben és Atlantában is vannak ilyen nagy gyülekezeteik. Baptisták nagy összefogása. — A déli baptistáknak több mint 28,000 gyülekezete, ezekben több mint két millió lelkes hívővel, összefogott, hogy ők is csatlakoznak ahoz az országos mozgalomhoz, amelyben a többi öt nagy baptista felekezet mind részt fog venni: lelkeket akarnak megnyerni az evangélium és Jézus Krisztus befogadására. Protestáns kollégiumok szervezkedése. — Előkészítését még a múlt évben elkezdték, most januárban aztán Kansas Cityben megtartották az alakúló gyűlését is a Protestáns Kollégiumok és Egyetemek Tanácsának, melyhez már eddig is 250 intézet jelentette be csatlakozását. Az amerikai nevelésügy általános válságán kívül a főiskolák vallásos jellegének elhalványúlása hívta életre ezt a szervezetet, mely céljaiúl a következőket tűzte ki: hogy fokozza a keresztyén főiskoláknak az amerikai közművelődésre gyakorlan- dó hatását, hogy szócsöve legyen a protestáns főiskoláknak és hogy dolgozzék a tagintézetek folytonos to- vább-fejlesztésén. Kétségtelenül fontos célok; reméljük, hogy meg is felelnek azoknak. Az egyházak másuil is küzdenek a közállapotok javításáért. — Oregon államban 1955 óta dolgozott az egyházak tanácsának bizottsága a vándormunkások (migrant) helyzetének tanulmányozásában. Kihallgattak vagy 4,200 munkaadót, megvizsgáltak 119 ilyen munkatelepet, rengeteg vándormunkást kihallgattak, kimerítő jelentésük alapján a törvényhozók már is nagyon komoly javaslatot terjesztettek az állami törvényhozás elé, amikkel a vizsgálat folyamán tapasztalt igazságtalanságokat orvosolni kívánják. A vándormunkások munkabére óránként 70 és 112 cent között van, átlagban körülbelül 96 cent. Magános munkás átlagos heti keresete 32 dollár, a családosoké, ahol apa, anya és gyermekek is dolgoznak, 80 dollár. Különösen a lakás- viszonyok, valamint a gyermekek iskoláztatása terén nagyon sok még a kívánnivaló. Minnesota államban Freeman kormányzó nevezett ki egy kiváló egyénekből — lelkészekből, tanárokból, stb. — álló bizottságot, amely a törvényhozók tevékenységét vizsgálja meg és tegyen olyan javaslatokat, amiknek törvényre emelése megakadályozza a gyakran tapasztalt visszaéléseket, amikor a törvényhozók saját egyéni érdekeiket tartják szem előtt és megengedik, hogy ezek befolyásolják törvényhozásukat. Sok volt katona ment lelkészi pályára. — A háborút kiszolgált veteránok igazgatósága jelentette, hogy a második világháborúnak 35,827 veteránja, az 1950—53-ben lefolyt koreai háborúnak pedig 12,- 392 veteránja tanúit ki lelkésznek a GI törvények által létesített ösztöndíjakkal. Ezt a közköltségen való tanúlási kedvezményt a második világháborúnak 7,800,000 kiszolgált katonája és a koreai háborúnak több mint két millió katonája vette igénybe, akik kollégiumokban és szakiskolákban mindenféle életpályára képezték ki magukat. A lelkészi pályára menők száma mindjárt az orvosi és ügyvédi pályára menőké után következett. A római katholikus egyház legújabb statisztikája. — (Ne mondd, kedves olvasónk, hogy hát ennek mi köze az amerikai protestántiz- mushoz — mert igenis nagy köze van. Éppen annyi, mint a szántóvető embernek, amikor megáll az ugar szélén és azon tanakodik, hogy melyik oldalon kezdje a szántást.) A legújabb hivatalos statisztikai kimutatás szerint a római katholiku- sok száma országunkban 36,023,927 — ami másfél millióval több a tavalyi létszámnál és 38 százalékos növekedést jelent 1948 óta, tíz esztendő alatt. A múlt évben 140,414 egyén tért át a római vallásra; az utolsó 12 évben az áttérők száma minden évben fölül volt a százezerén. Csaknem ötvenegyezer felszentelt papjuk van; főpapjaik száma 225. Hét érsekségük jelent milliónál nagyobb lélekszámot: Chicago 1,982,000; Boston 1,546,211; New York 1,535,610; Philadelphia 1,443,- 608; Newark 1,324,066; Detroit 1,- 200,000; Los Angeles 1,197,357. A legnépesebb püspökség Brooklyn, melynek több mint egy millió lélek - száma van. E számoknál még fontosabb az iskoláké. 10,159 katholikus elemi iskolába 3,921,522 növendékük és 2,433 katholikus középiskolába 783,155 diákjuk jár; összes iskoláikba 272,884 növendékkel több mint az előző évben. A katholikus kollégiumok és egyetemek száma 260 ;a theológiai szemináriumoké pedig — és ez a legfontosabb kerék az egész gépezetben — 516; ez utóbbiak számát tizenhattal emelték a múlt esztendőben! A katholikus kórházak száma 801, és e téren is nagy építkezés folyt tavaly, kétezerrel több ágyat adtak hozzá a régiekhez, ma összesen 131,070 ágy fölött rendelkeznek, és összesen 11,- 739,776 beteget kezelitek az év fo- : lyamán. SZERKESZTŐI IZENET A szerkesztő különösen érzi ezt a személyes kötelezettségét és ezért bocsánatot kíván kérni azoktól, kik szíves adományaikkal lehetővé tették európai útját, hogy a megígért nyilvános nyugtázást nem tudja e számban teljesíteni. Más helyen elmondja, hogy mily nehéz lesz most a felgyűlt anyagnak a feldolgozása, amiknek legnagyobb része jogosan követel elsőséget e személyes ügy felett. E késés azonban csak kény- telenségből történik. Mihelyst helyet kapunk rá: azonnal közölni fogjuk az adakozók névsorát.