Reformátusok Lapja, 1959 (59. évfolyam, 1-22. szám)
1959-01-15 / 2. szám
6 REFORMÁTUSOK LAPJA CSENDESEDJETEK EL Rovatvezető: Dr. Újlaki Ferenc “MEGÖREGEDTEM, DE NEM LÁTTAM, HOGY ELHAGYOTTÁ LETT VOLNA AZ IGAZ” Te benned bízni, óh áldott Isten! Drágább kincs ez minden íöldi jónál. Alázattal jövök hozzád és arra kérlek: növeld Te benned vetett hitemet, hogy teljes bizalommal tudjak hinni, akaratodon megnyugodni, sőt örömmel teljesíteni azt. Jézusért, Ámen. Váratlanúl nehéz megpróbáltatás szakadt egy családra. Távirat érkezett, azt a szomorú hirt hozta, hogy a család egyik kedves tagja hirtelen meghalt. A lelkipásztor meglátogatta a családot. A szemekben könny, az arcokon mélységes szomorúság. De a szívekben csodálatos békesség, erő. Beszélgetés közben a családfő elmondotta, hogy édesanyjának erőt, békességet adó bibliai része a 37-ik zsoltár 25-ik verse volt: “Gyermek voltam és megöregedtem, de nem láttam, hogy elhagyatottá lett volna az igaz, gyermeke pedig kéregetővé.” Édesanyja bibliájában alá volt húzva ez a vers, és ő, saját bibliájában, többször is aláhúzta, mert ez adott erőt, békességet mindenkor. Az Istenbe vetett hit, az a bizonyosság, hogy gondol reánk, törődik velünk, el nem hagy, az a bizonyosság, hogy nem lesz elhagyatottá az igaz, mint belülről fakadó világosság, békességet, elhordozó erőt ad. Isten sohasem ígérte a Benne bízóknak, hogy megpróbáltatásban, csalódásban, veszteségben, szenvedésben nem lesz részük. Megváltónk a szentség, tisztaság, szeretet megtestesülése volt, mégis bántalmat, megaláztatást, leköpést, arcúlverést, töviskoronát, kereszthalált kellett elszenvednie. Isten azt ígérte, hogy bármi történik is, velünk van, el nem hagy. “Elfeledkezhetik-é az édesanya az ő gyermekéről? . . . még ha elfeledkeznék is, én terólad el nem feledkezem. . .” “Ne félj, mert megváltottalak . . . enyém vagy . . . kedves vagy az én szemeimben ... én szeretlek ... ne félj, mert én veled vagyok.” (Ézs. 43:1-5.) Az utolsó este azt mondotta Jézus: “Szétoszoltok, kiki a saját helyére és engem egyedül hagytok. De én nem vagyok egyedül, mert az Atya velem van ... A világban nyomorúság a részetek, de bízzatok: én meggyőztem a világot.” Az első vértanú, István, ellenségei “fogukat csikorgatták . . . hangosan kiabálni kezdtek, egy akarattal rárohantak . . . megkövezték őt.” De a szenvedés, kövezés közepette István arca ragyogott, imádkozott: “Uram, ne ródd fel nekik ezt a bűnt . . .” Honnan vette az erőt? Érezte Isten jelenlétét, látta Jézust: “íme látom, hogy odafent megnyílt az ég s az Ember Fia az Isten jobbja felől áll.” István is megtapasztalta: “elhagyatottá nem lett az igaz.” Az uj esztendőben, naponkint otthon, vasár- naponkint a templomban, gyakoroljuk Isten jelenlétét, a bibliaolvasás, imádkozás által erősítsük a belülről fakadó fényt. “Gyermek voltam és megöregedtem, de nem láttam, hogy elhagyatottá lett volna az igaz és gyermeke kéregetővé.” Csodálatos erő, békesség fakad ebből a bizonyosságból. És megelégedés. Mint Pál Írja: “Én megtanultam, hogy bárminő helyzetben vagyok is, elégedett legyek. Tudok szerény viszonyok között élni, de tudok jó módban lenni is, ismerős vagyok a j óllakással is, az éhezéssel is, a szűkölködéssel is, a bővölködés- sel is. Mindenre van erőm abban, aki engem megerősít.” Az Isten gondviselésébe vetett hit az a bizonyosság, hogy csalódhatunk az emberekben, úgynevezett “barátainkéban, elhagyhat erő, egészség, elhagyhatnak az emberek, de Isten soha el nem hagy. Mindig velünk van. “Megöregedtem, de nem láttam, hogy elhagyatottá lett volna az igaz!” Egyik legelhagyottabb, szomorú ember volt, az emberek között a legkiválóbb, Lincoln. Arca sokszor komor, szeme szomorú volt. De egyik történetiró, ki személyesen ismerte és több könyvet irt Lincolnról, mondja: “Sokszor csodálatos szelídség öntötte el arcát, szeméből meleg fény sugárzott. Olyan volt az arca, mintha belső világosság sugárzott volna át finom porcelánon. Aki látta soha nem feledhette a belülről jövő világosságtól elárasztott Lincoln arcot.” Ez a belülről jövő világosság az Istenbe vetett hit volt. A polgárháború, személyes megpróbáltatások, emberekben való csalódások között is boldogító bizonyosság: “NEM LÁTTAM, HOGY ELHAGYATOTTÁ LETT VOLNA AZ IGAZ!” Napról napra gyakoroljuk, házi magános áhítatban, bibliaolvasásban, imádkozásban gyakoroljuk Isten jelenlétét, míg eljutunk arra a szilárd bizonyosságra: velem van, mindig velem, nem vagyok elhagyatott. És ha Isten velünk, ki ellenünk?!
