Reformátusok Lapja, 1958 (58. évfolyam, 1-22. szám)
1958-02-15 / 4. szám
12 REFORMÁTUSOK LAPJA HIVATALOS RÉSZ Ohio fővárosának, Columbusnak félmillió lakosa van. A nagyobb városok közé tartozik. Gazdasági kilengések mélyebb nyomot nem hagynak benne. Munka- nélküliség itt soha nem volt nagy. A munkás keresete nem a legnagyobb, de nem is a legkisebb. A város élete szinte állandóan kiegyensúlyozott volt. Múltja kitermelte a városi ember típusát, a tipikus városi lelket s egyháztagot. így nem csoda, hogy Krisztus Egyesült Egyháza ide hívta kiküldöttjeit január elején (7, 8, 9) a városi gyülekezeti élet tanulmányozására. Ez a gyűlés a konvokáció nevet kapta. A konvokáción 438 hivatalos kiküldött (76% az E. & R. és 68 % a Kongregácionális kiküldöttek közül meg is jelent), 41 vendég más egyházaktól, 42 programon szereplő jelent meg. Összesen 521-en. Egyház- kerületünket e sorok Írója és Fodor József tanácstag képviselték. Minden napnak meg volt a maga áldása. Kedden előadások és hozzászólások voltak a városi kultúra fejlődéséről s felépitettségéről, abban az Egyház szerepéről s arról, hogy az Egyház teljesiti-e Istentől kapott elhivatását a városok szellemi és lelki életének a megtisztítására s megszépítésére. Szerdán szó volt a szórakozásokról, a pihenés s felüdülés lehetőségeiről, mit a város ad elfáradt polgárainak. Az Ifjúság neveléséről. Hogyan teheti azt az Egyház tökéletesebbé s ideálissá. Csütörtökön részletes megbeszélés folyt arról, hogy a városi gyülekezet hogyan érhet el minden lelket, hogyan szolgálhat minden foglalkozásút, hogyan lehet lelki segítségére a gazdag negyedben s a “slum” területen lakóknak egyaránt. A konvokáció leghasznosabb s legértékesebb volt felépítésében. A kiküldötteket 42 csoportba osztották, egy-egy csoportba 10—15-öt. Minden csoportnak volt csoport-vezetője, aki az étkezések ideje alatt összetartotta csoportját s úgy vezette a beszélgetés fonalát, hogy gyülekezeti problémák, nehézségek, kérdések felszínre kerültek, azokat megtárgyaltuk s közösen kerestük azokra a feleletet. S azután volt a “közbenjáró”. Megható volt, ahogy az esti Istentiszteleten a 42 közbenjáró, egymás után, az Ur asztala elé jött s a gyülekezetnek elmondta, hogy az ő csoportjuk milyen probléma megoldásához keresi Isten kegyelmének segítségét. Mire önként, a Lélektől indítva állottak fel a gyülekezetben olyanok, akik imádkoztak, hogy Isten küldje el az Ő Szent Lelkének erejét a nehézséggel küzdőkre s adjon nekik feleletet kérdéseikre, megoldást problémáikra. Minden csoportnak volt “öröm-mondója” is. A konvokációt bezáró Urvacsoraosztás végén az örömmondók elmondták, hogy az ő csoportjuk számára, mi volt a legnagyobb öröm, amig együtt voltunk, amig együtt kerestük, hogy hogyan is lehetne legsikeresebben építeni Isten Országát városainkban. Végül a kiküldöttek elbúcsúztak, hazafelé készültek. Arcukról leolvasható volt az újonnan szerzett lelki erő, az őszinte barátság s elmélyült testvériség sok jele. Lelkűkben visszhangzott, nem a város zaja, nem is annyira az előadók hasznos s építő tanácsa, hanem az Ő hangja, Aki velünk volt láthatatlanul, de érezhetően, Aki nem beszélt, mégis szavai elérték elérték a lelkek legmélyét — a Krisztus hangja. Az a mennyei hang figyelmeztetett mindnyájunkat, hogy örökké keressük s soha el ne hagyjuk veszni a városok poraiban a legdrágább kincset, a Mennyei Igaz Gyöngyöt: a lelket. Marsaiké József MAGAS KITÜNTETÉS Tábori lelkészünk kiváló munkájának méltó elismerése Magyar Egyházkerületünknek olyan tagjai is vannak, akik messze távol élnek a többiektől. Ezek közé tartozik egyetlen tábori lelkészünk is, Szabó Z. Jenő, akit a munkája hol messze északra Labradorba, hol meg lent délen a loui- sianai Lake Charles repülőterére szólít, de van úgy is, hogy Angliába, máskor meg Rómába szólítja a kötelessége. Kápráztató olvasmány az egyházkerűleti elnökhöz beküldött munka- reportja: kétségtelenül messze fölülmúlja mindnyájunk teljesítményeit. A múlt év folyamán 30 vasárnapi Istentisztelet mellett ünnepi és hétközi Istentiszteleteket is tartott, vasárnapi iskolát vezetett, hétszer Úrvacsorát is osztott, tanítókat oktatott, beérkező katonákkal, házasodni készülőkkel, betegekkel tárgyalt (utóbbiak száma 1511 volt 103 látogatás alkalmával), a legkülönbözőbb ügyekben állott társai szolgálatára, esketett, keresztelt, még temetett is, szolgált television előadáson is, részt vett gyűléseken, vezetett csendes napokat, bíráskodott sport- eseményekben, Labradorban ő köszöntötte először az Amerika felé repülő magyar menekülteket, Rómába ő vezetett egy csoport protestáns tisztet — de nem lehet mind felsorolni azt a sokféle tevékenységet, amiről jelentése beszél. Kitüntetésben is részesült nem egyszer: tavaly ilyenkor a labradori telepen tűzték mellére a
