Reformátusok Lapja, 1958 (58. évfolyam, 1-22. szám)
1958-02-15 / 4. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 11 “Hozzá menvén a farizeusok és saddeceu- sok . . kísértvén, kérék Őt, hogy mutasson nekik mennyei jelt. Ő pedig felelvén, mondá nekik: “Mikor estveledik, azt mondjátok: Szép idő lesz, mert veres az ég. Reggel pedig: Ma zivatar lesz, mert az ég borús és veres. Képmutatók! az ég ábrázatját meg tudjátok ítélni, az idők jeleit pedig nem tudjátok? E gonosz és parázna nemzetség jelt kíván . . .” (Mt. 16.) Pedig mennyi jel vette őket körül. Az ész, s a lelkiismeret természetes világossága mellett kellett volna csak magyarázni a mindennapi eseményeket, amelyek éppen úgy Isten jelei, mint a legmegdöbbentőbb csodák. De nem tették. Azt mondták, ők hinnének, de nincsen elég bizonyíték. Nincs elég jel. Eljött hát egy nap, amikor Jézus zokogva mondotta ki az ítéletet a város, a nemzet fölött: “Vajha megismerted volna, amik a te békességedre valók! . . . Jőnek reád napok, mikor a te ellenségeid körülvesznek, földre tipornak, és nem hagynak benned követ-kövön, mivel nem ismerted meg a te meglátogatásodnak idejét.” Jaj, hogy egy egész nemzet fel nem ismert ilyen fontos időpontot! Micsoda végzetes felületesség és könnyelműség jele volna ez még egyetlen ember életében is! Tirolban van egy sziklacsúcs, mintegy 2500 méter magasan emelkedik a közelben lévő falucska fölött. Nincsen általánosan elfogadott neve. A falu népe “Tizenkétóra-csúcs”-nak nevezi, ugyanis minden délben a falura esik árnyéka. Ez a falu hatalmas óramutatója. Nekünk még hatalmasabb van. A Sinai hegyen fölemelt tiz ujja az örök, szent törvénynek. És az a másik jel, a Golgotha halmán, a- melyen kívül “nem adatik jel, t. i. a Jónás próféta jele”, a harmad napig halál tengerébe temetett Jézusnak jele. Délről — a Sinai hegy felől — könyörtelen szél fú. Nem állhat meg előtte a bűnös ember. Pillanat alatt elhervad tőle minden dicsősége. De nyugatról — a kegyelem kék tengere felől — az élet vize, áldások zápora közeledik. Igaz, hogy viharon keresztül. Felhő támad, sötétedik, villámlik, mennydörög ... De aztán megered a zápor. Ha terem még számodra e föld békét és boldogságot, egyedül annak köszönheted, hogy megáztatták Jézus verejtékcseppjei, Jézus könnycseppjei, Jézus vércseppjei . . . A jajgató tó legendája Déli tenger hullám ölében, Hol magasra szökken a vízár, Haragját bőszen vágja vissza A kemény szirtű Madagaszkár. Egy kiégett vulkán torokban Kék tó fakadt a tűz helyébe, A hunyó nap, a hold, a csillag Nagy szánalommal néz beléje. Iritríva neve a tónak, Tükrét ha leggyenti a szellet, Az éjszakának néma csendjét Felsírja bú, sóhaj, lehellet. Hullám gyűrűből felpatakzik Szerelmes szívek zokogása, Kik nem tudtak egymásé lenni, E tóban keltek örök nászra. Vadul üldözött orgyilkosnak Jajgatása zúg ki belőle, Ki testvérét, mint Kain Ábelt, Vak indúlatában megölte. Csaló, sikkasztó, hamis kalmár, Parázna élet nyögve sírja, Hogy tisztes élettel vívott harcban I.egyűzetve itt lön a sírja. Éjféli órán messze hangzik A jaj, míg a hullámok mossák, Nyögésüktől borzongva retteg A babonákba fúlt lakosság. Ezer lélek kórusba sírja Gyötrelme, kínj a szellem-hangj át, Borzalmas látványba kavarja Beteg képzelmek riadalmát. Tó közepén fehér lepelben Feltűnik egy szellem alakja, Kezével a tó sima tükrét Haragos habokká kavarja. Zúgó karének záradékán Felsír szava lélekharangja: Az életet ne vegye más el, Csak az, ki fent értékűi adja! Hawaii Szabó László
