Reformátusok Lapja, 1958 (58. évfolyam, 1-22. szám)
1958-02-15 / 4. szám
10 REFORMÁTUSOK LAPJA “Valakik befogadák Őt . . És nemcsak az egyes embereken megy végbe ez a csodás átváltozás. Ugyanígy alakítja át egész népek életét. Pogány magyarok ezelőtt ezer és nehány évvel benyargalták fél-Európát, égettek, raboltak, pusztítottak. A bázeli Grossmünszter székesegyház egyik ablakára most is fel van írva: “De sagittis Hungarorum libera nos, Domine!” Vagyis: “A magyarok nyilaitól ments meg Uram minket!” És most ime egy kedves bázeli házaspár itt imádkozik az egykori pogány magyarok utódaival a szentlászlói templomban. Mi cselekedte ezt? A kovász. “Valakik befogadák Őt . . .” Sőt még ahol be nem fogadják, ott is tud hatni, változtatni. Ahol Őt megtagadják, kicsúfolják, tanítványait üldözik, ha ezeknek a mai pogányoknak a szíve meglágyúl és a szegények, elhagyottak között irgalmasságot gyakorolnak, ezt “samari- tánus” munkának nevezik. Elismerik ezzel a szóval, hogy ezt kitől tanulták. Van egy szép magyar vers: “Legyen ott Krisztus mindenütt! Még ott is, ahol Őt tagadják, Ha mély erkölcsét befogadják: Pogány szívek szintén javúlnak. Szelíd erkölcsben Enyhülve bölcsen Őt vallják tudtukon kívül.” Igen: Krisztus benne van már ebben a világban. Hatása alatt van már az egész világ, ha akarja, ha nem. A kovász dolgozik s addig fog dolgozni, míg minden a hatása alá fog kerülni. “Hogy a Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alatt valóké. És minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére!” Ezért: “Ne félj, te kicsiny nyáj, mert tetszett a ti Atyátoknak, hogy nektek adja az országot!” Nyájnak mond, tehát pásztorod van. Atyádnak mondja magát, tehát fia vagy neki, Isten fia. Országot ígér, tehát országa van, örökkévaló Országa, mely növekszik, mint a mustármagból kikelt fa, áthatja ezt a világot, mint a kovász a három mérce lisztet, mígnem az egész megkele. AZ IDŐK JELEI Irta: Dr. Takaró Géza A meteorológiai intézet napi jelentéseit már az óhazában is nagyon figyeltük, itt pedig minden nap szinte elmaradhatatlan. Reggel ki nem tesszük lábunkat az ajtón anélkül, hogy előbb fel ne kapnánk a telefonkagylót, megtudni, mit jelent mára és holnapra az időjárási hivatal. Éhez szabja a városi ember az öltözködését, ehez igazodik a gazda napi teendőiben és e szerint indítják vagy tartják vissza a repülőgépeket. A legunalmasabb emberek beszédtárgya így a legérdekesebbé lesz. Az idő! Hogy lesik a hőmérőt! A nagy világesemények mellett legjobban érdekel bennünket ez a napilapokban szerényen meghúzódó pár sorocska: “Milyen idő várható?” Az eseményeknek éppen úgy van logikájuk, mint a természeti tüneményeknek. A jó időnek is, meg a rossznak is. “Mondá Jézus a sokaságnak: Mikor látjátok, hogy napnyugatról felhő támad, azonnal ezt mondjátok: Záporeső jő. És úgy lesz. És mikor halljátok fúni a déli szelet, ezt mondjátok: Hőség lesz. És úgy lesz. Képmutatók! Az égnek és a földnek ábrázatáról tudtok ítéletet tenni, erről az időről pedig mi dolog, hogy nem tudtok? . . .” (Luk. 12:54-56.) És nemcsak Ítéletük volt helyes a külső dolgokban, hanem cselekedetük is. Ha a Sinai- félsziget déli, hervasztó, perzselő, halálthozó szele támadt föl, házaikba menekültek és sietve zárták be ablakaikat. Ha meg nyugat felől, a Földközi-tengerről kezdett fújni, ujjongva tárták fel újra az ablakokat, mert tudták, hogy üdítő, elevenítő záport hoz. Annál logikátlanabbak és restebbek voltak a benső dolgokban. Ott voltak a szomorú idők kiáltó jelei és mégis jelt kívántak. Megmondatott a régieknek már a Biblia első könyvében, hogy “nem múlik el Júdától a fejedelmi bot, sem a vezéri pálca”, míg el nem jő a Messiás; amint pedig eljött, megszűnt Júda önállósága, római helytartó került a kormányszékbe. Ez már maga is elég hiteles jel volt. Aztán megírta az ótestamentum utolsó prófétája, hogy “elküldöm — úgy mond a seregek Ura — elküldöm néktek Illyést, a prófétát, mielőtt eljön az Úrnak nagy és félelmetes napja.” El is jött a második Illyés a pusztai prédikátor személyében, Keresztelő Jánosban, akinek hallgatására kimentek. Kétségtelen jele volt ez is annak, hogy “eljött az idő teljessége, s kibocsátotta Isten az ő Fiát . . .” Ott állott előttük. Gyakran hallották páratlanúl álló tanításait, látták jellemének hasonlithatatlan szépségeit. De tényleg még sem hallották, még sem látták.
