Reformátusok Lapja, 1958 (58. évfolyam, 1-22. szám)
1958-02-15 / 4. szám
4 REFORMÁTUSOK LAPJA egyetemes világ-imanap Rövid idő alatt sok kegyelem Isten kegyelméből megint elérkezünk a bojt első pénteki napjához, ami az idén február 21.-ik napja. Ez az a nap, amikor a föld kerekségén mindenütt a keresztyén egyházak népe — és különösen az asszonynépe — azonos kéréssel fordul Istenhez. Mi keresztyének jól tudjuk, hogy mekkora erő van az imádságban; mekkora lehet tehát annak az imádságnak az ereje, amit huszonnégy órán keresztül a föld kerekségének minden részéről küldenek fel a keresztyének a mindenható Istenhez?! 1887-ben kezdték meg ezt a szép szokást presbiteriánus asszonyok, akik egyházuk bel- missziói munkájáért imádkoztak ezen a napon. Két évvel később a baptista asszonyok is csatlakoztak ehez a mozgalomhoz, de ők már a külmissziói munkáért emelték fel könyörgő szavukat. 1920-ban a kanadai asszonyok is követték a példát, 1927-ben már számos országból szállt a könyörgés Isten trónjához. 1947-ben a United Church Women — az összes protestáns felekezetek asszonyainak testületé — vette magára e nap megrendezésének feladatát és azóta folyton szélesebb hullámokat verő körben folyik le ez a nap. Tavaly magyar asszony, a lan- casteri Dr. Vassady Béláné imádságát mondtuk mindenütt; az idén az ausztráliai asszonyok — s köztük őslakó benszülöttek is — szolgáltatták a nap programmját és az együttes imádság szövegét. Központi gondolata és tárgya ez idei szövegnek “az Életnek Kenyere”. Mi a célja e nap megtartásának? Kettős célja van. Az egyik az, hogy minden országban egyesítse a keresztyéneket az imádságnak e szent kötelékében, ami egyúttal azt a meggyőződésüket is kifejezi, mint valami ünnepélyes bizonyságtételt, hogy az imádságnak igenis van ereje ahoz, hogy az embereket Isten akaratával összhangba hozza. A másik célunk az, hogy adakozásunkkal előbbrevigyük az ökumenikus missziói terveket. Az egyetemes imanap korán reggel a Tonga- szigeténél kezdődik, ahol maga Salote királynő vezeti alattvalóit Isten házába, és végigmenve a földön, késő éjjel Alaska végén, a Szent Lőrinc szigetén végződik. Minden évben többen vesznek részt ebben az imaközösségben. Tavaly 145 országban és itt minálunk több mint húszezer városban és községben tartották meg az imaórákat. Vegyük ki mi is mindenütt részünket ebből a szép és nemes szokásból. Minden résztvevőnek nagy lelki hasznára lesz az abban részvétel. Marsalkó József lelkészünk jelentése a columbusi egyház évi közgyűlésén II. Kor. 12:9 1958-t írunk. Egy egész esztendő előttünk. Egy egész esztendő áll rendelkezésünkre. Örülnünk kellene, de nem tudunk, mert nem tudjuk, hogyan is kezdjük az esztendőt? Készit- sünk-e terveket napokra, hetekre, hónapokra? Megtehetjük, de ugyanakkor ne felejtsük el a legkisebb időt, a pillanatot sem. Mert olyan sok mindent történhet egy pillanat alatt. Olyan sok, hogy az még meg is változtathatja életünk folyását. A Szentirás figyelmeztet bennünket, hogy becsüljük meg az Idő-óriás Törpe-pillanatjait, mert egy pillanat alatt nagy dolgok történhetnek. “Az istentelenek vigassága és a képmutató öröme egy szempillantásig való” (Jób 20:5). Isten nekünk is mondhatja: “Egy rövid szem- pillantásig elhagylak téged” (Ézs. 54:7). Az a pillanat örökkévalóságnak fog látszani. Milyen jól tudta az ördög a pillanatnyi idő nagyságát. A hegytetőn “megmutatta Jézusnak e föld minden országát egy szempillantásban” (Luk. 4:5). Szomorú szívvel halljuk az Ige tanítását, “egy pillanat alatt szállunk alá a sírba” (Jób 21:13). De itt jő az Ige vigasztalása: nem maradunk a halálban, mert “egy szempillantásban .... mindnyájan elváltozunk” (I. Kor. 15:51-52). Egy másik formát vesszünk fel, az örökéletét. S mikor az megtörténik — az lesz a kegyelem áldott pillanata. Kegyelem Pillanatja az az idő, mikor Isten hirtelen megváltoztatja a dolgok állását, hogy az elesetten segítsen, s megnyugtassa, hogy van könyörülő Istene. Micsoda pillanat volt az, mikor a Fogság Kapui megnyíltak Babilonban! Hihetetlennek s elképzelhetetlennek tetszett. De igaz volt, mert Isten szabaddá akarta tenni a zsidó népet. Visszatérve Jeruzsálembe, Ezsdrás még évekkel azután is annyira hatása alatt volt a Nagy Szabadulás pillanatának, hogy tüzes haragra gerjedt és összeszidta azokat, akik elfelejtkeztek a könyörülő Istenről s idegen istenek előtt áldoztak. Figyelmeztette őket, ne felejtsék el a kegyelem pillanatát, azt a pillanatot, amikor szabadok lettek. Minden gyülekezetnek s nekünk is voltak ilyen pillanataink, a Kegyelem Pillanatjai, mikor nyilvánvalóan megláttuk Isten segítő, csodatevő erejét gyülekezeti életünkben. Az volt az a pillanat, amikor a lelkek elkezdtek nagyobb “éhséggel és szomjúsággal” Krisztus felé fordulni. Akkor volt az a pillanat, amikor minden egyházi szervezetünk elhatározta az Ige mélyebb tanulmányozását. Az volt az a pillanat, mikor Ifjúsági Egyletünk vendégül látta az Ohiói és