Reformátusok Lapja, 1958 (58. évfolyam, 1-22. szám)
1958-02-01 / 3. szám
■5~+ REFORMÁTUSOK LAPJA ^_________________________________________________ Official Organ of the Evangelical and Reformed Church . . . Member of the Associated Church Press Published semi-monthly (monthly in July and Aug.) for the Evangelical and Reformed Church by the Board of Business Management, the following members constituting the Church Papers Committee: William C. Mingle, Chairman; Carl J. Bender, Edward Dirks, Henry I. Stahr, Norman C. Zulauf and Robert C. Kienle, President of the Board, ex officio. Send all correspondence and subscriptions to: Alexander Tóth, Editor and Manager 55 N. West End Ave. Lancaster, Pa. Subscription rates: $2.50 per year everywhere; single copies, 15 cents. Remittances should be by check, draft or money order, made payable to the REFORMÁTUSOK LAPJA. — Changes of address can be effected five weeks after receipt of both old and new addresses. Entered as second class mail matter January 11, 1944, at the Post Office in Lancaster, Pa., under the Act of March 3, 1879. Additional entry at the Post Office in Pittsburgh, Pa. Acceptance for mailing at special rate of postage provided for in the Act of February 28, 1925, authorized June 4, 1938. MEGFIGYELÉSEK KI AZ ÉN FELEBARÁTOM? Az Egyházak Országos Tanácsának szózata a fajok egymáshoz való viszonyáról “Szeresd a te Uradat Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez a nagy és első parancs. A másik hasonló ehez: Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat.” (Máté 22:37-39.) tn Ez a két parancsolat zavarja lelkiismeretünket, mikor a valóságnak megfelelően nézzük a mi felkavart világunkat és becsületesen vizsgáljuk a mi keresztyéni voltunkat. Mert nem úgy szerettük Isten és a mi felebarátunkat. Egyedül Jézus Krisztusról való ismeretünk az, ami szemmel láthatóvá teszi a mi szófoga- datlanságunkat; egyedül az Ő kegyelmének vá- rása az, ami lehetségessé teszi bűnbevallásunkat; és egyedül az Ő erejébe vetett reménységünk képesít minket arra, hogy továbbra is halálosan komolyan vegyük az Ő parancsolatait. A faji feszültség és világforradalom közepette, a keresztyéneknek bárhol is a lelkűkbe kell nézniök, hogy feleletet találjanak erre a kérdésre: “Szeretem-é csakugyan a felebarátomat úgy, mint magamat?” Sokan vannak, akik határozottan állítják, hogy teljes szívükkel szeretik és imádják az Istent és hogy szeretik a felebarátjukat. Igen, szeretik Istent és felebarátjukat — de KICSODA AZ ÉN FELEBARÁTOM? Lukács 10:29-38 feleletet ad erre a kérdésre. Amint Urunk bevégezte az Irgalmas Samari- tánusról mondott történetét, azt kérdezte: “Mit gondolsz: a három ember közül ki volt a felebarátja annak, aki a rablók kezébe esett? A törvény tudó így felelt: Az, aki megköny örült rajta. Erre Jézus így szólt neki: Eredj el és te is így cselekedjél.” Aki megköny örült rajta! Ez azt jelenti, hogy szükségben lévő felebarátainknak szolgálatukra kell államink akárhol a világon. Az amerikai keresztyének nagylelkűen feleltek a Részesítés Nagy Órájának felhívására. Bőséges könyörűletességet tanúsítottak az ő világmissziós programmjaik terén, gondot viseltek felebarátaik kórházairól, kollégiumairól, ellátták őket gazdasági kioktatással és sok mindenféle más módon megosztották az evangéliumot a távoli területeken lakó felebarátokkal. KICSODA AZ ÉN FELEBARÁTOM? Lehetséges volna, hogy az alabamai Mont- gomeryben az a fáradt asszony, az Egyesült Államok polgára, aki ott akart maradni az ülőhelyén, aminek már úgyis megfizette az árát ugyanúgy, mint a többi útasok, de mégis fel kellett kelnie és ott kellett állania az autóbusz hátúlsó részében? Lehetséges volna, hogy az a fiatal lelkész ott lenn Tennesseeben, akivel olyan csúnyán bántak, amiért egy reggel vele ment az iskolába a gyermekekkel, hogy megvédelmezze őket — vagy talán éppen azok a gyermekek, akiknek a bőre sötétebb színű volt mint az övé?! Lehetséges volna, hogy azok a négerek, akik — s köztük oly sok az iskolázatlan és kitanúlatlan — akik most, mint megannyi “hajléktalan menekültek”, ezrével húzódnak a Délről az északi városokba? Sok ország menekülőihez küldtünk mi élelmet, ruhát és pénzt, hogy megbizonyítsuk irántuk való könyörűletes- ségünket. Mit felelünk ezeknek a “menekülőknek”, akik a saját országunknak a polgárai, akik oly közel vannak a kezünk alatt, de olyan távol a szívünktől?! KICSODA AZ ÉN FELEBARÁTOM? Lehetséges volna, hogy az a tanúit, művelt, pénzes néger polgár ott Ohióban, aki valamelyik jobb lakónegyedben próbált magának házat venni, de nem vehetett néger fajtája miatt?! Lehetséges volna, hogy az a néger közösség ott lent Georgiában, akik a maguk keresztyéni életét olyan farmon akarták kiélni, ahol nem tesznek különbséget az emberek közt a bőrük színe miatt — de akiknek az útszéli piacát kibombázták, hitelüket beszüntették és biztosításaikat felmondták ?!
