Reformátusok Lapja, 1958 (58. évfolyam, 1-22. szám)
1958-02-01 / 3. szám
4 REFORMÁTUSOK LAPJA AZ ÉN FELEBARÁTOM! Lehet, hogy azok az indián amerikaiak, akik most községeinkbe vagy városainkba húzódnak, vagy talán még mindig elkülönített területeken próbálják élni saját kultúrájukat — itt bent, országunk határain belül! Lehetnek más fajtájú emberek is, keletiek vagy mexikóiak vagy portorikóiak. Azok a keresztyének, akik tiszteletben tartják a szabadságot és az igazságot, az 1958.-ik évben a fajok viszonyának javítására lefoglalt vasárnapon (február 9), felelősséget kell hogy érezzenek e tekintetekben: hogy szeressék Istent, szívükkel, lelkűkkel, elméjükkel, hogy szeressék felebarátjukat mint önmagukat, hogy könyörűletességet cselekedjenek, mint ahogy tudjuk, hogy Urunk is azt cselekednék. Az, hogy szeressük felebarátunkat és könyörűletességet tanúsítsunk irányában, ma azt jelenti, hogy támogassuk azokat, akik minden megkülönböztetés vagy elkülönítés dacára is a szabadságot és az igazságot keresik. KICSODA AZ ÉN FELEBARÁTOM? Bármilyen színű ember — bárki is aki szükségben van — akárhol is a földön. ★ ★ ★ Az Egyházak Országos Tanácsa azt kérte, hogy e szózatát minden szószékről olvassák fel a február 9.-én délelőtt tartandó Istentiszteleten. TÁRSADALMI TEVÉKENYSÉGÜNK Az amerikai magyar református “előidők- ből” szomorú emlék gyanánt maradt reánk, hogy az “egyháztársadalmi tevékenység” alatt rendesen az “egyházi” bálokat, szüreti mulatságokat, piknikeket, nagy ebédeket vagy vacsorákat értettük és ezeknek helyiségeiül építettük egyre-másra az úgynevezett “egyháztársadalmi épületeket”. Egyetlen mondattal pontosan meghatározhatjuk ezt a mi ilynemű “tevékenységünket”: ezek voltak azok az alkalmak, amikor a világ bevonúlt az egyházba. Az egyháznak azonban nem azt a tanácsot és parancsot adta az Űr Jézus Krisztus, hogy az legyen a tészta, amibe majd a világ mint kovász bevonúl, sem nem azt, hogy az legyen az étel, amit majd a világ megsóz — hanem azt, hogy mi legyünk a kovász a világ tésztájában, és mi legyünk a só, ami a világot megsózza. Vagyis nem a világnak kell bevonúlnia az egyházba, mert ennek először az egyház vallja szörnyű kárát, azután pedig a világ szegényedik meg olyan veszteséggel, amit semmi más ki nem pótolhat — hanem az egyháznak kell bevonúlnia a világba, hogy abban só és kovász lehessen. Az aztán magától értetődik, hogy ez a bevonúlás nem lehet ugyanaz, mint ahogyan a világ vonúlt be az egyházba. Vagyis a mi társadalmi tevékenységünk egészen más téren kell hogy megnyílvánúljon, mint amilyen célokra az egyházaknak legalább egy része építette az úgynevezett egyháztársadalmi épületeket. Hogy mi legyen az egyházaknak az igazi társadalmi tevékenysége, azt világosan megértheti ünk, ha elolvassuk először azt a jelentést, amit a Magyar Egyházkerületnek e célkitűzésekkel foglalkozó bizottsága terjesztett be a legutóbbi közgyűlés elé, azután pedig megfontoljuk közegyházunk hasonló bizottmányának következő emlékeztetéseit: “Minden egyházközségünk vegye ki részét a maga városi vagy községi társadalmának szolgálatából és társadalmi tevékenységeiből.” Az 1956.-ik évi egyetemes zsinat által elfogadott Előbbre-mozdúlási programmnak ez az egyik fontos célkitűzése. Aminek érdekében a következőket ajánlhatjuk a lelkészek és egyháztanácsok figyelmébe: Gondosan vizsgálják meg, hogy milyen lépéseket tehetne egyházközségük az iránybant, hogy a maga keresztyén hitét az igazságszolgáltatás, testvériség, polgári élet és egyetemes békesség érdekében latba vethesse. Küldjenek ki bizottságot, mely ez irányban határozati javaslatokat készítsen. Tanúlmányozzák községük vagy városuk problémáit, népét, szükségleteit és készleteit. A szükséghez képest keressék más egyházközségekkel, intézményekkel vagy köz- tisztviselőkkel is az együttműködés lehetőségét vagy alkalmait, hogy mennél nagyobb mértékben állhassanak a köznek szolgálatára. Van ennek a munkának sokféle módja és eszköze. A lelkész mondhat sorozatos prédikációkat az evangéliumnak a társadalmi élet különböző problémáira való alkalmazásáról, amilyen pl. a faji kérdés, a köz jótékonyság vagy a nemzetközi viszony sok problémája. Alakíthatnak tanúlmányozó csoportokat, amiknek a használatára egyházunk egész sorozat tankönyvvel szolgál; ingyenes kiosztás céljára is nagyon értékes nyomtatványokat kaphatunk központjainkból. Filmjeink is vannak, azokat is mennél teljesebb mértékben kell használnunk. Egyházunknak központi bizottmánya készséggel áll gyülekezeteink és lelkészeink rendelkezésére; lel- készi hivatalainkban megvan minden ilyen cím. Mindezeket természetesen nemcsak február hónapban kell végeznünk, hanem egész éven át. Február hónapban azonban egész közegyházunk tevékenységének középpontjában ezek a kérdések állanak; ezért hát ebben a hónapban mi is irányítsuk ezekre a tekintetünket. Egyházaink gazdag tartalmat, szervezeteink értékes célkitűzéseket nyernek ezeknek a jó tanácsoknak a követésével.
