Reformátusok Lapja, 1957 (57. évfolyam, 1-22. szám)

1957-03-15 / 6. szám

6

REFORMÁTUSOK LAPJA

mi is, mikor ide kijöttünk; annyi bútornak, ruhának, sok drága holminak a megszerzése, amit ti most itt mindjárt ingyen s oly bőven kaptatok, nekünk esztendők keserves munkájába, egész életünk küzdelmeibe került. — De eszünkbe sem jutott, hogy mostani előnyeiteket irigyeljük tőletek, hiszen még ebben a mi nagy szegénységünkben is sokkal gazdagabbak vagyunk nálatok: van Istenünk és Jézus Krisztus a mi Urunk és Őbenne egymásnak, még néktek is, testvéreitek vagyunk. Jöjjetek hát közénk, hadd oszthassuk meg ezt a legnagyobb kincsünket is veletek — hogy a reátok váró nagy veszedelemtől így megmenthessünk titeket is azzal a “nagyszerű szabadítással”, amivel József megmentette az ő atyjafiait Egyiptomban.

Siessetek, míg nem késő! Holnap már késő lehet. “Ma még békességes az idő, most van az üdvösség napja!”

Dr. Tóth Sándor

Elek Áron

ÉS MINDEZ NEM VÉLETLEN

Részletek leechburgi gyülekezetünkben felolvasott lelkészi jelentéséből

Emberi tapasztalás alapján életünk olyan, amilyen erkölcsi, hitbeli törvényeknek engedelmeskedünk. Nincs olyan ember a világon, aki valamilyen törvényhez ne szabná életét. A hívő és hitetlen között itt nyílik olyan szakadék, ami látható módon elválasztja a kettőt egymástól. A hívő ember számára a hit törvényei nem kényszerítő parancsolatok, amelyeknek ha- törik-ha-szakad engedelmeskedni kell, hanem olyan boldog, örömteljes életforma, ami után szívvel-lélekkel szüntelenül vágyakozik. A hívő lélek tudja azt, hogy ő véges, korlátok és veszedelmek közé szorított élet, és csak akkor lehet biztonságban, félelem nélküli életet csak akkor élhet, ha magát olyan törvényeknek veti alá, amelyek erősebbek a látható világ törvényeinél.

Az Egyház élete, éppen úgy mint a hívő egyén élete, Isten örök, szereteten alapúló, kegyelmi akaratának alávetett élet kell hogy legyen. Minden egyház élete csak olyan lehet, amilyen mértékben az egyház engedelmeskedik Ura akaratának. Az egyház jövőjéért való aggodalmaskodás azért nem jogoséit, mert az egyházat mi meg nem tarthatjuk. Az Egyház a Krisztus teste, Krisztus tulajdona, benne Ő él és munkálkodik, érte jött Ő el és szenvedett

kereszthalált. Az Egyház nem “a mi egyházunk”, hanem az Övé; ha a miénk volna, nem lenne Egyház. Sokszor hitte azt az ember, hogy az Egyház az övé! Pártos házzá vált ilyenkor az Egyház: száz ház lett benne és belőle . . . Az Egyház tekintélyének és méltóságának éppen úgy, mint alázatának és szolgálatának az az oka, hogy abban Krisztus él, benne éli megváltói életét; az Atyánál való érettünk való könyörületes közbenjárói tisztének földi “hivatala” az Egyház.

Az Anyaszentegyház szolgálatára nincs emberi biztosíték. Nem függ szervezettől, épülettől, egyháztagok számától, semmitől. Ha ezek bármelyikétől is “függene”, nem lenne a Krisztus teste. Legfeljebb “jót-akaró-emberek” társasága, klubja lenne, amelyben a legmagasztosabb cél az “egymás segítése” lenne. Mindezeknél nem “egy lépcsőfokkal” van magasabb rendeltetése az Egyháznak, hanem egy egész világgal! A közöttük való különbséget sem lemérni, sem szemlélni nem tudjuk. Az Ő Országa nem e világból való, annak ellenére hogy e világban IS van.

Aki így néz az Egyházra, az félelmek és rettegések között “merészel” számot adni az Egyház munkájáról. Az érzi az Úr követelményeinek nagyságát és érzi a maga erőtelen- ségét is. S ha mégis megpróbál “számot adni”, ezt csak bűnbánó lélekkel teheti meg, elismervén hűtlenségét és beváltván engedetlenségét az Úrral szemben, aki mindezek ellenére, tisztán kegyelmes jótetszésének és irántunk való irgalmasságának alapján mégis arra méltózta- tott, hogy ezt vagy amazt megengedte elvégeznünk.

Az igaz hívő élete e két nagy gondolat, e két világ: ég és föld között feszül, teljesen Isten szabad kegyelmére hagyatottan. Ez vigasz a hívőnek, végzet a hitetlennek. Örökélet neki, a másiknak halál. Nem véletlen, hanem elvégeztetett sorsbizonyosság.

Istennek célja van a világgal és ez a cél nem egyéb, mint az Ő dicsőségének szolgálata. A dicsőség pedig nem valami isteni öntetszel- gés — önzés nem férhet Istenhez — hanem uralmának valósággá tétele. E cél szolgálatára hívta el Egyházát. Az Egyház ezért nem szolgálhat sem két úrnak, sem két hatalmasságnak. A teremtett világ célja ezért egybeesik az Egyház céljával; “mindenek Őreá nézve teremtettek”, vagyis egyetlen Fiára, az Úr Jézus Krisztusra nézve teremtettek, Akinek teste az Egyház. A világot azért nem pusztítja el bábeli bűnök ellenére sem, mert a világ elpusztításában el- pusztúlna dicsőségének szolgálatára elhívott Egyháza is. A világ akkor pusztúl el, amikor a világban lévő Anyaszentegyháza elvégezte szolgálatát. Amikor több üzenetet már nem kap