Reformátusok Lapja, 1957 (57. évfolyam, 1-22. szám)
1957-03-15 / 6. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 7 az Egyház, amikor már több megbízatás nem érkezik Urától és Királyától. De: jaj minékünk ha az “időket és alkalmakat” kutatjuk! Nem azért, mert bűnös-gyermeki tekintettel a jövőbe akarunk nézni, nem ezért következik el a “jaj” — hanem azért, mert az “idő” is itt van és az “alkalom” is itt van! “Elég minden napnak a maga baja” azt jelenti, hogy van elég kérdésünk ami megoldásra vár, van elég megbízatásunk aminek eleget kell tennünk. Amiknek eleget kellene tennünk, de képtelenek vagyunk rá — hacsak az Ő kegyelme nem segít bennünket. Ez sem véletlen! Milyen nagy az Ő ügye, aminek képviseletére hívott el bennünket! Milyen dicsőséges az a szolgálat, amire Ő adta a megbízatást! Milyen áldottak azok az életek, akik ezt így megértik és így hirdetik tovább azoknak, akik éppúgy szomjaznak az Igazságra, mint mi szomjaztunk akkor, amikor még ezt nem tudtuk! CSENDESEDJETEK EL Rovatvezető: Dr. Újlaki Ferenc ÁRULÓK Uram! szenvedésedre emlékeztető böjti időszakban, állok a bús Golgotán, kereszted alatt. Római, nép, lator, mind elmarad, magam, egyedül vagyok a kereszt alatt. Felnézek Rád. “Szerettél engem és önmagadat adtad érettem a kereszten.” És mit tettem? mit teszek én? Segíts, hogy önvizsgálatot tartva, igaz bűnbánatra, megtérésre, Hozzád juthassak. Ámen. Timotheushoz írott második levél utolsó levele Pálnak. Személyes levél. Fiatal embernek irja egy öreg ember. Jézusnak idős szolgája írja annak, aki most kezdi a szolgálatot. Egyik harcok után, a másik harcok előtt. A fundamentumot lerakó írja a tovább építőnek. Ellentétes érzések töltik szivét. Szomorúsággal — örömmel — félelemmel — bátorsággal van tele. Megtapasztalta barátok hűtlenségét. Látja Krisztus egyházát veszélyeztető ellenséges erőket. Szive mélyéből irja az óva intő levelet: “Fiam, Timotheus, nehéz idők következnek, mert az emberek önzők, pénzszeretők . . . gőgösek . . . háládatlanok . . . szeretetlenek . . . embertelenek . . . árulók . . . felfuvalkodottak lesznek ... a kegyesség* látszata van náluk, ám annak lényegét megtagadják.” (II. Tim. 3:1-4.) Ebből a sötét, szomorú sorozatból csak egyet emeljünk ki: “árulók”. Nehéz idők következnek: “az emberek — árulók lesznek”. És ami még elszomorítóbb az, hogy az árulók nem kívül, hanem belül vannak. Mi az árulás? Ki az áruló? Cézárea Filippinél azt mondta a Mester: “Ezen a kősziklán építem fel az én Egyházamat.” Utána mindjárt azt mondja: “Aki akar én utánam jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztet . . .” Áruló az, aki Jézus Egyházában, táborában van, de nem tagadja meg magát. Aki énekli Krisztus a Királyom, de önző, öncélú életet él, az “én” az életének központja és nem Isten. Ott van a nagy látomás, ideál: Isten Országa. Azért imádkozunk: “Jöjjön el a Te Országod . . .” Az emberi életet ez a két törvény kormányozza: Szeresd Istent, szeresd felebarátodat. Ennek megvalósítására jött Jézus. Ezt építi. De vannak férfiak és nők, akik tétlenül nézik a gonosz munkáját. Akik soha nem tesznek semmit. Kezüket fel nem emelik az építésre. Közönyösségük, semlegességük árulóvá teszi őket, mert hátráltatják Isten Országát. Emlékezzünk Debora énekére: “Átkozzátok Merozt! szól az Úr angyala — átkozva átkozzátok . . .” Miért Az Úr ellen harcoltak? Nem. Hanem semlegesek maradtak. Semmit sem tettek. “A hősök maradéka lejött, az Úr népe eljött ... a lovak körmei csattogtak” mikor harcba mentek. Az ég csillagjai is velük harcoltak. És te ott maradtál a patak partján, a viz csobogását, a nyáj bégetését hallgatni. — “Átkozva átkozzátok . . . mert nem jöttek az Úr segítségére, az Úr segítségére vitézei közé.” Ott ültek. Beszélgettek. Konferenciák, gyűlések, nagy határozatok, szép beszédek — de semmi építés. Semmi tétemény. Közönyösen mennek tovább. Árulók! Jézus mondotta: “Aki velem nincs, ellenem van az . . .” Jézus harcolni jött. Azért jött, hogy lerontsa az ördög munkáját. Elnézem, elhallga- tom-é magamban, másokban, azt ami ellen Ő harcol? Énekelhetem az éneket, vallhatom a hitvallást, elmémmel elfogadhatom a dogmákat — de ha életemben helyet adok a bűnnek, önzésnek, hiúságnak, nagyravágyásnak, helyet adok annak, ami ellen Ő harcol — árulást követek el. Áruló vagyok. Egybegyűjteni jött Jézus. “Hányszor akartalak egybegyűjteni titeket, mint a tyúk csirkéit szárnyai alá gyűjti, de ti nem akartátok.” Áthidalni az ellentéteket, egybegyűjteni az Isten gyermekeit, testvérré tenni az embereket, nemzeteket. Ha akadályozzuk — árulók vagyunk. Az ilyen árulásnak mindig ára van: harminc ezüst pénz, vagy hiúság, nagyravágyás, dicsőség, előny. Nincs lenézettebb, csúnyább, mint az áruló, árulás.
