Reformátusok Lapja, 1957 (57. évfolyam, 1-22. szám)
1957-03-15 / 6. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 5 a debreceni varrógépek: varrják az ingeket a magyar asszonyok. Egyszer már palást ment Amerikából a magyarországi lelkészeknek. Most ing a jövendő lelkészeinek. Hála legyen érte a minden áldás Adójának, hogy segíthettünk rajtuk! Köszönettel vennénk minden értesítést hasonlóan közérdekű egyéni akciókról. ÖRÖM - ÜRÖM Komoly szó menekült testvéreinkhez A lelket rázó borzalmak megdöbbenése után ti voltatok a mi vígasztalásunk, akikért a hálaadás imádsága buzogott fel szívünkből. Boldogan öleltünk benneteket keblünkre, mert tudtuk, ismertük, értettük veszteségeiteket és készen állottunk, hogy megosszuk veletek mindazt az áldást, amit az Isten kegyelme mivelünk közlött itt e hetvenöt esztendő alatt. És bár sehol sem dicsekedtünk el vele, mégis tudjuk, már is látjuk, hogy nem tagadtuk meg Urunkat Jézus Krisztust, és nem hoztunk szégyent fajtánk tisztességére, becsületére. Azt is megmondjuk tartózkodás nélkül, hogy már is sok örömöt találtunk bennetek. Megnyugtató volt azt tapasztalnunk, hogy nem halt még ki a magyarból az a jellemvonása, amit hitünk után mindig a legnagyobb kincsünknek tekintettünk: a kötelességérzet. Az a tulajdonság, hogy amíg csak a derekunk belé nem törik: az elvállalt és tőlünk várt feladatot teljesítjük. Ezt az örömöt reméltük tőletek, és nem csalódtunk: meg is kaptuk. Erről azonban a majd elkövetkező esztendők fognak beszélni: erre még lesz időnk. Sürgősebb most az, hogy az ürömről beszéljünk, mert hátha meg tudjuk állítani azt a katasztrófát, ami erről az oldalról fenyeget titeket is, de minket is. Mert örömünknél sokkal nagyobb lesz a fájdalmunk, ha saját magatok ki nem irtjátok magatokból vagy közűletek azt a rossz szellemet, amiről már is túlsók hírt kellett hallanunk. Akadnak közietek — főként a 25 évnél fiatalabbak között — olyanok, akik ideérkezé- sük óta mindent csak gáncsolnak, becsmérelnek, semmivel sincsenek megelégedve. Az amerikai ételtől undorodnak; a nekik bőséggel adott ruhákat — és pedig nemcsak a használtakat, hanem még az újakat is — megvetik, ócsárolják, elutasítják; a kereseti alkalmakat lekicsinylik és keveslik: ők ott akarnák kezdeni, ahová mi ötven esztendő nehéz munkájával jutottunk, vagy még máig sem jutottunk. És ahogyan ezt az általános elégedetlenségüket kifejezésre juttatják, arról csak olyan kemény szavakkal szólhatunk, aminőket még sohasem használtunk lapunk papírján, de most kénytelenek vagyunk vele, mert csak így remélhetjük, hogy megértenek azok, akikről beszélünk és akikhez intézzük e komoly szavakat. Fiatal testvéreink — mert azok vagytok, ha nem is tudjátok vagy ha tagadjátok is — ez a magaviselet méltatlan hozzátok is, mi- hozzánk is, és tisztesség helyett gyalázatot hoz reátok is, mi reánk is, még magyar fajtánk becsületére is. Le tudjuk mi számítani ebből a magaviseletből azt, amit a fiatalság éretlenségének lehet vagy kell tulajdonítanunk. De még azután is túlsók marad ott, ami nekünk fájdalmat és keserűséget okoz. Amiről aztán nem adhatunk más magyarázatot, mint hogy ezt" két tényezőnek kell tulajdonítanunk. Az egyik olyan, ami hiányzott az életetekből, a másik olyan, amit úgy töltöttek belétek kívülről, a kommunista iskolák és gyűlések kioktatási tölcsérein keresztül. Ez utóbbiakból kellett hogy reátok ragadjon, sőt véretekbe átmenjen ez a pimasz pökhendiség, amivel méltán kihívjátok magatokra amerikai szállás- vagy munkaadóitoknak a felháborodását, ami egész magyar fajtánkkal szemben végzetes ellenszenvvé fejlődhetik ki, reátok nézve azonban még akkor is személyi katasztrófává válik, ha pillanatnyilag nem éreznétek is meg ennek súlyos következményeit. Mert maradandóvá teheti azt a hiányosságot, amit magyarországi nevelésetek okozott. Azt, hogy az életetekből hiányzik Isten és Jézus Krisztus, aki pedig nekünk itt mindnyájunknak Urunk. Ezért nem tudjátok megítélni, hogy amit most cselekesztek, az rút hálátlanság, aminél pedig a mi régi tanítóink szerint nincs nehezebb terhe a földnek. Két lehetőség áll előttetek. Az egyik az, hogy maradjatok meg ebben a mostani magaviseletetekben. Ez azonban nem fog sokáig tartani. Mert hamar megunják azok, akik csak jót akartak veletek tenni — és visszaküldenek benneteket. Mi magunk is azt ajánlanánk, hogy menjetek vissza — nem Magyarországba, hanem Moszkva csatlós-államába, ahol ezt tanúl- tátok. Amerika nem tartozik titeket ingyenesen eltartani; ez a nemzet saját munka-alkalmait osztja meg veletek, de a munka tireátok vár. A másik lehetőség pedig az, hogy lássátok be, milyen szörnyű áldozataivá lettetek ennek a kárhozatos agymosásnak, amit rajtatok végeztek gyermek- és ifju-korotokban, és jöjjetek bizalommal közénk, akik boldogan fogadunk testvéri körünkbe. Nem tudtunk nektek kincseket adni, egyszerűen azért, mert földi kincseink nekünk sincsenek. Szegények voltunk
