Reformátusok Lapja, 1957 (57. évfolyam, 1-22. szám)
1957-03-01 / 5. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 5 “A MAGYAR TRAGÉDIA” Dr. Wagner, Egyházunk elnöke, ez alatt a cím alatt foglalta össze jelentenivalóját Egyetemes Tanácsunk februári gyűlésén. Jelentésének első pontja gyanánt, két teljes oldalon számolt be azokról az intézkedésekről, amiket Egyházunk tett, és amik már ismeretesek olvasóink előtt. Úgy érezzük azonban, hogy mulasztást követnénk el, ha nem közölnénk legalább a bevezető részletet ebből a jelentésből, ami természetszerűleg másként nem jutna oda magyar egyháztagjaink kezébe. Egyházunk legfőbb kormányzó testületének elnöke így nyilatkozott a magyar tragédiáról. “Kétségkívül minden esemény közűi, ami az utóbbi hónapokban történt, a keresztyének szívét Magyarország tragédiája hatotta meg legjobban, ami a kommunista uralom és az orosz kormányzás ellen októberben kitört felkeléssel kezdődött. E felkelést kollégiumi és egyetemi diákok kezdték, akikhez hamarosan csatlakoztak a bányászok, földmívesek és gyári munkások, és csaknem olyan gyorsan a magyar hadsereg csapatai is. Amíg e fölkelés tartott, századunknak a legékesebben szóló bizonyságtétele volt két nagy tény felől: — az egyik, hogy eljön az idő, amikor az emberi szellem nem tudja tovább eltűrni a maga erkölcsi alaptermészetének a bolondítását és rájön arra, hogy még a halál kockázata is kívánatosabb a szabadsággal és tisztességgel való további alkudozásnál; ■— a másik, hogy a kommunista belenevelésnek még tíz hosszú esztendőn keresztül való szakadatlan dobolása sem tudta rávenni a népet, és ami még jelentősebb: az ifjúságát sem, arra, hogy megtagadja Istent és elismerje az államnak minden más fölött álló felségjogát és magasztalja ennek a politikai és gazdasági megváltásról tett hiú ígéreteit. Ezer meg ezer magyar meghalt, más ezreket meg a hírek szerint rabszolga-munka élőhalálába hurcoltak el; de ezt a bizonyságtételt itt hagyták a mi nemzedékünk birtokában, akik már csaknem kételkedni kezdtünk az emberi természetben. — November első hetében aztán láttuk, hogyan indúlt el Szoviet Oroszország a magyarországi felkelésnek a letörésére, amit olyan kegyetlenséggel végzett, amihez fogható századunkban csak a zsidók kiirtása volt Hitler alatt.” A Tanács gyűlésén a különböző imádságokban minden nap benne volt a magyar tragédia. Jól esett tapasztalnunk az egész gyűlés folyamán, hogy milyen őszintén és mélyen meghatotta Egyházunk vezetőit a mi származásunk földjének és népének nagy katasztrófája — és hallanunk tőlük is hitünk biztatását, hogy erre a Nagypéntekre is Húsvét következik. Válság előtt Magyar ifjú! te hős jövőnek Rongyos ruhájú hercege, Megrontod-e a Tízparancsot? S a Krisztusét megszeged-e? Megérzed-e, hogy izmaidban S lelkedben szunnyad a Jövő? Mit kiölni vágyik szivedből A rád hízelgéssel törő. Óriási válság előtt állsz — Kit választasz vezéredül? Tatár hordák Lucifer mását, Ki az Isten ellen szegül? Krisztustól, mint a gazdag ifjú, Megszomorodva mégy-e el? Hogy pokolra hányd élet-üdvöd, Ahol Bál bűne éget el. Szép életet s boldog jövendőt Nem a Sátán, de Krisztus ad, Neked, mint bátor harcosának, Örök szépségeket mutat. A hit páncél fegyverzetében Nem rab, de szabad hős lehetsz, De ha te Béliált imádod, Mint venyigét, az Úr lemetsz. Csak Krisztus az igaz barátod, Ha mellé állsz, Ő győz veled, Még a Pokol sem árthat néked, S megmentetted életedet. Szabó László
