Reformátusok Lapja, 1957 (57. évfolyam, 1-22. szám)

1957-02-15 / 4. szám

REFORMÁTUSOK LAPJA

9

Bízzunk Istenben. Él az Úr. Bízzunk az Ő ujj ászülő hatalmában. A világ országai a mi Urunké és az Ő Krisztusáé lesznek.

“Óh, én nyomorult ember! ki szabadít meg?” Hála Istennek, ki a szabadulást adja! Jövel azért mi Krisztusunk — kiket megváltál véreddel, Úr Isten, kérünk, ne hagyj el. Jézusért, Ámen.

ÖTVEN CENT TÖBBLETÉRT

egész éven át postán kaphatja Egyházunk nagyszerű angol lapját — a

The MESSENGER

című pompás, gazdagon illusztrált képes magazint, aminek rendes előfizetési ára évi két dollár.

AZ EVANGELIZÁCIÓS BIZOTTSÁG JELENTÉSE

A MAGYAR EGYHÁZKERÜLET MÚLT ÉVI KÖZGYŰLÉSÉN

A megújuló theológiai gondolkodás egyik legközismertebb tétele az, hogy evangélizáció nélkül az egyház nem egyház. Létünk értelme éppen abban van, hogy Isten a világ teremtése előtt kiválasztott minket a Krisztusban a maga számára; akaratjának jókedve szerint népévé fogadott, hogy legyünk mi kegyelme dicsőségének magasztalására ebben a világban. Az evangélizáció nem más, mint ennek a ténynek halálosan komoly tudomásul vétele és existenciális szolgálata. A vajúdó világ nyögése, feltámadott Urunk parancsa, a Szentlélek belső ösztönzése és Isten megváltó akaratának engedelmes megértése mind arra késztetnek bennünket, hogy ne legyen pihenésünk, amig él egyetlen szomorú szív is Krisztus nélkül.

Alázatosan megváltjuk, hogy ebben a szent elkötelezésben mi hijjával találtatunk. Kétségtelen ugyan, hogy egy lelki megújulás hajnal- pirja felfeldereng már néha egyházi életünk egén, az evangélizáció igazi napja azonban még nem ragyogott fel ránk. Közegyházunk végre maga is megvallja. hogy amikor gyülekezeteink felében nem volt növekedés 1954-ben, pedig 64 millió ember él Amerikában egyházi kapcsolatok nélkül, akkor aligha nevezhetjük egyházunkat evangélizáló egyháznak. (Blue Book 105. oldal.) Talán ennek a krónikus ténynek a megértése késztette közegyházunk evangélizációs bizottságát arra, hogy jelentésében minden eddiginél élesebben tisztázza a különbséget az igazi evangélizáció és az üres egyháziaskodás között. “Nem elég az — olvassuk a jelentésben — hogy emberek hajlandók nyilvánosan elismerni Krisztust és csatlakozni az egyházhoz. Mert egészen más dolog tudni bizonyos dolgokat Krisztusról vagy pedig első kézből megismerni Őt személyes találkozásban. Egyháztagsággal nem lehet helyettesíteni a Krisztusban nyert uj életet . . . Vagyis csak akkor lehet egy személyről azt állítani, hogy az evangélizáció elvégezte a munkát benne, ha az a személy bűnbánatban megtért az Istenhez és engedte, hogy Isten uj emberré teremtse; ha alárendelte egész életet a Krisztus uralmának; és ha saját magának és talentumainak legteljesebb

mértéke szerint szolgálja Isten országának ügyét az egyházban és a közösségben, amelyben él.” Az evangélizációnak ez az értelmezése kétségtelenül nagy haladást jelent a megelőző jelentések felületes koncepciójához képest, bár kétségtelen, hogy a gyakorlati konzekvenciáit ennek a meglátásnak még mindig nem merte levonni közegyházunk evangélizációs bizottsága.

Ami már most bennünket, mint kerületet illet, erről hadd szóljanak a beküldött jelentések. 51 gyülekezetünkből 8 nem küldött jelentést, 3 kitöltetlenül küldte vissza az űrlapot, így 40 gyülekezetünket ölelik fel a beszámolók. Vegyük sorba röviden a jelentések hét pontját.

á) Egész évre kiterjedő evangélizációs szolgálatunk. A kérdésre adott válaszok elárulják, hogy sok lelkipásztorunk nincsen egészen tisztában a fogalommal. A 40 jelentésből 25-ben semmiféle választ sem adtak erre a kérdésre, 15-ben pedig itt soroltak fel mindenféle egyházi szolgálatot a szószékcseréktől elkezdve a vetített képek használatáig. Híven tükrözi ez helyzetünket. Magyar egyházkerületünkben nincsen egész évre kiterjedő evangélizációs szolgálat. Vannak ahol próbálkoznak kihasználni a böjt és advent idejét szószéki evangélizációra, általában véve azonban hiányzik gyülekezeteinkben az evangélizációs légkör.

b) Tagok felvétele és milyen utón. Az előbbi tényből önként következik, hogy nem dicsekedhetünk ezen a ponton sem. Uj tagjaink többnyire a konfirmáció utján növelik számunkat. A felvételeket igyekezünk ünnepélyessé tenni, de a legtöbbször időnk legnagyobb részét a régi tagok megtartása köti inkább le, s nem az egyházon kívül állók evangélizálása.

c) Pásztori szolgálatok. (Betegek, idősek, szükségben levők hűséges gondozása.) A jelentések szerint lelkipásztoraink ennek a kötelezettségüknek igyekeznek eleget tenni. Van hely, ahol karácsonykor ajándék-csomagokat is visznek a betegeknek és szegényeknek. Máshol szalagra veszik fel az Istentiszteleteket és lejátsszák a betegek otthonaiban. Arról egyik jelentés sem beszél, hogy sokszor milyen mérhetetlenül nehéz ezeket a látogatásokat evan-