Reformátusok Lapja, 1957 (57. évfolyam, 1-22. szám)
1957-02-15 / 4. szám
8 REFORMÁTUSOK LAPJA CSENDESEDJETEK EL Rovatvezető: Dr. Újlaki Ferenc “MICSODA AZ EMBER?” Uram! mikor látom egeidet, ujjaid munkáját, a holdat és csillagokat, amelyeket teremtettél, csodálva kérdem: micsoda az ember, hogy megemlékezel róla? — Istenem! add nekem Lelked világosságát, hogy megláthassam: mi, ki vagyok én? micsoda az ember? Nyisd meg szemeimet, hogy lássak. Taníts, hogy megismerhessem magamat. — Jézusért, Ámen. Schoppenhauer bölcsész elgondolkodva ment az utcán. Beleütközött egy szembe jövő emberbe. Az ember dühösen kiált: “Mit gondolsz, ki vagy te?!” Nyugodtan felel a bölcsész: “Barátom, egész életemben ezt keresem: ki vagyok én? Ha te feleletet tudsz adni, hálás leszek neked érte.” “Micsoda az ember?” kérdi a nyolcadik zsoltár Írója. Egy barátom mondotta: “Reggel, a tükör előtt állva, borotválkoztam. A tükörben néztem, néztem magamat és igy szóltam: gonosz ember vagy, Józsi! És leköptem magamat.” Uram, micsoda az ember? Dávid azt mondja: minden ember hazug. Carlyle: a lakosság nagy része bolond. Mark Twain: “Elég azt tudnom, hogy ember. Ennél mélyebbre nem sülyedhet teremtmény.” Az ujtestamentum pedig azt mondja: “Ti az Isten temploma vagytok és az Isten Lelke lakozik bennetek .... Isten temploma szent: ti vagytok az . . .” (I. Kor. 3:16, 17.) “Isten gyermekei vagyunk . . . Őhozzá hasonlók leszünk . . . .” (I. Ján. 3:2.) “A föld sava ... a világ világossága vagytok.” Uram, micsoda az ember? Jézus azt akarta elérni, hogy higyjünk Istenben és higyjünk az emberben. Istenben hinni könnyű. De emberekben? Az emberbe vetett hit oly sok meglepetést, csalódást, keserűséget, romlást, tragédiát hozott, hogy nagyon nehéz emberben hinni. Petőfi irja édesapjáról: “Szegény apánk, ha ő úgy nem bizik az emberekben, jégre nem viszik. Mert ő becsületes lelkű, igaz, azt gondolá, hogy minden ember az s e hitének áldozatja lett, elvesztett mindent, amit keresett . . .” Uram, micsoda az ember? Bűnös, megromlott. Valami alapvetően gonosz, rossz van bennünk. “Óh én nyomorult ember, kicsoda szabadít meg?” kiált Pál apostol. A szabadulást, megváltást nevelés, tudomány, tanulás nem adhatja meg. Isten kegyelme adja meg a bűnbocsánat és újjászületés által. Pál azt irja a korinthusiaknak: “Paráznák . . . tolvajok . . . házasságtörők . . . kapzsiak . . . rágalmazók . . . harácsolok . . . nem örökölhetik Isten Országát. Ilyenek voltatok, de most már meg vagytok szentelve, most már meg vagytok mosva, most már igazakká lettetek az Úr Jézus Krisztus nevében, a mi Istenünk lelke által . . .” Micsoda az ember? Bűnös, megromlott. De valami más is. Augusztinus mondta: “Ha elég mélyen hatolunk az emberbe, megtaláljuk az istenit.” Hisszük-é ezt magunkról? Jézus tudta mi van az emberben. Lángolóan beszélt az ember gonoszságáról: “Mérges kígyók . . . festett koporsók . . . belül rothadással teljesek . . . jobb volna, ha malomkövet kötnének a nyakára és a tengerbe vetnék '. . . jobb lett volna, ha soha se született volna . . .” Tudta mi a bűn. Hisz az emberi bűn leköpte, arcúi verte, megostorozta, tövissel koronázta, keresztre feszítette. De azért hitt abban, hogy a lélek mélyén ott van az isteni, csak ki kell hozni. A házasságtörő asszonynak, akit a nép vezetői meg akartak kövezni, azt mondotta: “Én sem kárhoztatlak. Eredj el. Többé ne vétkezzél.” Bűnösök vagyunk, de a lélek mélyén ott az isteni. Eljön az idő, mikor Isten érintésére előtör a lélek mélyén levő isteni. A tékozló fiú “magába szállt”. Belátta, megértette, hogy az ő “öröksége” nem a pénz, amit kikért. Helye nem a disznók között, a moslék mellett van. Öröksége: lelki. Helye Istennél van. Ezért azt mondotta: “Felkelek és elmegyek az atyámhoz és azt mondom neki: Atyám, vétkeztem az ég ellen és te ellened.” És hazament az atyához. Micsoda az ember? A bűn, romlottság bennünk van. De nem ez a mi igazi lényegünk. Isten gyermekeivé, Isten Lelkének templomaivá lehetünk. “Magába szállt . . . igy szólt: felkelek . . . visszamegyek az atyámhoz s ezt mondom neki: vétkeztem . . Micsoda az ember? A magába szállás, bűnbánat, megtérés, újjászületés által: Isten gyermeke. “Isten gyermeke vagyunk . . . hasonlók leszünk Ő hozzá . . . meglátjuk Őt, amint van.” Erre az útra kell lépni az egyes embernek, nemzeteknek, az egész világnak. Talán soha nem éreztük úgy az ember gonoszságát, kegyetlenségét, szívtelenségét, mint ma. A magyar szabadságharc vérbe fojtóinak kegyetlensége azt mutatja, hogy “teremtmény mélyebbre nem sülyedhet”, mint sülyedtek az elnyomók, minden szabadságot, emberiességet lábbal tiporok. Óh, micsoda, az ember? “Az egész világ sóvárogva nyög és vár. Várja Isten fiainak megjelenését.” Legyünk Isten gyermekei mi. Vezessünk másokat haza, az Atyához. Egyedül az Istenhez térés hozhatja ki a bűnös emberből az istenit.
