Reformátusok Lapja, 1957 (57. évfolyam, 1-22. szám)
1957-02-15 / 4. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 5 nem is tudták, csak a hívő lelkek. E sorok írójának saját fülével kellett hallania, mikor lelkésztársa beismerte előtte, hogy sohasem lett volna szabad erre a pályára mennie, mert teljesen hiányzik belőle az ahoz szükséges lelkesedés; — de azt is, amikor egy másik azt akarta elismertetni vele gyűlésező lelkésztársaival, hogy az evangelizálásnak ő a hivatalos szakértője — holott nemcsak maga ez a törekvése tette ezt lehetetlenné, hanem a szelídségnek és melegítő szeretetnek a teljes hiánya is, pedig ezek nélkül senki sem lehet evangélista. Jézus a korbáccsal nem híveit kergette. Közeledik megint az egyházkerűleti közigyűlés. Vájjon nem fognak-e visszafordulni a bizottság által méltán kifogásolt lelkészek és nem fogják-e azt mondani a bizottság tagjainak: “Elmúlt egy év — és mi meg nem szabadultunk; melyikőtök írt erről a tárgyról a Reformátusok Lapjába, ahol mindnyájunkat taníthattatok volna?!” A bizottság elnöke minden számunkban közölt ugyan szép elmélkedéseket, igazi evangelizálást végezve; de ennél bizony a bizottságnak magának többet lehetett volna és többet kellett volna tennie. Jelentésük három bölcs javaslatot foglalt magában; azoknak a keresztülvitelét kellett volna szorgalmazniok; az evangelizálás gyülekezeti végzéséhez állandóan jótanácsokkal kellene szolgálniok; gyűlések elé megbeszélésre való anyagot küldeniök lapunkon keresztül. Lapunk a maga kettős jellege közül a “vallásos néplap” jellegét igencsak betölti — de hivatása és kötelessége az is, hogy “egyházi néplap” legyen. Ezt a feladatát azonban csak a megfelelő egyházi szervek állandó közreműködésével végezheti. Következő számunk még mindig a böjt előtt fog megjelenni. Böjt alatt is három számunk jön ki. Szeretettel kérjük hivatalos szerveinket, hogy segítsenek ennek az áldott időszaknak minél teljesebb felhasználásában. A. sáfársági bizottmány munkája Ha volt valaha szükség arra, hogy az Egyház meghallja Krisztusnak a hit tetteire való felhívását: az az idő MOST van! Isten kegyelme a világ felé a keresztyén egyház csatornáján, ennek gyülekezetein és tagjain keresztül működik. Az anyagiasság és elvilágia- sodás rozsdássá teszik és fokozatosan bedugaszolják ezt a csatornát. Egyházi vezetőknek és lelkészeknek egyik legünnepélyesebb feladata ennek a csatornának az állandó nyitvatartása. Kitartó erőfeszítéseket kell tennie az Egyháznak, hogy a hozzá tartozók előtt folytonosan rámutasson az élet eredetére, szentségére és céljára, Istennek minden személyhez szóló hívására és az embernek az egész életet magábafoglaló nagy kiváltságára: az időre, tehetségekre és vagyonra egyaránt vonatkozó sáfárságra. A minden évben megtartott sáfársági verseny (kis értekezések, plakátok, versek, játékok és énekek) az idén január elsejétől március 17.-ikéig tart, tehát még mindig nem késő az abba való jelentkezés. Idei tárgya az előbb- rehaladás szükségességének hangsúlyozása, főtémája: “Krisztus sáfárságra hív.” A különböző korcsoportok mindegyikében az öt al-cím mindegyike azt hangsúlyozza, hogy Krisztus előbbre- haladást vár tőlünk. A verseny meghirdetése még a múlt év decemberében kiment az egyházak lelkészi hivatalaihoz. 1956-ban negyvenezren vettek részt e versenyben. (Köztük néhány magyar is. De miért nem többen?) A tized-adakozók társaságának főgondja a keresztyéneknek arra a velük-született szükség- szerűségére irányúi, hogy idejükből, tehetségükből és vagyonukból aránylagosan adakozzanak. Minthogy a pénz a legmaróbb próbatevő, a tapasztalat azt sugalmazza, hogy az anyagi vagyon megosztásának legjobb átlagos fokmérője az egy-tizedrész vagyis a tized. Természetesen a keresztyén ember nagylelkűségének nincsen törvény által előírt mértéke. Az Isten iránt való szeretet és háládatosság kell hogy legyenek a döntő mértékadók. Már pedig ahol a szeretet az indító-ok, ott az ajándékokat nem fogják a legkiáltóbb szükségletek meg a költségvetésbeli minimumok korlátozni. Az egész élet szent bizomány. Ha szeretjük ezt a haldokló világot és igazán törődünk vele, látóhatárunk kitágúl és képességeink megnövekednek. Többé nem az lesz a kérdés, hogy “menynyit kérnek tőlem?”, hanem az, hogy “hol és mivel tudok én is hozzájárúlni az én Megváltómnak, Jézus Krisztusnak, másokat is megváltó ügyéhez?” Lelkészek, buzdítsátok fel ifjúságotokat, hogy indúljanak előbbre az ihletett adakozás nagy öröme felé, elkezdve a tized- adakozással! “Emlékezzél meg Egyházadról végrendeletedben!” Ezzel a jelszóval próbáljuk biztatni Egyházunk tagjait arra, hogy tegyék örökössé • sáfárságukat azzal, hogy amikor a szívükhöz közel álló személyek vagy ügyek sorsáról emlékeznek végrendelkezésük írásánál: foglalják bele abba Egyházukat és annak intézményeit is. Akik további felvilágosítást kívánnak a sá- fárság ügyéről, írjanak bizottmányunk hivatalába: The Commission on Stewardship, 2969 West 25th Street, Cleveland 13, Ohio. Az e tárgykörben mozgó hallható vagy látható segédeszközök raktárát pedig a következő két cím bármelyikén lehet elérni: Bureau of Audio-Visual Aids, 1505 Race Street, Philadelphia 2, Pa. — vagy pedig 1720 Chauteau Avenue, St. Louis 3, Missouri. Dr. James W. Bright, főtitkár
