Reformátusok Lapja, 1957 (57. évfolyam, 1-22. szám)
1957-02-15 / 4. szám
EVANGELICAL AND REFORMED CHURCH Volume LVII., Number 4. EGYHÁZI ES VALLÁSOS NÉPLAP ÍP.ST COLLEGE UBBMT Lancaster, Pa., Feb. 15, 1957. Marsalko József LLlVlflUit AZ ÚR SZEME RAJTUNK Lelkészi jelentés columbusi egyházunk évi közgyűlésén Minden esztendő végén úgy érezzük magunkat, mint a kivándorló, aki ott áll a határ szélén. Nem mer visszanézni, mert fél, hogy az utolsó tekintetbe megszakad a szíve. Fél, hogy a hegyek, a folyók, a mező, az erdő, a kedves környezet, amelyikben felnőtt, visszahúzzák s nem engedik majd tovább menni. Minden múló esztendőnek megvan a maga földrajzi csodája. 1956-nak is megvolt a reménységhegye, az öröm-folyója, a titkok-ligete s a bá- natok-völgye. Nem merünk visszatekinteni rájuk, mert félünk, hogy az emlékezés megállít, lelassít s visszatarthatja lépésünket az uj esztendőben. Inkább hallgassuk meg a Zsoltáros Király énekét, mely azt zengi, hogy “az Úr letekintett a mennyből az Ő fiaira.” (14:2.) Gyönyörű ének s annyira reánk illik, mert az Úr valóban letekintett reánk, szeretteinkre, világunkra, gyülekezetünkre 1956-ban is. De honnan tudjuk, hogy az Úr néz, szemlél — hogy az Ő szeme rajtunk van? Mi nem látjuk Őt. Az Isten láthatatlan. Az volt Valaki más is. Nem láttad őt, de hirtelen megérezted szúró tekintetét. Az az átható tekintet megállított s valósággal vonzott téged egy bizonyos irányba. S ott, a tömegben, egy fa, vagy ajtó, vagy ablak mögött, hirtelen felfedezted őt, a rád nézőt, a téged figyelőt. Hasonlóképpen Istennek átható tekintete oly sokszor húz, vonz bennünket valahová. S ott, egy csodának a szépsége mögött mi is felfedezzük, meglátjuk a bennünket figyelő Istent. S mi megdicsőűlünk vagy megszégyenülünk az Ő tekintetében. “Az Úr letekintett reánk” 1956-ban. Az a Mennyei Tekintet haraggal telt meg, amikor mi az ördöggel cimboráltunk. “Senki sem szolgálhat két úrnak . . . nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak” — Istennek és az ördögnek — figyelmeztetett bennünket Jézus, De hiába volt a figyelmeztetés, mert ma az ördög így dicsekedik: “Hívtalak s ott hagytad az Istent. Megérintettem agyadat s az megtelt sötét gondolatokkal. Megérintettem szívedet s abban a bátorság félelemmé, a szeretet gyűlöletté változott. Megérintettem lelkedet s abban a hitből kételkedés, a reménységből kétségbeesés lett. Nekem szolgáltál sokszor 1956-ban is.” — Most az egyszer igaza van az ördögnek. Milyen jó, hogy senki sem látta, mikor hűtlenek voltunk Istenhez! . . . Tévedünk, mert Isten látta hűtlenségünk. Olyankor tekintete megtelt váddal s szemrehányással. Mi nem láttuk Isten vádoló tekintetét. De éreztük azt mi rajtunk, mert annak hatására szívünk megtelt szégyennel s lelkiismeret-íurdalással, mikor hűtlenek lettünk Istenünkhöz, Krisztushoz, egyházunkhoz. “Az Úr letekintett reánk” 1956-ban. Jézustól tudjuk, hogy volt úgy, amikor “az Atya reánk tekintett és szíve megtelt könyörűlettel” és örömmel. (Luk. 15:20.) A múlt évben ez akkor volt, mikor egyházunk ötven éves jubileumát ünnepeltük. Nőegyleteink uj tagokkal megerősödve s szeretetben összeforrva újra szép munkát végeztek. Ifjúsági Egyletünk tagjai nagy ünnepeken cselekvőleg részt vettek az Isten- tisztelet vezetésében. Férfi Körünk rövid áhítattal s Biblia-tanúlmányozással kezdte gyűléseit. Tizenhat uj egyháztaggal gyarapodtunk. Az Atya reánk tekintett s tekintete megtelt örömmel. Mi nem láttuk örömteli es tekintetét de éreztük ezt a Mennyei Tekintetet, mert hatására édes megelégedés, öröm s hála fakadt fel szívünkben. Csak Isten tudja ezeket a szent érzéseket ju- talmúl adni s csak azoknak adja, akiket ott lát az Ő szőllőskertjében” munkálkodni. “Az Úr letekintett reánk” 1956-ban. Nem nézett rám, mikor szükségem lett volna figyelmére. Nem jött, amikor hívtam, “Miért hábo-