Reformátusok Lapja, 1957 (57. évfolyam, 1-22. szám)
1957-02-01 / 3. szám
10 REFORMÁTUSOK LAPJA Isten ultimátumát, aminek végleges visszautasi- tása örök szakadékot támaszt közöttünk és Isten között. A szőlőmunkásoknak két nagy kisértésük van. így gondolkoznak: Hiszen már annyi küldöttel elbántunk, annyiszor lábbal tiportunk minden isteni követelményt, annyiszor fütyültünk minden vallásos, minden szellemi dologra és még sem lett semmi bajunk. Aztán így beszélnek: Ez az örökös? Tegyük el az útból és miénk lesz az örökség. Nem fog bennünket zavarni senki. Kényünk-kedvünk szerint élhetünk. Nem kell beszámolnunk sehol! Félre Jézussal, félre az evangéliummal, félre minden lelki dologgal, ami csak háborgat, akadályoz és nem engedi szabadjára vágyainkat és törekvéseinket! Hát ez a beszéd a modern “szőlőmunkások” szempontjából’teljesen érthető. De az Isten hosszútürése egyszer véget ér. Úgy szerette e világot, hogy egyszülött fiát adta érte. De amilyen vonzó ez a végtelen szeretet, éppen olyan félelmetes is. — Amennyire boldogító annak, aki elfogadja, any- nyira rettenetes annak, aki félvállról veszi, vagy visszautasítja. Van a bibliában egy különös kifejezés: a Bárány haragja. Azt jelenti, hogy ha a szelíd szeretetet végképen felingereled cinikus makacsságoddal, az rettentő szenvedéllyel fog rád lesújtani. Jézus Krisztus az Isten utolsó szava az emberekhez. Jézus Krisztus az ember utolsó reménysége. ÖREG EMBER IMÁDSÁGA Fogadd köszönetemet ezért a kölcsön-adoii időért, A Te idődért. Az én életem idejéért. A születés benyíló kapuján keresztül érkeztem, A Te neveddel. Az én nevemmel; Mert nem azt mondja-e Igéd, hogy mindőnket A magasságos Isten fiainak fognak nevezni? Örökséget is hoztam: A hajnal minden szépsége a Te dicsőség-hagyatékod. Az alkony híbor-köde a Te békesség-hagyatékod. Barátaim szeretete a Te szeretet-ajándékod. Gyermekeim születése a Te uj fiaid ideérkezése. Reggel és este, éjjel vagy holdtöltén Mi ketten együtt jártuk az Útat — és most Végre visszatérek ahoz a benyíló kapuhoz. Amelyen át a Te világodból erre a kicsi Sürgölődő földiekére jöttem. Azon a kapun is Együtt megyünk majd keresztül mi ketten. Együtt. (Angolból) Lois Davidson HOGYAN ENGEDHETTE MEG EZT AZ ISTEN? Amint egymás után érkeztek a szörnyű rémhírek a magyar katasztrófa felől, egyre sűrűbben hangzott fel a kétségbeesett kiáltás a kételkedő szívekből: “hogyan engedhette meg ezt az Isten?” Annak, aki e sorokat írja, éppen úgy vérzik a szíve, mint minden magyaré, — mégis úgy gondolja, hogy a tehetetlen siránkozás helyett többet ér, ha szembenézünk ezzel a kételkedő kétségbeeséssel, és a jobb jövő érdekében megpróbálunk felelni a fenti kérdésre. Először azzal kell határozottan tisztába jönnünk, hogy csakugyan Isten engedte-é ezt a tragédiát? Keresztyén ember számára csak egy felelet van: IGEN. Bármily kegyetlen borzalmak zúdúltak is forrón szeretett nemzetünkre, azok sem takarhatják el azt az igazságot, ami mellett az egész Szentírás kétséget nem tűrő bizonyságot tesz: igenis csak Isten engedelmé- vel, sőt tovább kell mennünk: egyenesen az Ő akaratából történik velünk minden, ami történik. “Még a fejetek hajszálai is mind számon vannak tartva.” Az Úr Jézus Krisztus egész élete és tanítása, az Ó- és Uj-Testamentum minden beszéde minden kétséget kizárólag föltétlenül azt bizonyítja, hogy igenis az Isten az, aki “nemzeteket növel fel, aztán elveszíti őket, nemzeteket terjeszt ki messzire, azután elűzi őket.” Aki ezt tagadná: Istent tagadná. Sokkal nehezebb a következő kérdés: miért teszi ezt? Miért engedi meg a gonoszt? Mi a célja ezzel? — Ez a világ legnehezebb kérdése, ami fölött Jób óta minden istenfélő ember nagy lelki küzdelmekkel tusakodott és gyötrődött. Holott nem ez a feladatunk, hanem az, mit maga Jézus Krisztus is követett. Nem azt kérdezte az Atyától, hogy miért kell kiürítenie a keserű poharat, hanem engedelmesen elfogadta. Miért? Mert hitt Benne: “Atyám, legyen meg a Te akaratod!” És meg is értette feladatát: “hogy minden, valaki Őbenne hiszen, el ne vesszen, hanem örök élete legyen!” Példája és a Szentírás mi előttünk is sokat fölfejt ebből az örök isteni titokból, föltéve, hogy engedelmesen közelítünk ahoz. Mit nem szabad hinnünk? Nem szabad azt hinnünk, mintha Isten azért engedné meg a gonoszt, mintha nem volna hatalma fölötte. Ha ez igaz volna: Ő nem volna Isten. — Azt sem szabad hinnünk, mintha más útat is választhatott volna ahoz, hogy az embereket szentekké tegye. Amikor szabad akaratot adott nekik: megengedte bűnbe esésüket. E szabadság nélkül viszont nem teremthette volna őket saját képére és hasonlatos-
