Reformátusok Lapja, 1957 (57. évfolyam, 1-22. szám)
1957-09-15 / 16. szám
12 REFORMÁTUSOK LAPJA tiszteletek céljaira. Végűi a püspöki hivatal minden hónapban megküld egy sokszorosított jelentést, melyben beszámol az előző hónap egyházi eseményeiről, a Dia- kóniaház életéről, az asszonyok munkájáról, a kül- misszió híreiről, a gyülekezetek életéről. Ez a jelentés magyar nyelven 140, német nyelven 80, angol nyelven 120 példányban jelenik meg és kimegy a külföldre is. Az egyház legfiatalabb gyülekezete az ország fővárosában Belgrádban szervezkedett, hol külföldi testvérek adományából egy központi fekvésű házat vettek; minden vasárnap magyar, német és szerb nyelvű Istentiszteletet, köznapokon pedig Bibliaórákat tartanak. Feladataik között legsürgősebb a szeminárium felállítása és az egyházak önfenntartó alapra helyezése. A szemináriumban nemcsak lelkészeket, hanem egyházi munkásokat is képeznének, egész éven át egymás után több tanfolyamon lelkészek, theológusok, presbiterek, diakónusok és diakónus-jelöltek, valamint vasárnapi iskolai és ifjúsági munkások részére. Most keresnek megfelelő embert ez iskola vezetésére. A legnagyobb probléma pedig az egyház anyagi helyzetének a megjavítása. A régi időkben pompás egyházi földek szolgáltattak biztos alapot az egyház gazdasági életéhez. Később államsegélyek segítettek elszoktatni a gyülekezeteket a nagyobb és állandó áldozatoktól. De megszűntek az államsegélyek és a lelkészek igen nehéz helyzetbe kerültek, amin csak a külföldi hittestvérek segélyezése tudott ideiglenesen és részben segíteni. A legutóbbi zsinati gyűlésen azt határozták, hogy egységessé teszik a lelkészek fizetését és ennek, valamint a gyülekezetek önfenntartói alapra helyezésének tervét a következő zsinatra elkészítik és beterjesztik. Hihetetlenül nehéz problémákkal küzd ez az egyház, de magyar református egyházak között eddig páratlan kitartással és hűséggel áll vártáján a roppant délszláv tengerben, minek hullámai szakadatlanúl ostromolják a kősziklát, amelyen épült. Ágoston püspök neve az Egyház legnagyobbjai között fog fennmaradni. Segítse őket továbbra is az Istennek csodálatos kegyelme! A LIGONIERI GYŰLÉSEKRŐL Olyan ember számára, aki már 36 év óta jár Ligonierba, volt valami egészen szokatlan az idei gyűlésekben. Húsz-harminc esztendővel ezelőtt a gyűlésekre jövők nagy számának sehogy sem volt elég helyiségünk, úgy hogy sokszor kényelem nélkül szorultunk. Az idén mindenre elégséges, tágas és kényelmes helyiségeink voltak, de most meg a résztvevők nagy száma hiányzott. A presbiterek országos szövetségének gyűlésén a megnyitáskor ötvenen sem voltunk, és e számnak a fele a lelkészek közűi került ki. Később ugyan valamennyivel megszaporodtunk, de bizony távolról sem voltunk elegen ahoz, hogy ténylegesen képviselhettük volna százhúsz magyar református gyülekezetnek az egyháztanácsait. A lelkészegyesületi gyűlésen sem voltunk többen. Ennek megnyitásakor meg is állapították, hogy kanadai lelkésztársaink aránylagosan nagyobb számmal képviseltették magukat, mint az Egyesült Államok lelkészei — pedig csak öten voltak! A gyűlés végéig aztán lassan és nehezen összeverődött ugyan negyven lelkész, de bizony ennyien egyszerre sohasem voltak jelen a gyűléseken. Meglepő volt ez az alacsony szám. Milyen okai voltak ennek? — nem keressük. Inkább még csak azt állapítjuk meg, hogy a megjelentek közül 19 lelkész jött az Evangéliumi és Református Egyháztól, 11 lelkész az Amerikai Magyar Református Egyháztól, 5 a Presbiteriánus Egyháztól, 5 Kanadából és egy egészen önálló gyülekezetből. Pedig érdemes lett volna ott lenni ezeken a gyűléseken. Sokat lehetett tanúlni az ott hallottakból, látottakból, tapasztaltakból. Ezeknek ugyan nem mindegyike fedezte a másikat, de hát úgy szokták mondani, hogy az ellentétek vonzzák egymást. Amikor példáúl az érdeklődés csökkenéséből fájó szívvel gondoltunk magyar életünk őszi hervadására, Egyesületünk uj elnökétől erősen bizakodó előadást hallottunk arról, hogy igenis van jövőnk, aminek igazolására a két gyűlésen (és bizonyára az utánuk következett egyesületi gyűléseken is) legtöbbet tárgyalt uj tervezetre mutatott rá, mint aminek igen nagy hatása lehet e jövő biztosításában. A tervezet megtárgyalására e két gyűlésen ugyan semmi idő nem volt, de úgy látszik, hogy ez nem is volt szükséges, mert megvalósításának már a dátumát is megkaptuk. E tervezet szerint, mit először Fiók A. Aladár ügyészünk (és lapunk nyomdájának tulajdonosa) pompás előadásából hallottunk, azután pedig Daróczy Sándor igazgató részletes kifejtéséből értettünk meg, már egy év múlva, 1958 szeptember elsején megnyílik a “magyar középiskola” a ligonieri Bethlen Otthonnal kapcsolatban. A terv szerint egyelőre húsz vagy húszon- öt magyar ifjút vesznek föl az internátusba, melynek helyiségeiül a gyermek-otthon mellett egy vagy két házat vesz Egyesületünk. A magyar ifjak a ligonieri high school rendes növendékei lesznek, de annak rendes tantárgyain kívül egy teljes időre beállított magyar tanártól heti egy vagy két órát vesznek a magyar nyelvből, irodalomból és történelemből, a református hittanból és a latin nyelvből. A terv szerint így a high school elvégzése után képzettségük egyenértékű lesz a régi magyar gimnázium érettségi vizsgájával, úgy hogy bátran mehetnek kollégiumba, tanúlmányaik folytatására. E tanfolyamra jól megválogatott ifjakat vesznek csak föl, akik havonként 90 vagy 100 dollárt fizetnek a költségekre. Otthonunk igazgatója erősen bizakodik, hogy nemcsak országunk területéről, hanem még a távolabbi földrészekről, Dél-Amerikából, Ázsiából és Afrikából is szívesen el fogják küldeni vagyonos családok a fiaikat erre a magyar tanfolyamra. És abban igaza volt az Egyesület elnökének, hogy ha csak egyetlen olyan ifjút is tudnának itt nevelni, aki az eltaposott magyar igazságnak a védője lesz a nagy világ előtt: akkor már ez maga megért minden ráfordított áldozatot. Az anyagi kellékekhez is jó reménységünk lehet: ez idő szerint már csaknem húszezer dollár áll készen, és bizonyosra vehetjük, hogy Egyes)letünk is lényeges segítséget fog adni, hiszen főtisztviselőinek a szülöttje ez az egész tervezet. Mint már fentebb mondtuk, Fiók ügyészünk mindjárt a gyűlések legelső előadásában terjesztette elő ezt a tervezetet. Ez előadás címe volt: “Amerikai magyar református vallású nemzedékünk hivatása egyházaink megtartásában.” Az angolúl megírt dolgozatot mindjárt felolvasása után magyar nyelven is kivonatolta szerzője. Az általános tetszéssel fogadott dolgozatot teljes terjedelmében közölni fogja Egyesületünk hivatalos lapja, a TESTVÉRISÉG; mi pedig — következő számunkban — boldogan adjuk magyar kivonatát, minthogy az egésznek közlésére nincsen lehetőségünk. A
