Reformátusok Lapja, 1957 (57. évfolyam, 1-22. szám)
1957-09-15 / 16. szám
10 REFORMÁTUSOK LAPJA A keresztyén ember az Ige tükrében Ahoz, hogy valaki valamilyen egyházhoz tartozzék, vagy valamelyik felekezet tagja legyen, nem kell különösebb képzettség. A legtöbb vallás és felekezet nagyon keveset kíván attól, aki tagjai sorába akar lépni. Mondhatnánk, hogy a már meglévő tagjaitól többet kíván, azonban sajnos, a megkívánt feltételeket nagyon kevesen gyakorolják kielégítő módon. Keresztyén egyházaink hatalmas embertömeggel rendelkeznek és mégis világunk mai hangulatán és arculatán nem látszik meg Isten akaratának kiábrázolása. Vannak ugyan egyes, kisebb csoportok, akiknél ezt is megtaláljuk, de nagy általánosságban az egyház zöme inkább csak helyeslő, bólogató keresztyének tömege, akik lelkesednek ugyan, de a kivitelezést inkább másra hárítják. Világ- viszonylatban nagyon kicsi azoknak a száma, akik igazán betöltik Isten szent akaratát. Pedig milyen keveset kíván tőlünk Isten annak ellenében, amennyit mi kívánunk tőle. Ő nem kíván mást, mint hogy továbbítsuk a Belőle áradó szeretetet és legyünk alázatosak. A Jelenések Könyve 7. részének 9. versében azt olvassuk, hogy hatalmas sokaság áll Jézus előtt a föld minden nemzetségéből, akik megmosták ruháikat az Ő vérében, vagyis elfogadták az Ő tanítását és aszerint élik életüket. Köztük vagy-e te is? Ott hódolsz-e te is, testvérem, pálma ággal az Úr előtt? Vannak közöttünk sokan, akik nem tudnak a Bárány elé megérkezni, bár a világot megtévesztik, de valójában nem azok, akiknek mutatják magukat, csak látszat, álkeresztyénség valójában az életük. Sőt meg is győzik saját magukat farizeusi tökéletességükkel, lenézik a publikánusi nívón álló keresztyéneket és még tetszelegnek is: azt hiszik, hogy Krisztus ebben a ruhában maga elé bocsátja őket — pedig ez a ruha nem a Bárány vérében megmosott ruha. Az a hatalmas szeretet, amivel Isten körülveszi az Ő gyermekeit, meg is kell, hogy lát- szódjék az életükön. Jaj annak, aki hamis ruhában tolakodik be a szentek közösségébe! Jutalma nem az Isten előtt való járás, hanem a külső sötétség, a sírás és fokcsikorgatás. — Sajnos, sok keresztyénnél tapasztalható az az öntudat, mellyel saját magukat mások fölé helyezik. Vannak ugyan a keresztyén életben fokozatok, az adottságban különbségek, de éppen ezek teszik alázatossá az igazi nagyot. — Nincs tudomány, nincs hatalom, nincs erő, amely többet érne, mint az alázatosság Istennel és emberrel szemben. A Lélek erejének birtokosai Krisztus óta számtalanszor kijelentették már, hogy Isten szeretetét csak egyféle képen lehet viszonozni: szeretni a körülöttünk lévőket. Nem csak ezt, vagy azt, a nekünk kedvesebbeket, hanem mindenkit. A köztünk és mások között való érintkezés minden vonalán ki kell hogy ábrázolód- jék Isten dicsőségének ragyogása. Nem nagyképűség, tudás, hatalom, vagy erő fitogtatása az, ami az igaz keresztyént kiábrázolja, hanem az alázatosság és az állandó szolgálatkészség. Nézz körül, testvér, mennyien várnak a szeretetedre! Még azok is, akik megcsúfoltak és még azok is, akik fölötted érzik magukat. Ebből is láthatod, hogy a legnagyobb, legszebb és leggyümölcsözőbb érzés a szeretettel páro- súlt alázat. Nincs semmi más hatalom, amelyik boldogabbá tudna tenni, mint a szeretet alázata, az én megtagadása, a másokért való élés, a szolgálat szent odaadása. Szeretni, segíteni másokat azért, mert az Isten szeret, tökéletességéből lehajolt hozzánk, Fiában az alázatosságnak és szeretetnek legnagyobb példáját adta nekünk, hogy boldogok lehessünk már itt a legegyszerűbb módon: tovább adva az Ő szeretetét. Ha valaki különbnek érzi magát büszkeségében, ha valaki csak másokat akar jó útra vezetni, de saját maga nem az alázat és szeretet ösvényen jár, ha valaki csak prédikálja és nem éli az Isten törvényét, annak nincs helye a Krisztus előtt hódolók között. Akiknek a prédikálása csak szavakban merül ki, miket tetteik és életük nem bizonyítanak: azok a legnagyobb ellenségei Istennek, mert példájukkal azt a látszatot keltik, hogy csak beszédben és nem cselekedetben áll az Isten országa. Próbálja meg azért minden keresztyén önmagát és úgy beszéljen, hogy az élete tegyen tanú- bizonyságot Isten törvényeiről, mert kárhozatot szerez önmagának, ha csak szájjal vallja az Igazságot, de életével megtagadja azt. A Szentirás csodálatos tükrében minden nap megnézhetjük lelki orcánkat, lelki ruhánkat, s megláthatjuk, hogy méltók vagyunk-e a Bárány előtt hódolásra — a tökéletesség felé haladunk-e, vagy pedig a kárhozatra? Nem a szavaink, hanem a tetteink tükrözik vissza igazi énünket és igazolják, hogy csakugyan Krisztus követői vagyunk. Hörcsik József A Reformátusok Lapja már most kéri lelkészeinket, hogy az Egyházunk által e célra kijelölt napot: november harmadikát SAJTÓ-VASÁRNAP gyanánt szíveskedjenek megtartani minden gyülekezetünkben.
