Reformátusok Lapja, 1957 (57. évfolyam, 1-22. szám)
1957-09-15 / 16. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 9 CSENDESEDJETEK EL Rovatvezető: Dr. Újlaki Ferenc TE, KI NEM VÁLTOZOL, MARADJ VELEM! Megváltó Jézusom! Földön jártadban hozzád vitték a betegeket “és az egész város odagyűlt”. Te sokakat meggyógyítottál, vigasztaltál, uj életet adtál. Az elődbe járulók sokaságában láss meg engem. Szólj hozzám. Gyógyíts meg. Taníts engem. Ámen. Peregnek a fákról az őszi levelek. Elvégződött az aratás, elmúlt a nyár. Változás, elmúlás látszik mindenen. A természetben is, életünkben is. Nemrégen egyik volt gyülekezetemben prédikáltam. Meglepődve láttam, hogy az idősebbek közűi mily sokan nincsenek ott. Hazahívta őket az Úr. A gyermekek virúló hajadonokká, délceg if jakká lettek. Az egykor fekete hajúak deresedővé, fehérré változtak. Mint a dal szépen mondja: “Asszony lesz a lányból, a bimbóból rózsa. Sok-sok édes percből sok-sok boldog óra. Az órákból napok, a napokból évek, fekete hajakból lassan hófehérek, lassan hófehérek. Meg nem állíthatjuk az idő múlását . . .” Bizony nem. A változást sem. A mindenütt tapasztalható változás, elmúlás közepette a szív biztos, meg nem változó, el nem múló fundamentumra vágyik. Hol találjuk? Szeretteinkben, barátainkban? az élet javaiban? Ők is, ezek is, változnak, elmúlnak. A magyar református lélek megérezte, hol találjuk meg. Ezért is legősibb, szívében élő éneke: “Te benned bíztunk eleitől fogva . . . mikor még semmi hegyek nem voltának, sem ég, sem föld nem volt formálva, Te voltál és Te vagy erős Isten és Te megmaradsz minden időben.” Ezért lett világhírűvé, a szív vágyakozását kifejezővé, Henry F. Leyte költőnek, halála előtt két hónappal írt éneke: “Maradj velem, már-már alkony föd el . . . változás és romlás dúl mindenen. Te, ki nem változol, maradj velem!” Ezt mondja mostani alapigénk is: “Jézus Krisztus tegnap és ma és örökké ugyanaz.” (Zsid. 13:8.) Nem változik. Tegnap . . . ma . . . örökké . . . ugyanaz! TEGNAP. A múltban, mikor testben a földön, járt, szelíd szeme látta a szenvedőket, bűnösöket. Látta és könyörületességre indúlt rajtuk. És segített. Tegnap “mikor leszállt a nap mind ő hozzá vivék a betegeseket és ördöngősöket és az egész város odagyűlt. És meggyógyíta sokakat, akik különféle betegségben sinlődnek vala és sok ördögöt kiűzött.” Látta a gyermekéért aggódó édesanyát, aki könyörögve kérte: “Uram, könyörülj rajtam, mert az én gyermekem beteg.” Látta a 12 év óta beteg asszonyt, a poklost, gutaütöttet, Jairus bánatát. Ott volt a temetőben. Látta Mária, Márta könnyeit és könnyekre fakadt. Találkozott egyetlen fiát temetőbe kísérő özveggyel és így szólt: “Asszony, ne sírj!” Látta a szenvedést és könyörületességre indult. Gyógyított, vígasztalt, segített, uj életet adott. Ránézett az elibe hurcolt bűnös asszonyra, akire azt mondták az emberek: “Megparancsolta nékünk Mózes, hogy az ilyenek kövez- tessenek meg.” Jézus azt felelte: “A ki közü- letek nem bűnös, az vesse rá először a követ . . .” Mikor egymás után kimentek mind az utolsóig, Jézus így szólt: “Én sem kárhoztatlak: eredj el és többé ne vétkezzél!” Látta a szomorkodó tanítványokat. Bizta- tólag szólt: “Nem hagylak titeket árvákúl . . . az én Atyám házában sok lakóhely van . . . elmegyek, helyet készítek néktek . . . hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek . . .” Tegnap: együttérzett, segített, gyógyított, bűnöket bocsátott, hitet, reménységet, uj életet adott. MA. Ma is csak ezt valljuk: “Mily édes a te neved, világ dicső Megváltója! Szegény, elveszett bűnösöknek, te lettél a jótállója. Óh nincsen az ég alatt szebb név, dicsőbbet nem hallott az ég. És majd egykor, az égben, zengjük még dicsőbben, a Bárány, a Jézus nevét”, mert ma is ugyanaz, aki tegnap volt. Lelki jelenléte, imádkozás, bibliaolvasás, Istentiszteleten megjelenés, bizonyságtétel által ma is gyógyít, bűnöket bocsát, ujjászűl, életet ad. Ma is azt mondja: “Jöjjetek én hozzám mindnyájan ... és én megnyugtatlak titeket.” ÖRÖKKÉ . . . ugyanaz! Óh, a földi életben vele járás után, mikor a “földi munka, baj mind elfogyott s kiköthetek a biztos parton ott”: tudom, hogy meglátom Őt, ki tegnap, ma, örökké ugyanaz! Peregnek a fákról az őszi levelek. Változás, romlás dúl mindenen. Fekete hajúkból lassan hófehérek lesznek, barátok hűtlenül elhagyhatnak, minden megváltozhat: csak Te, ki nem változol . . . maradj velem! Az örökkévaló, ki tegnap, ma, örökké ugyanaz: téged hiv, testvér! Bízd rá magad. — Éljek, haljak, Uram, maradj velem!
