Reformátusok Lapja, 1957 (57. évfolyam, 1-22. szám)
1957-09-15 / 16. szám
8 REFORMÁTUSOK LAPJA életében ekkor történik valami egyéb is: Jézus reá néz. Urának ilyen tekintetével még nem találkozott. Ebben a tekintetben az Úr kegyelme van vele. Péter sok csodát látott és élt át Jézussal való járásában, de ez a legnagyobb csoda reá nézve: Jézus szereti őt még tagadása kellős közepén is! Valahogy így van ez velünk is. Isten gyermekei járhatnak ugyan gazdag áldások útjain, még sem ebben mérhető le az, hogy Jézus szeret. Hanem sirathatom bűneimet irgalmasságot nyert szívvel: innen tudhatod te is, hogy Jézus nagyon szeret.” — Igen, vannak, akik csak néznek, csak néznek a megfeszített Jézusra, de nem látnak semmit sem — és vannak, akik számára ez a feltekintés mindent jelent: bűnbánatot, bűnbocsánatot, uj életet, üdvösséget! És ez visz át bennünket a harmadik kulcsszó megértésébe. Ez pedig az ENGEDELMESSÉG. Mert nem lehet a váltság titkát anélkül megértenünk, hogy mássá ne legyen az életünk. Itt van megint a mi egyháziaskodásunknak a tragikuma. Gyülekezeteink tele vannak olyan tagokkal, akik sohasem ismerték még meg bűneiket igazán, akik sohasem tapasztalták meg az Isten váltságát életesen, akik előtt teljesen ismeretlen a Krisztusban nyert uj élet. Ilyen tagokkal egyházi életet élni fából vaskarika. — Mert az Egyház úgy született meg és úgy élte át az évszázadok viharát, hogy onnan felülről nyert erőt. Egyházi életet csak a SzentLélek ereje által lehet élni, emberi bűvészkedés erre nem elég. A baj ott van, hogy szokás, születés, emberi illem teszi egyháztagokká tagjaink nagy többségét, nem pedig a bűnbánatra való meg- szomorodás és a SzentLélek vétele. Kényelmes, elvilágiasodott, ember-központú “egyházi” életünkben itt el se tudjuk képzelni, hogy az Egyház NEM a mienk. Sőt büszkén hivatkozunk arra, hogy “ezt az egyházat én alapítottam”, vagy hogy “ezt a templomot én építettem”, vagy hogy “ez az egyház a Nőegyletnek köszönheti a létezését”, stb. És mennyit veszekedünk azon, hogy kinek az akarata legyen meg gyülekezeteinkben! . . . így van ez, ha nincs Király. (Bírák 21:25.) De ahol az ÚR Krisztust megismeri a nép, ott az engedelmesség központi kérdéssé válik, mert az Isten előtt ez jobb minden véres áldozatnál. (I. Sám. 15:22.) Ezért foglalkoznak ezzel a kérdéssel odahaza halálosan komolyan a mi hívő testvéreink. íme erre is csak egy példa: “Ha a napkeleti bölcsek viselkedésén elgondolkozunk, akkor azt kell látnunk, hogy mindaz, amit tesznek, ellentétes a neveltetésükkel, felfogásukkal, bölcsességükkel. Szükséges, hogy úgy jöjjön el hozzánk is az Úr, hogy a mi életünkben is valami olyasmi történjék, mint a keleti bölcsek életében. Szorosan a Lélek vezetése és intelme alatt kell élnünk, hogy amiben int, amiben vigyázásra szólít, abban hűségesen úgy cselekedjünk, ahogy Isten akarja!” Bizony most, hogy újból érkeznek a hírek e testvéreink letartóztatásáról, rendőri ellenőrzéséről, munkájuk gátlásáról: kétszeresen is érezzük, hogy mennyire fontos az egyház számára a hívő engedelmesség vállalása. Adja Isten, hogy a Lélek vezetése alatt e testvéreink valóban megtapasztalhassák azokat a csodákat, amik a mi nyárspolgári életünk számára egyenesen esz- telenségeknek látszanak! Egyik szép énekünk így foglalja össze ezt a magatartást: “Én nem tudom, mit akarsz én velem, Én nem tudom, mi a célod velem, Én nem tudom hova küldesz, Atyám, Én nem tudom, mit bízol én reám — Csak azt tudom, hogy Te nagyon szeretsz, Hogy én értem áll Gol- gothán a kereszt — Csak azt tudom és elég ez nekem: Vezet, szeret én drága Mesterem!” Bárha mi is megértenénk ezt a titkát az engedelmességnek! Természetesen tévedés lenne mindent rózsás színben feltüntetni, ami odahaza kibontakozóban van, vagy mindent feketének festeni, ami idekint történik. Mint ahogy Isten Lelke munkálkodik amerikai magyar egyházainkban is, éppen úgy a hazai szolgálatnak is vannak kísértései, veszedelmei. Ahol Isten munkába kezd, ott az ördög sem marad tétlen. De az kétségtelennek látszik, hogy a magyarországiak jobban tudatában vannak akadályaiknak, mint mi a mi elesett állapotunknak. “A szél szembe fú” — írja az egyik lelkipásztor. A másik a belső kísértésre utalva írja: “Néha úgy látszik, hogy a SzentLélek szele jár szerte, máskor meg úgy, hogy az egész csak láz, és a tűz valami más forrásból táplálkozik.” Ezért is kérik újból meg újból, hogy imádkozzunk értük és szolgálataikért. Mint ahogy ők is könyörögnek értünk. — íme a visszhang! Talán az én szívemből többet ver vissza, mint magából a hazúlról érkező hangból. Bár adná meg az Úr, hogy még se lenne pusztába elhaló szó, hanem további visszhangokat verne még egymás után a ti szívetekben, az Ő dicsőségére! Magyar kiküldöttek a Világtanács gyűlésén Muraközy Gyula (középen) és Dr. Pákozdy László Beretz Árpád tudósítónk otthonában
