Reformátusok Lapja, 1957 (57. évfolyam, 1-22. szám)
1957-09-01 / 15. szám
12 REFORMÁTUSOK LAPJA szerint az Egyesült Államokban 5,573 gyülekezetben 1,283,754 egyháztag él. Az egész földön körülbelül 2 millió a kongregácionálisok száma. Micsoda szerepet vittek a kongregácionálisok Amerika történetében? A Plymouth Rocknál kikötött Zarándok Atyák voltak az újvilágban az első kongregácionálisok. Kevéssel később más hajókkal is özönlöttek a kongregácionálisok a Massachusett- öböl zarándok kolóniájába. Ők adták az Uj- Anglia első jellegét: kegyes, keményen dolgozó és tanúlniszerető emberek voltak ezek. George Bancroft történész a Zarándok Atyák által a Mayflower hajón, kötött és aláírt szövetségokmányt a népszerű alkotmányos szabadság országunkban megszületésének nevezi. A kon- gregácionálizmus tehát, minthogy önmagában is tiszta demokrácia Isten alatt és minden tagjától is egyéni felelősséget és munkálkodást kíván, mindmáig híven őrzi, mint ahogy történelmileg is segített megteremteni, az amerikai demokráciát. Csia Kálmán A PARTIZÁN 1943-ban a német dicsőségnek már szárnyát szegték Sztálingrádnál. A Germán Sas még harcolt a Kárpátok között s éles karmaival még mindig véresre tépte a kommunizmus sárkányának hétfejét. Amikor rossz hirek jöttek arról, hogy a szövetséges hatalmak rázudi- tották a halál angyalait ártatlan falvainkra és városainkra, az volt a reménységünk, hogy a német sas cafatokra tépi a keleti sárkányt a Kárpátok között s mi legalább szabadok maradunk, hogy újra építhessük a megrongált magyar falvakat és városokat. Meg voltunk győződve, hogy a két végzetes hatalom háborúja nem a mi harcunk. Azt hittük, hogy a Nyugat is megérti ezt. — Sohase hittük volna, hogy Magyarország lesz az első áldozat, amelyet oda dobnak a sárkány torkába, hogy lelassuljon s világot felfaló étvágya csillapodjék. Ezekben az időkben a főszolgabirói hivatalba idézték a környék falvainak vezetőit. — Engem levente-egyesületi elnöki tisztségemben hivtak oda. Ott azután tudomásunkra adták, hogy meg kell alakítani a nemzetőrséget. A rendelkezés átvétele után után gyalog indultam vissza. A hegyóriások oldalán keskeny erdei utón mentem haza felé. Szélein pipacs virágok nyiltak. Fenyők diszlettek a hegyek csúcsain. Nyugalom ült a világon. Ki hitte volna akkor, hogy rohamosan közeledik erdélyi életünk vége? Szinte azt hittem akkor, hogy mindig tart a nyár s a pipacsok soha sem fognak elvirágozni. Mire haza értem, jött a hir, hogy a szolga- biró mindjárt a gyűlés után, autójába ugrott s alkalmazottainak örök búcsút mondva elindult nyugati irányba. Másnap a csendőr őrmester kopogott be irodámba. Jóvágásu, keménykötésü, határozott arcú ember volt. A falu sok ügyesbajos dolgában mindig megértettük egymást. Különös elfogultság ült arcán, amikor tudtomra adta, hogy másnap az őrs felsőbb parancsra kivonul a községből. Másnap reggel, amikor a friss havasi levegő felkőltött ágyamból, valami különös érzés fogott el: valahogy úgy éreztem, hogy egyedül maradtam. A kormány s hatalom képviselői magukra hagyták a székelyeket. Akkor láttam meg, hogy az örök nép, a megmozdíthatatlan hegyekhez hasonlít. A különböző rendszerek csak olyanok mint zászlók a csúcsok ormán. Büszkén lobognak, győztes harcok után. Sokszor azt hisszük, értük vannak a hegyek, pedig életük a hegyek életéhez viszonyítva csak múló virág-élet. Valamikor az erdélyi hegyeken római légionáriusok állottak őrt. Aztán győztes barbárok tépték meg a római zászlókat, s a dicsőséges légiók annyi győztes és vesztett harc után visszavonultak az örök Róma felé. Azonban az ős dák nép, a szkithák rokona ott maradt. Minden erejével belekapaszkodott a rögbe, az erdőkbe s túlélte a barbár hódítókat is. Akkor láttam, hogy az én népem is rendíthetetlen s mozdíthatatlan mint az erdélyi hegyek, mert a múlt történetében benne volt a székely sors analógiája is. Egy azonban bizonyos volt előttem. Valamit tennem kell. Gyermekkoromból emlékeztem az első világháború után következett zavaros időkre. Bicskázások, rablások, verekedések történtek akkor s legtöbbször az ártatlanok rovására. Elhatároztam, hogy megszervezem a nemzetőrséget. Az iskola nagytermét jelöltem ki hadiszállásnak s a falak rövidesen megteltek fegyverekkel. Volt ott 48-ban használt régi flinta. Kováspuska, első világháborús manlikher s ott volt az én snellerező nagyvadra alkalmas fegyverem is. Az öreg székelyek meg szinte büszkén végezték a szolgálatot. A nagy harcsa bajusszakat kiélesitették. Az őrtálló székely ismét ős-foglalkozásában volt. Komolyan vették a szolgálatot. A reggeli szemlén olyan vigyázz-állásba merevedtek, hogy a fenyők is megirigyelték volna tőlük. Volt is ám rend a faluban! Még a cigányok is elfelejtettek tyúkot lopni. Tudták, hogy a csendőr urakat félre lehetett vezetni, de nem a fegyveres székelyt.
