Reformátusok Lapja, 1957 (57. évfolyam, 1-22. szám)
1957-09-01 / 15. szám
10 REFORMÁTUSOK LAPJA talosan” a vasárnapi imádságban meg az úrvacsorái szertartásban — de ha valaki megkérdezné tőiünk, hogy ténylegesen, néven nevezve melyek azok a mi szánom-bánom bűneink, bizony ugyancsak zavarban lennénk. — Mert bűneink leleplezését még a lelkipásztornak sem engedjük meg. Mi a szószéken a “szép beszédet” szeretjük, amiben gyönyörködni lehet, vagy könnyekig meg lehet hatódni rajta, de a személyes, bűnöket leleplező igehirdetést sértésnek és durvaságnak vesszük. Mi félünk a “kiprédikálástól”, mintha bizony ez valami tapintatlanság lenne, s elfeledkezünk arról, hogy az igazi igehirdetés mindig kikerülhetetlenül NEKÜNK szól. A mi magyar prédikátor eleink nem riadtak vissza attól — bibliai példákon okúivá! — hogy a bűnösöknek szemükbe mondják bűneiket, legyen az földesúr vagy egyszerű jobbágy. Ma odahaza ismét ilyenfajta módon értelmezik a bűnbánatot. Szinte kegyetlenségnek látszó nyíltsággal tárják fel az egyház bűneit, íme egy példa: “Az Ige azt mondja: ‘Miért mondjátok nekem: Uram, Uram, ha nem mívelitek, amiket mondok?!’ Nem megdöbbentőek ezek a szavak? Nincs-e életünkben a beszéd és cselekedetek között nagy szakadék? Hol van az örvendező, felszabadúlt élet, melynek világossága a sötétben még jobban ragyog? Hol vannak azok a jelek, amelyekről olvassuk, hogy követik a hívőket?! . . . Valljuk meg, hogy nincs bennünk az Isten ereje. Vájjon nem rajtunk borúl-e fel Isten üdvözítő akarata, amely- lyel ébredést akar kezdeni ebben a városban, ebben az országban?! Mi miattunk nem áradhat ki a Lélek, Isten hatalma, Krisztus ereje! ítélet ez a hívő nép felett. Magamnak is, nektek is mondom azért, hogy valami fájdalmas összetörettetésnek kell szívünkben végbe menni ahoz, hogy Isten felhasználhasson. Reánk kell szakadnia a múltnak, amelyben helytelenül jártunk. Itt áll vagy bukik minden. Vagy rálépsz az összetörettetés átj ára, s megbánod elrontott, útálatos, rongyos, langyos, önző életedet, vagy pedig záróra következik . . .” “Mi tele vagyunk csodavárással. Arról azonban elfeledkezünk, hogy Isten csak a meg- tisztítottt szívű hívők életében tehet csodát. A Jordán vizén csak úgy mehet át a nép, ha megtisztítja magát. Mi hajlandók lennénk ezt megfordítani, hogy előbb Isten cselekedjék és majd válaszként mi megtisztítjuk az életünket. A sorrendet azonban nem lehet megváltoztatni . . .” “Vájjon kezded-e megismerni bűneidet? — Néven nevezed-é azokat? Dávid bűnt bűnre halmozott, és amikor nyakig volt a bűnben, nem ismerte meg bűneit. Amikor a próféta a bűnöket felsorolja, nem ismer magára. Irta a zsoltárokat, jó apa és férj volt — így gondolta, míg Isten Lelke össze nem törte. Akkor aztán azt mondotta: ismerem az én vétkeimet. Összetört rettenetesen, felismerte, hogy képtelen jóvá tenni bűneit. Semmi mást nem tudott adni, hanem csak leleplezett, bűnbánó szívét. A mi számunkra sincs más út.” ... És így folytathatnám tovább az idézeteket, annak igazolására, hogy ahol az Isten jelen van, ott mindenekelőtt a bűn lepleződik le kegyetlen nyíltsággal. Nekünk itt kissé idegen ez; mi menekülünk az ilyesmitől, kikezdjük Isten szolgáit érte, sztrájkba lépünk az Isten ellen miatta, s választunk magunknak uj prófétákat, akik tapintatosabbak irántunk és bűneink iránt. A hazai magyar hívő nép azonban komolyan veszi a bűn kérdését, mert tudja, hogy Isten sem ismer tréfát a bűn tekintetében. (Befejezése következő számunkban) Dr. Douglas Horton MI A KONGREGÁCIONÁLISTA? (Befejező közlemény) Milyen hely jut a nőknek a kongregácio- nálisok között? E tekintetben a kongregácionálisok sok más felekezetiől különböznek. Náluk ugyanis az egyházban való helyzetüket illetőleg semmi különbséget nem tesznek a férfiak és a nők között. Olyan esetben, amikor valamelyik felszentelt nő jobb szolgálatot tud nyújtani, mint egy felszentelt férfi, a kongregácionálisok a megfelelő lelki képességű nőt fogják felszentelni. A kongregácionális keresztyén lelkészeknek csak mintegy négy százaléka nő és ezeknek csak egy-harmada szolgál mint lelkész valamelyik gyülekezetben. Hogyan kormányozzák a kongregácionális keresztyén egyházat? Eszményileg a Krisztus Lelke által, a gyülekezetei alkotó embereken keresztül. Mikor valami probléma elé kerül a gyülekezet, olyankor imádkozás, az ügy tanúlmányozása és kölcsönös megtárgyalások folyamatában keresik, hogy megértsék az Ő akaratát abban a kérdésben. Dacára annak, hogy lelki fogyatkozás vagy tudatlanság sokszor útjukat állja, ezek az akadályok nem mentik fel őket attól a kötelességtől, hogy megkeressék és kövessék Krisztus akaratát.
