Reformátusok Lapja, 1957 (57. évfolyam, 1-22. szám)

1957-09-01 / 15. szám

4

REFORMÁTUSOK LAPJA

MÉG ÉLNEK KÖZTÜNK KÁLEBEK

Józsué hatalmas bátor alakja szinte eltakarja a pusztai vándorlás másik túlélőjét, Kálebet. Keveset tudunk róla, de amit tudunk, az szívet bátorító és felemelő mi reánk nézve is. Olvassuk csak el Józsué könyvében a 14. részben róla szóló szakaszt (6-15. verseket).

Káleb volt az, aki Józsuéval együtt szíve szerint hozta azt a biztatást, hogy igenis bátor szívvel és engedelmesen fel kell menni Kádes Barneából és meghódítani, örökségbe venni az ígéret Földjét. A nép nem hallgatott reájuk: meg akarták kövezni őket. Ezért büntette meg őket az Isten a negyven éves pusztai vándorlással, ami alatt meghalt az egész Egyptomból kijött nemzedék. “De az én szolgámat, Kálebet —- mondta az Úr — mivelhogy más lélek volt vele és tökéletességgel követett engem: bé- viszem őt arra a földre, amelyre bement vala, és örökségül bírja azt az ő magva.”

így történt: ezrek hullottak el, de Józsué és Káleb életben maradt.

És amikor Káleb az örökségét kérte ki Gilgálban Józsuétól, így beszélhetett Istennek ez a kiválasztott embere: “íme megtartott engem az Úr életben, mivelhogy tökéletesen követtem az Urat az én Istenemet; most ímé nyolcvanöt esztendős vagyok, és még ma is olyan erős vagyok, mint amilyen azon a napon voltam, amikor elküldött engem Mózes, negyven esztendős koromban.” És meg is kapta Hebront örökségül, “amiért hogy tökéletesen követte az Urat, Izráelnek Istenét.”

Vannak-e közöttetek, idősebb egyháztagjaink —- én tudom, hogy vannak — akik lélekben megközelítitek Káleb magasztos, maradó erejét?

Még itt vannak közöttünk néhányan az alapító tagok közül, 70-80 esztendős öregek, akik fiakat és leányokat, unokákat és dédunokákat neveltetek, S még most is van bennetek elég imádság, elég hűség, hogy a második és harmadik, sőt a már be is kopogtatott negyedik nemzedék számára is hidat építsetek, hogy ők könnyebben beléphessenek örökségük földjére. Mert lássátok, a mi hitünk szerint mi azért vagyunk itt, még mindig életben, hogy imádsággal és zsoltárral az ajkunkon nekik útat készítsünk. Meg ne kössük őket, meg ne bot- ránkoztassuk őket. Hitünk nagy eseményeket fedő igéire tanítsuk meg őket: “Fiam, emlékezz, higyjél és tartsd meg a szövetséget! Engedelmességed és hited majd ‘igazságúl számít- tatik nektek’; menjetek előre: az Úr veletek lesz!”

Paál Gyula

AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ

Napi- és hetilapjainkból értesültünk azokról az érdekes határozatokról, amiket független testvéreink hoztak egyházkerületük julius 4.-én McKeesporton tartott gyűlésében. Irántuk érzett őszinte szeretetünk arra kötelez minket, hogy tegyük túl magunkat azon a szokásos megszorításon, ami azt tartja, hogy ne szóljunk bele a mások dolgába, hanem seperjünk csak a magunk háza előtt. Mi amerikai magyar reformátusok azonban nemcsak a Református Egyesületben lettünk egymás testvéreivé, hanem annál még sokkal előbb, születésünktől fogva, sőt már azelőtt is az Isten végzése által elhivatva nyertük a mi hitünk drága kiváltságát, mint életünknek legdrágább kincsét. Ezzel pedig igenis velejár az, hogy vegyünk részt egymás örömében éppen úgy, mint bánatában, és igenis törődjünk azzal, amit a testvérünk csinál. Ha valami jót csinál: mondjuk meg neki; ha pedig eltéveszti útját: igyekezzünk vele megláttatni tévedésének várható következményeit, mielőtt még kára lehetne azokból. Mi nem hisszük, hogy igazán testvér az, aki nem törődik a testvérével.

E felfogás alapján emel szót e sorok Írója, hogy kizárólag csak saját meggyőződését mondja el a mckeesporti határozatokkal kapcsolatban, ez alkalommal csak a név-változtatás felől.

Őszintén örvend annak, hogy egyházuk nevéből kihagyják a “független” szót. Régen kellett volna, helyesebben mondva sohasem kellett volna felvenniük. Többszörösen is hibás volt az alkalmazása. Hogy saját céljuknak sem felelt meg, azt bizonyította az a tény, hogy angolúl egyáltalán nem használták ezt a szót, sem nevükön, sem a magukról való beszélgetésben. Egészen más szót használtak helyette: “Free Church’” — “Szabad Egyház”. Ennek a szónak teljes logikai igazsága és' tiszteletreméltó történelmi értéke van. A “független” (independent) szó ellenben nem volt alkalmas kifejezője saját helyzetüknek sem: egyetlen egyház sem független, valamennyi az ő Urától függ. (Bizonyára ezért nem használták e meg- védhetetlen szót angol nyelven.) Nem volt alkalmas a használata mi reánk nézve sem, akikről e szóval azt akarták jelezni, hogy az ő függetlenségükkel szemben bezzeg mi függő helyzetben vagyunk azokkal az amerikai egyházakkal szemben, amelyekhez tartozunk. Azóta, amikor e név felvételével ezt kívánták kifejezésre juttatni, bizonyára maguk is megállapíthatták, hogy az amerikai egyháztestek és ezeknek magyar gyülekezetei, egyházmegyéi vagy egyházkerülete között a viszony nem a függés, hanem a szeretet viszonya, amint ez egyedül illik Krisztus tanítványaihoz. Pontosan ennek