Reformátusok Lapja, 1957 (57. évfolyam, 1-22. szám)
1957-05-15 / 10. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 11 Az ember fél a haláltól, pedig minden nap meghal, mert alvásában a tudatos öntudat kikapcsolódik és a földi test ritmikus életműködését, illetve ennek szabályozását a tudat-alatti öntudat veszi át. Erről és ennek a lélekkel való rokonságáról tud a legkevesebbet a ma embere. Krisztusnak erről szóló tanitását az egyházak is elhanyagolták és nem is igen látszik, hogy fel akarnák újítani. Azonban a Szent- irást kutató, megismerésre vágyakozó embert az Isten világosságra vezeti, megismertet vele olyan törvényeket és tudományt, amire ember képtelen lenne megtanítani. Krisztus tanításán, útmutatásán keresztül megismerheti a hívő ember Isten véghetetlen nagy szeretetét, az élet titkát, a csodálatos lelket és annak erejét, igazi otthonát. Ez a világ, amiben most élünk, nem a lélek otthona, ez csak gyakorlótere az egyéniségre jutott léleknek: a próbák mezeje. Ezért örül az igazi hívő, ha jön az idő, amikor el kell hagynia a földi tereket, hogy egy magasz- tosabb helyen és megkötöttség nélkül vegyen részt Ura és Teremtője munkájában. A lélek ruhát cserél. A nehéz földi köntös után felölti magára az ég fényes palástját és elfoglalja lakóhelyét az Atya házában. — Csodálatos a Krisztus tanítása az életről és a halálról. Csak az a baj, hogy sokan azok közül is, akik olvassák a Szentirást, nem mélyednek az Ige mélységeibe, nem adják át teljes szívüket és értelmüket a Világosság Urának, azért a hitben való járásuk is csak sántikálás és ha még tanító is az illető, által mások is megkötöttek lesznek. Legyünk Isten lámpásai, világítsunk a világ sötétségében, járjunk világosságban, az Isten gyermekeit megillető tudományban. “Én vagyok az út, az igazság és az élet” — mondja Jézus. Kövessük az Ő tanitását. Hörcsik József A PÓK Irta: Némethy László Egy légynek a halálküzdelme hívta fel a figyelmemet erre a pókra. Vájjon ki tudja azt megfejteni, miféle életösztön késztet egy pókot arra, hogy valamelyik sarokba feszítse ki hálóját minden légynek roppant veszedelmére? (így van ám ez az emberi életben is. — Valahol, valaki vagy valami meghúzódik és csapdát állít a gyanútlan ember számára.) Szóval a légy bekerült a hálóba. Amenynyire ereje engedte, vergődött a hálóban és el is tépett néhány szálat. Azonban pók úr a sarokból árgus szemekkel leste a legyet. Ha azt látta, hogy több szál elszakadt, hirtelen ott termett és szájából bocsájtóttá ki azt a nedvet, vékonyan, mint ahogyan a folyékony állapotba olvasztott vasból a drótot készítik a gyárban, de az a levegőn azonnal erősre dermedt. Lábaival ügyesen körűlcsavarta a legyet. Ez a menet nem egyszer, sem kétszer ismétlődött meg és addig tartott, mig a légy ki nem merült. Pók úr furcsa hosszú lépteivel az általa eresztett szálakon figyelő helyére a sarokba vonúlt vissza és leste tovább a legyet. Őszintén szólva nem sajnáltam ezt a hálóban ver- gődőt, mivel ártalmas állat: betegséget hozhat az ember számára. Viszont a pók terhére sem irhatok semmi rosszat, mivel tudom Isten így rendelte el az életet a pók számára. Még-még összeszedte utolsó erejét a légy és rezgő gyorsasággal fejlesztett hangjából a pók úr és én tudtuk; hogy még van benne erő. De mivel a célok elérésére Isten időt ád embernek és póknak, a várakozás meghozza fáradságunk eredményét. A pók úr is erre az álláspontra helyezkedett. Kis idő múltán újra látom, hogy pók úr megmozdult. Izgatottan tartom zseblámpám és óriási nagyitóm, hát vájjon most mit is csinál? Okos a pók. Odamegy, megérinti a legyet, ami már alig mozdul. Újra átfonja néhány szállal. Majd kezdi egyik-másik hosszú szálat elvágni, úgy hogy a légy önsúlyánál fogva már lóg. S ekkor pók úr visszament a sarokba. Látom mit művel. Valahogy elkezdi hol ezt, hol azt a szálat húzni és a légy lassan, de biztosan a sarokba kerül. Mintha valami nehéz tárgyat húznának kötélén a munkások a levegőben egyik helyről a másikra, így tett pók úr is. És most jött az, amire számítottam: a légyből jót vacsorázott a pók úr. De előzőleg gondolt arra is, hogy mielőtt a sarokba vonszolta volna a legyet, úgy körül ölelte, mintha nagyon szerette volna, pedig nem csinált mást, mint megölte, nehogy a vontatás idején a légy — mondhatnám áldozatnak is — valahogy meg ne szökjék karmai, akarom mondani hosszú lábai közül. A további szavakért már kár a helyet elfoglalni. Van az emberi életben egy örökösen éhes és szorgalmas jó munkás, fáradságot nem ismerő, ami csak arra vár, hogy hálójába kerülj. Aztán abban vergődhetsz. Jobban átkötöz. Majd mikor ellenállásod megszűnik úgy tesz, mint a pók: körül ölel, mintha szeretne. Te elhiszed. Pedig nem az. Még jobban elámít és a láthatatlan szálakkal biztos helyről vonszol téged a sir felé. Emberi nyomorúságokból él a Sátán.
