Reformátusok Lapja, 1957 (57. évfolyam, 1-22. szám)

1957-05-15 / 10. szám

REFORMÁTUSOK LAPJA zen csak éppen húzzuk tovább a napok igáját, elszántan, hogy minden kétségünk dacára is mi mégis hinni akarunk, akármi történjék is. Minden embernek keresztül kell mennie az ilyen tapasztalásokon, mert mindegyik Isten gyermeke és teremtmény egyszerre. Egy dolog azonban bizonyos: az ilyen megpróbáló idő mindig elmúlik. Ahogy ez a tanítványok ese­tében történt, mi is egészen bizonyosra vehet­jük, hogy a mi elkeseredésünkre, kételkedé­sünkre és nagy elcsüggedéseinkre is ugyanaz fog következni: “Mikor a reggel már pirkadt, megállt Jé­zus a parton.” Amikor legnagyobb volt a Péter kétségbe­esése, akkor adta neki az Úr a legnagyobb megbízatást: “legeltesd az én juhaimat!” A tizenegy tanítványnak pedig (Máté és Márk szerint) jött a Nagy Kiküldetés: hogy menje­nek el az egész világra és mondják meg min­denkinek azt a jó újságot, ami velük történt. És pontosan ugyanakkor, amikor azt hitték, hogy már nem tudják tovább elviselni nagy csalódásukat, jött az a csodálatos ígéret és bi­zonyosság, hogy Krisztus yelük marad mind a világ végezetéig. Mi is így tapasztaljuk. A rajtunk átmenő nehéz idők, a kétségek, félelem és remegés órái,, a sötét éjszakák és borús napok eljönnek megint, újra meg újra. Mi nem tudjuk föle­melni nehéz felhőiket; nem tudjuk arra kény­szeríteni magunkat, hogy higyjünk, még ke- vésbbé a félelmeinket, hogy hagyjanak már el. De ki tudunk tartani. Ki tudjuk izzadni. Mert jól tudjuk, hogy Az, Aki egész egyedűliségé- ben is kitartott a Kertben, a Sanhedrin előtt, Heródes előtt, Pilátus előtt és az ordító soka­ság előtt, nekünk is ugyanazt az ígéretet adta: “íme, én ti veletek vagyok a világ végezetéig!” (J. P. L.) ★ ★ ★ Oh mi Urunk és mi Istenünk! kormányozd életünk hajóját Te magad felé, aki csöndes kikö­tője leszel minden vihar-hányta léleknek. Mutass útat nekünk, hogy merre menjünk. Újítsd meg bennünk a készséges lelket. A Te Lelkeddel iga­zítsd megint egyenesbe a mi útat tévesztett érzé­keinket és igazgass el minket oda, ami az egyedül jó nekünk, hogy megtartsuk a Te törvényeidet és minden munkánkban még jobban örvendezzünk a Te dicsőséges és felvidító Jelenléteden. Mert Tied a dicsőség és minden szentjeidtől a dicséret mind örökkön örökké. Ámen. 9 EGYEDÜL ISTENÉ A DICSŐSÉG Feljegyezték a krónikák, hogy amikor Kep­ler, a nagy csillagász, egy csillagfényes nyári éjszakán először nézett bele uj, az akkori idő­ben legtökéletesebb távcsövébe, sírva fakadt. Sírt mint egy gyermek, mert fenségesen cso­dálatosnak találta az égboltot, a számtalan ra­gyogó fényes csillagot s ugyanakkor arra gon­dolt, hogy milyen rövid az emberi élet! Nagyon rövidnek, csak múló pillanatnak találta, mely tovasurranó múló pillanat alatt alig foghat fel és alig láthat valamit a Nagymindenség titkai­ból és csak nagyon-nagyon rövid ideig csodál­hatja Azt, Aki létrehozta a mindenség rettentő rendjét, kiszabta a csillagok, naprendszerek, a tejútrendszerek, végtelen világok rendjét, pályá­ját, törvényét. Kepler óta nagyon sokat fejlődött a tudo­mány s az ember, ez a porból életrekelt, ki­csiny lelkesporszem, egyre több törvényét is­merte fel a végtelennek és tudja, hogy a több­millió fényévvel mérhető végtelen nagyságot (avagy annak csak egy töredékét) ugyanaz a törvény hatja át, mint az általa ismert leg­parányibb részt. A világmindenség titkait figyelve a ma em­bere éppen úgy sírva fakadhat, mint Kepler hajdanán, mert a mi életünk is csak múló pil­lanat, mely alatt csak nagyon keveset láthatunk és érthetünk meg a világmindenség titkaiból és csodáiból. Akinek pedig megadatott az a nagy ajándék, hogy sírva fakadhat a végtelenség nagyságán, a Mindenható tökéletes alkotásának szemlélésén, arra tökéletesen illik az Ige: “Bol­dogok, akik sírnak, mert ők megvígasztaltat- nak.” Megvígasztaltatnak azok, akik az Úr nagyságán sírnak, azzal, amiért sírnak: az Úr nagyságával és végtelen jóságával. Más em­berré lesz az, akinek lelkét megtisztította az Úr nagyságán és a saját gyarlóságán való sírás könnye. Jobb, igazabb, őszintébb, alázatosabb ember! Ezért kívánom minden embernek, hogy minél zsengébb korában folyjon az arcán ez a könny, az ilyen könny, hogy így minél előbb igaz emberré váljék az észt-értelmet, szivet- lelket megtisztító drága gyöngyök által. Éhez pedig elvezet bennünket a Könyvek Könyvének az olvasása. A mi vallásunk már zsenge ko­runkban rászoktat bennünket a Biblia olvasá­sára s így vezet minket az örök jó, igazság és alázat felé annak felismerésével, hogy egyedül Istené a dicsőség! Thaalham, 1957. febr. 1. P. A.

Next

/
Thumbnails
Contents