Reformátusok Lapja, 1957 (57. évfolyam, 1-22. szám)
1957-05-15 / 10. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA zen csak éppen húzzuk tovább a napok igáját, elszántan, hogy minden kétségünk dacára is mi mégis hinni akarunk, akármi történjék is. Minden embernek keresztül kell mennie az ilyen tapasztalásokon, mert mindegyik Isten gyermeke és teremtmény egyszerre. Egy dolog azonban bizonyos: az ilyen megpróbáló idő mindig elmúlik. Ahogy ez a tanítványok esetében történt, mi is egészen bizonyosra vehetjük, hogy a mi elkeseredésünkre, kételkedésünkre és nagy elcsüggedéseinkre is ugyanaz fog következni: “Mikor a reggel már pirkadt, megállt Jézus a parton.” Amikor legnagyobb volt a Péter kétségbeesése, akkor adta neki az Úr a legnagyobb megbízatást: “legeltesd az én juhaimat!” A tizenegy tanítványnak pedig (Máté és Márk szerint) jött a Nagy Kiküldetés: hogy menjenek el az egész világra és mondják meg mindenkinek azt a jó újságot, ami velük történt. És pontosan ugyanakkor, amikor azt hitték, hogy már nem tudják tovább elviselni nagy csalódásukat, jött az a csodálatos ígéret és bizonyosság, hogy Krisztus yelük marad mind a világ végezetéig. Mi is így tapasztaljuk. A rajtunk átmenő nehéz idők, a kétségek, félelem és remegés órái,, a sötét éjszakák és borús napok eljönnek megint, újra meg újra. Mi nem tudjuk fölemelni nehéz felhőiket; nem tudjuk arra kényszeríteni magunkat, hogy higyjünk, még ke- vésbbé a félelmeinket, hogy hagyjanak már el. De ki tudunk tartani. Ki tudjuk izzadni. Mert jól tudjuk, hogy Az, Aki egész egyedűliségé- ben is kitartott a Kertben, a Sanhedrin előtt, Heródes előtt, Pilátus előtt és az ordító sokaság előtt, nekünk is ugyanazt az ígéretet adta: “íme, én ti veletek vagyok a világ végezetéig!” (J. P. L.) ★ ★ ★ Oh mi Urunk és mi Istenünk! kormányozd életünk hajóját Te magad felé, aki csöndes kikötője leszel minden vihar-hányta léleknek. Mutass útat nekünk, hogy merre menjünk. Újítsd meg bennünk a készséges lelket. A Te Lelkeddel igazítsd megint egyenesbe a mi útat tévesztett érzékeinket és igazgass el minket oda, ami az egyedül jó nekünk, hogy megtartsuk a Te törvényeidet és minden munkánkban még jobban örvendezzünk a Te dicsőséges és felvidító Jelenléteden. Mert Tied a dicsőség és minden szentjeidtől a dicséret mind örökkön örökké. Ámen. 9 EGYEDÜL ISTENÉ A DICSŐSÉG Feljegyezték a krónikák, hogy amikor Kepler, a nagy csillagász, egy csillagfényes nyári éjszakán először nézett bele uj, az akkori időben legtökéletesebb távcsövébe, sírva fakadt. Sírt mint egy gyermek, mert fenségesen csodálatosnak találta az égboltot, a számtalan ragyogó fényes csillagot s ugyanakkor arra gondolt, hogy milyen rövid az emberi élet! Nagyon rövidnek, csak múló pillanatnak találta, mely tovasurranó múló pillanat alatt alig foghat fel és alig láthat valamit a Nagymindenség titkaiból és csak nagyon-nagyon rövid ideig csodálhatja Azt, Aki létrehozta a mindenség rettentő rendjét, kiszabta a csillagok, naprendszerek, a tejútrendszerek, végtelen világok rendjét, pályáját, törvényét. Kepler óta nagyon sokat fejlődött a tudomány s az ember, ez a porból életrekelt, kicsiny lelkesporszem, egyre több törvényét ismerte fel a végtelennek és tudja, hogy a többmillió fényévvel mérhető végtelen nagyságot (avagy annak csak egy töredékét) ugyanaz a törvény hatja át, mint az általa ismert legparányibb részt. A világmindenség titkait figyelve a ma embere éppen úgy sírva fakadhat, mint Kepler hajdanán, mert a mi életünk is csak múló pillanat, mely alatt csak nagyon keveset láthatunk és érthetünk meg a világmindenség titkaiból és csodáiból. Akinek pedig megadatott az a nagy ajándék, hogy sírva fakadhat a végtelenség nagyságán, a Mindenható tökéletes alkotásának szemlélésén, arra tökéletesen illik az Ige: “Boldogok, akik sírnak, mert ők megvígasztaltat- nak.” Megvígasztaltatnak azok, akik az Úr nagyságán sírnak, azzal, amiért sírnak: az Úr nagyságával és végtelen jóságával. Más emberré lesz az, akinek lelkét megtisztította az Úr nagyságán és a saját gyarlóságán való sírás könnye. Jobb, igazabb, őszintébb, alázatosabb ember! Ezért kívánom minden embernek, hogy minél zsengébb korában folyjon az arcán ez a könny, az ilyen könny, hogy így minél előbb igaz emberré váljék az észt-értelmet, szivet- lelket megtisztító drága gyöngyök által. Éhez pedig elvezet bennünket a Könyvek Könyvének az olvasása. A mi vallásunk már zsenge korunkban rászoktat bennünket a Biblia olvasására s így vezet minket az örök jó, igazság és alázat felé annak felismerésével, hogy egyedül Istené a dicsőség! Thaalham, 1957. febr. 1. P. A.