Reformátusok Lapja, 1957 (57. évfolyam, 1-22. szám)

1957-04-01 / 7. szám

REFORMÁTUSOK LAPJA 5 kötöttségéről tanúskodik. A konventi elnökség február hó 25-iki körlevele “az általános tiszt­újítás erőszakolását” egyszerűen “az egyházi törvényekkel ellenkezőnek” nyilvánítja és mint ilyent, “nem fogadja el”. Sőt még “ott is, ahol személyes változások szükségeseknek látszanak”, célszerűnek tartja ezeknek is nyugodtabb időre való halasztását. Más szavakkal: politikai kény­szer hatása alatt egyszerűen jobbnak látják alkalmat sem adni a magyar református egyház gyülekezeteinek arra, hogy választási jogukkal szabadon élhessenek. E sorok Írója nagyon szereti a magyar református egyházat. — Lelki, baráti, munka­társi kapcsolatok ezeregy szála köti sok-sok vezetőjéhez. Egykori tanítványainak egész sora hirdeti ma is Magyarországon az Isten igéjét. Márcsak ezért is, Isten színe előtt mélyen át- érzett felelősségtől indíttatva kérve-kéri a ma­gyarországi református egyház felelős tényezőit, ne működjenek közre abban, hogy az egyház- községek szabad akarat-megnyilvánulása még csak szóhoz se juthasson. Elvégre, a forrada­lom ideje alatt két egyházkerület püspöke és egyéb tisztviselői ténylegesen is lemondottak állásukról. Itt az ideje annak, hogy új és sza­bad választások útján maguk az egyházközségek juttathassák kifejezésre azt, hogy kiket akarnak egyházi legfőbb vezetőikül. És ha már az orosz szuronyok árnyékában újra a lemondottak felé fordult a bizalom, úgy adassék legalább alka­lom ennek a bizalomnak tisztújítás útján tör­ténő megnyilvánúlására. Meggyőződésünk sze­rint esperesi és gondnoki értekezletek bizalom- nyilvánító nyilatkozatai nem pótolhatják azt az erkölcsi és lelki erőt, amely egyedül és csakis az általános és szabad tisztújítás velejárója. Szeretnők hinni azt is, hogy maguk a le­mondásban levő püspökök és egyéb egyházi tisztviselők is ragaszkodni fognak ahhoz, hogy új választások útján juthassanak vissza tiszt­ségeikbe. Ám ha nincs meg ehez az erkölcsi bátorságuk, úgy jobb ha félreállnak, vagy pe­dig továbbra is megmaradnak a jelenlegi kor­mány közvetlen szolgálatában. Tartunk tőle, hogy a szabad tisztújítás megkerülése esetén a jövőben nem fogják tudni biztosítani a maguk számára azt a nemzetközi, ökuménikus bizal­mat, amelyre viszont a nyugati egyházakkal való bensőséges kapcsolatok újra megtalálása és tovább erősödése céljából feltétlenül szük­ségük lesz. Mindezt minden politikai kényszertől füg­getlenül, a magyarországi református egyház iránti féltő szeretettől indíttatva vetettük pa­pírra. Bárcsak ugyanoly szeretetre és meg­értésre találna a magyarországi egyház veze­tőinél, mint amilyen szeretet és megértés su­gallta írásba foglalását. FOGADJ FIADNAK Köszöntlek, Amerika! Partodra Scylla, Charybdis réme közt jöttem. Népek jajja, rabláncok csörgése S egy feldúlt világ maradt mögöttem. Földedre borúlok s megcsókolom. Ez a föld is ezerszer szent nekem. Sok magyar csont porlad humuszában S babérnak szórom rájuk énekem. Szabadságod sok dúló csatáján Magyar vér is hullt e föld rögére, érte küzdő régi magyar ősök áldozatos, drága hősi vére. Ormaidról a szabadság fénye messze földekre biztatón ragyog; abban a fényben magyar láng is ég: hősök lelkei, magyar csillagok. Fogadj fiadúl, Amerika, engem És minden üldözött honfitársam, Hogy a magyart szent közösségedben élni, dolgozni, virúlni lássam. S hagyd, hogy néha csillagos éjeken Álmok térképén magyar jövőt fessünk, S hogy majd ha a hon egyszer úgy kívánja: Érte harcolni visszamehessünk! Csighy Sándor RÁDIÓ MAGYAR REFORMÁTUS ISTENTISZTELETEK CLEVELAND, O.: Vasárnap reggel 9:15-9:30 órakor. Állomás: WADC, hívószám: 1350. Az első magyar presb. egyház leadása. BRADDOCK. PA.: Vasárnap délután 4 órakor. Állomás: WLOA, hívószám: 1550. A Pittsburgh- vidéki lelkészi kör leadása. MIAMI, FLORIDA: Vasárnap d. e. 11 órakor. Állo­más: WMIE, hívószám: 1140. Az ottani magyar református egyház leadása. SO. NORWALK, CONN.: Vasárnap délután 3:45 órakor. Állomás: WNLK, hívószám: 1350. A con- necticuti lelkészi kör leadása. NEW YORK, N. Y.: Vasárnap délután 1:45 órakor. Állomás: WBNX, hívószám: 1380. A Ke­leti Lelkészi Körzet leadása. ★ ★ ★ Szeretettel kérjük olvasóinkat, hogy tudassanak arról, ha náluk is van rádió-istentisztelet, a fent olvasható adatokkal, miket lapunkban állandóan közölni kívánunk.

Next

/
Thumbnails
Contents