Reformátusok Lapja, 1956 (56. évfolyam, 1-22. szám)
1956-02-15 / 4. szám
10 REFORMÁTUSOK LAPJA AZ ÍRÓASZTAL LEGENDÁJA Irta: Csia Kálmán lelkészünk Ott az erdélyi hegyek alatt, ahol Balázs pap lakott, legnagyobb varázsa a nyári alko- nyatoknak volt. Amint a nap megkerülte a határt s mint habruhás tündér távozott az élet színpadáról, eltűnve a Firtos hegyének kéklő sziklái mögött, selymes aranyhaja színekben s hangulatokban hullott vissza a földre. Egy ilyen estefelé döcögő szénás szekér érkezett a parókiára. Két hűséges szemű bival húzta. Gazdájuk, akinek harcsa bajusza szinte összecsókoló- zott az álla alatt, nagy csattogtatással hajtotta be őket az udvarra. A szekérben értékes ajándékot hozott, amit Balázs édesanyja küldött papfiának. Balázsnak a szomszédokat is be kellett szóllitania, hogy levegyék a szekérről az ajándékot: egy öreg íróasztalt. Több mint száz éves lehetett ez az asztal s a firtosaljai egyházak leghíresebb papjának, Kendy Ferencnek volt valamikor a tulajdona. Afrikai rózsafából készült s tágas fiókjai, kis rekeszei voltak. Látszott, hogy akinek szabták, az nem fukarkodott az asztalosmesternek járó pénzzel. Száz év alatt három papot szolgált ki ez az asztal. Atomjaiban, sejtjeiben bele volt zárva az ő imájuk, sóhajtásaik s küzdelmeik története. Balázssal most a negyedik pásztor tulajdona lett az íróasztal. A segítő székelyek fejcsóválva, hümmögve emelték le a szekérről. Biztos bolondnak, vagy eszelősnek tartották Balázst, hagy nem töri rögtön darabokra, mert a fejedelmi ajándék bizony koldusruhában volt. Ugyanis Balázs atyja halála után, a nagy parókiát el kellett hagyni s a kicsi házban, ahová a család költözött, csak a gyermekek fértek el s az íróasztal a gabonásba került. Majd egy kemény tél s forró nyár annyira megrongálta, hogy a falu egyetlen asztalosához küldték el rendbe hozni, azzal a gondolattal, hogy majd eladják. Az asztalos pedig özvegy ember lévén, napszámoskodással foglalkozott, hogy eltarthassa sok árva gyermekét. Hogy történt, hogy nem, az évek múltak s az asztal kijavítása elmaradt. De a szegény asztalos árva gyermekeinek az oázisává, trónjává, pihenőjévé lett. Ha kérdezték a jó embertől, hogy mi van az asztallal, akkor mindig azt mondta: majd meglesz a jövő héten. A jövő hétből jövő év lett és így tovább. Közben Balázs elvégezte a theológiát s mikor pap lett, eszébe jutott az értékes bútordarab. Kérte édesanyját, hogy adja neki úgy ahogy van. Ő majd kijavíttatja. így azután amikor az asztal megérkezett, külső megjelenésében magával hozta az asztalos minden szegénységét. Tintafoltok, furcsa festékpecsétek, vitriolégetés, rúgás, gyermekfogak harapása torzította hasznavehetetlen bútorrá a régi íróasztalt. Valahogy úgy volt Balázs vele, mint a Mester, a mi bűnös arcunkkal, ha reánk néz. Barázdák, szenvedések, szenvedélyek, ütések, bűnök torzítják felismerhetetlenné sokszor az arcunkat, de a Mester tudja, hogy Isten képére teremtettünk. Balázs is látta, tudta, hogy egy komoly hozzáértő kéz építő ereje vissza tudja belőle varázsolni a régi gyönyörű bútordarabot. Úgy is lett. Pár hét múlva, ott fénylett ragyogott az íróasztal a parókián, mint annak legszebb bútora, koronája. A hozzáértő mester a széles kemény rózsafából csak egy fél centit kellett, hogy legyaluljon s a törések s kopások mögül előtündöklött a nemes fa minden szépsége. Most azt szeretném elmondani, hogy ki és milyen ember volt az íróasztal első gazdája, Tiszteletes és Tudós Kendy Ferenc. Mikor 1848- ban a fehérvári csata elveszett, az átvonuló kozák csapatok úgy kifosztották a firtosaljai székelyeket, hogy Etéd község egyik tornáncos házát a gazdája egy komisz kenyérért adta el, mondja a rege. Nem sokkal a nagy nemzeti tragédia előtt, fekete ruhában s kezében a vándor diákok botjával, a faluba érkezett Kendy Ferenc tiszteletes úr. Gyönyörű hangja volt. Beszéde úgy betöltötte a széles templomot, mint a harang zúgása a firtosi völgyet. Magas márvány homloka mély tudásra vallott s szelídsége még a legkeményebb székelyt is meglágyította. Mivel jól beszélt németül, az elnyomás alatt az atyafiak ügyeit ő intézte; sok székelyt megmentett, akik kaszával harcoltak a fehérvári véres aratáson. Bár soha nem politizált, az Ige amit hirdetett, annyi biztatást sugározott a székelyek felé, hogy a templomból távozók úgy köszöntötték egymást: Ismét hajnal leszen, szép székely hajnal. Tudós Kendy Ferenc más dolgokban is segítségükre volt nékik. Mérges keléseiket megfakasztotta, betegségeiket gyógyította s lassan a falunak nemcsak lelki de testi orvosa is lett. Szemeinek is roppant erőt tulajdonítottak hívei. Szinte érezték, hogy azok a fénylő égő, mély tüzű szemek tudnak verni és gyógyítani. Még ma is beszélik, hogy egyszer, amíg a templomban prédikált, egy legény felmászott a parókián a nagy cseresznyefára lopni. A lelkész megpillantotta az ablakon keresztül a katedrából. Szemének rejtélyes erejével úgy odakötötte a legényt az ágakhoz, mintha nehéz láncok szorítanák a tagjait. A tolvaj minden erejét megfeszítve küzdött, hogy le tudjon szállani a fáról, de a láthatatlan lelki kötelek a húsáig vágtak. Mikor vége volt a templomozásnak, még a fán volt a legény. Ott vergődött nagy tehetetlenül, mint a tőrbe esett madár. Tudós Kendy Ferenc egyetlen szava elég volt arra, hogy a
